Becsületükre legyen mondva, mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy a szintúgy a terepversenyekre kihegyezett Overpass 2 túlmutasson elődjén, aminek első lépéseként lecserélték a fejlesztőcsapatot. A korábbi förmedvényért felelős Zordix Racing helyét a belga illetőségű Neopica vette át, akik eddig leginkább vadászos szimulátorokkal foglalkoztak, de ez cseppet sem zavarta a pénzeseket. Gondolom abban bíztak, hogy ők lesznek majd a következő Creative Assembly, akik Total Waron nevelkedtek, de végül egy Alien-játék kapcsán lépték át a 18-as korhatárt. Azonban nem ez az egyetlen fajsúlyos változtatás a folytatás kapcsán, ugyanis az első Overpass-t meghajtó házon belüli motort szintúgy kukázták a fejesek, amit végül az Unreal Engine 5-ös verziójával pótoltak. Ez papíron mindenképpen előre lepésnek tűnt, csak az a probléma, hogy a Neopica csapata láthatóan fikarcnyit sem értett az új motorhoz, mondjuk a végeredményt elnézve a terepversenyekhez sem túl sokat.
Mielőtt viszont a műfaj szerelmesei vasvillákkal a kézben indulnának meg Belgium felé, azt azért el kell mondani, hogy az Overpass 2 igenis fejlődött az elődhöz képest, sőt, szinte minden elemében több és jobb lett. A lehetőségeink alaposan kibővültek, a körítés sokkal élettel telibb és bár a fejlesztők láthatóan egyáltalán nem tudták kihasználni az Unreal Engine 5-ben rejlő lehetőségeket, utóbbi még így, jóval visszafogottabb állapotában is kenterbe veri az elődöt. Ez leginkább a pályákon észlelhető, amik olykor egész jól tudnak kinézni, főleg, ha az ideális időjárási viszonyok okozta extra effektekkel is meg vannak támogatva. A leszálló köd, a gomolygó zivatarfelhők, vagy az eső után felszáradó nyomvonal gyönyörű a maga módján, ráadásul mindezt tetézhetjük a ray tracing áldásos hatásával, aminek köszönhetően minden egyes pocsolya az aktuális környezetünket tükrözi vissza. Mondjuk ez sem teljesen tökéletes, bizonyos pálya, napszak és időjárás kombinációjában a rendszer teljesen megőrül és a nap felől érkező halálos fénysugarakkal bombázza a retinánkat, amiket egyedül a ray tracing kikapcsolásával orvosolhatunk.
Azt még mindenképp meg szeretném említeni, hogy a motor kihasználatlansága miatt a töltési idők szélvészgyorsak, valamint az optimalizációval sincsenek gondok, hiszen Unreal Engine 5 ide, ray tracing oda, az RTX 3060 TI-om röhögve, mindenféle küszködés nélkül tartotta a stabil 60 fps-t 1080p-ben. Csak néha búgott fel kissé a szentem, rendszerint akkor, amikor rajtam kívül mások is voltak a pályákon, ugyanis ezúttal nemcsak az idő, hanem sokszor valódi versenyzők ellen is küzdeni fogunk. Összesen ötféle versenymódban mérettethetjük meg magunkat, amik között akadnak terepversenyek, zárt pályákon zajló körversenyek, vagy épp kínkeserves hegymászások. Utóbbiakat rendszerint az újonnan érkező Rock Bouncer kategóriába tartozó járgányokkal abszolválhatjuk, de természetesen visszatérnek az első részben bemutatkozott UTV-k és ATV-k is, méghozzá alaposan kibővülve és hivatalos licencekkel megtámogatva.
Mindezeket a lehetőségeinket fogja össze egy nagy egésszé a jócskán átdolgozott karriermód, amiben egy névtelen suhancként kell bebizonyítanunk rátermettségünket. A fejlesztők ezen a téren érezhetően sokat inspirálódtak a korábbi WRC-játékokból, amiket egészen az idei évig szintúgy a Naconnak köszönhettünk, szóval aki játszott közülük akár csak eggyel is, az rögtön otthon fogja érezni magát. Miután megalkottuk virtuális énünket, máris egy rögtönzött tutorial kellős közepén találhatjuk magunkat, ahol a rendszer szépen végigmegy a különféle opciókon. A korábbi részben látható rácsos eseménylista kukázásra került, helyét pedig egy jóval átláthatóbb naptár vette át, ahol mindig láthatjuk, hogy éppen milyen versenyre is készülünk. Ez azért sem hátrány, mivel a garázsunkban minden kategóriából kettő járgány pihen, amik bizony elhasználódnak, így aztán idővel muszáj lesz őket megjavítanunk, feltéve, ha nem akarunk egy rozsdás csotrogánnyal a rajtvonalhoz huppanni. Utóbbi nem vicc, a játék valóban a semmiből dob be minket a pályára, ami a sokadik alkalmat követően már kifejezetten idétlenül néz ki.
Na, de ne azzal foglalkozzunk, ahogyan beteleportálunk az aktuális helyszínre, hanem sokkal inkább azzal, hogy mivel. A járműpark meglehetősen bőséges, ráadásul mindegyiket fejleszthetjük a karrierünk alatt, sőt, a csapatmenedzsment megjelenésének hála akár az egész stábra kiható extrákat is kinyithatunk majd. Ezeket egy képességfába sorolva találjuk meg, amiket aktiválva több pénzhez, vagy tapasztalati ponthoz juthatunk, de olyan kellemes nyalánkságok is helyet kaptak itt, mint például a több tapadás és a jobb munkatársak megkeresése. Így van, a kezdeti csapatunk egyetlen szereplője sincs kőbe vésve, szóval amint találunk egy több csillaggal rendelkező egyént, azt ildomos lesz rögtön megkörnyékezni, hátha némi pénzmag fejében csatlakozik hozzánk. Na, de ha kigyönyörködtük magunkat a menüben és a jócskán kibővített lehetőségeinkben, akkor irány az öt különböző nagyobb helyszín egyike, hogy aztán arcunkra fagyjon a mosoly.
Legkésőbb ugyanis ilyenkor fog bennünk tudatosulni az, hogy a fejlesztők fizikáról alkotott elképzelése köszönőviszonyban sincs a valósággal és ezt bizony minden egyes méteren az arcunkba is fogják tolni. Irányítsunk akár egy ATV-t, akár egy UTV-t, vagy netalántán egy Rock Bouncert, szerencsétlen járgányunk úgy járja a csárdást a legsimábbnak tűnő útszakaszon is, hogy azt rossz nézni. Minden egyes kavics, szikla és fűcsomó valódi ellenség, ráadásul mindezt tetézi, ha az adott pályán esőben, esetleg éppen zivatar után állunk rajtvonalhoz. A vizes nyomvonal áldásos hatása ugyanis úgy mutatkozik meg, hogy a játék pár másodpercenként mindenféle ok nélkül, konstans kirántja kezünkből a kormányt, aminek persze sosem lesz jó vége. Jobb esetben csak összetörjük a járgányt és magunkat, rosszabb esetben viszont úgy beszorulunk a körbe tűzdelt sziklák közé, hogy csak egy pályára való visszarakás segíthet, amire az első résszel ellentétben itt van lehetőségünk, sajnos most már tudom, hogy miért.
Az inkonzisztens fizika tehát lépten-nyomon megkeseríti majd az életünket (teljesen mindegy milyen hajtással araszolunk éppen), amit négyzetre emel az, ha olyan versenyben veszünk részt, ahol mások is vannak rajtunk kívül. Mivel a mesterséges intelligencia borzalmas, egyáltalán nem lesznek ránk tekintettel, simán belénk, vagy egymásba rongyolnak, aminek eredményeképpen állandóan beléjük akadunk. Ez különösen akkor lesz kellemetlen, ha éppen egy gumikkal, vagy reklámtáblákkal szegélyezett szűkebb szakaszon történik meg a karambol, mivel ezen tárgyak le vannak betonozva és semmi és senki sem mozdítja el őket. Nyíltabb terepen sem jobb a helyzet, ugyanis bár a játék gyakran több útvonalat is megjelöl számunkra a minitérképen, azonnal figyelmeztet minket pályaelhagyásért, ha akárcsak egyetlen centiméternyit is letérünk róluk. Mondjuk a kameranézeteknek hála amúgy sem lesz nehéz megkavarodni, mivel túlságosan stabil mivoltuk miatt folyamatosan a járgányunkkal együtt fogunk pattogni, ami a gyengébb gyomorral rendelkezőknek valódi kínszenvedés lesz.
Az Overpass 2 sajnos egyáltalán nem egy jó élmény és egyetlen pozitívuma kimerül annyiban, hogy volt egy sokkal rosszabb első rész, ami még ennyit sem tudott felmutatni. Persze az Unreal Engine 5 megjelenése még a kihasználatlanság ellenére is jót tett az összképnek, ahogy a karrier mód átdolgozása sem sült el rosszul, de mindez hiába, ha jönnek a versenyek és a borzalmas fizika, valamint a trehány megoldások tönkre teszik a játékélményt. És akkor azt még meg sem említettem, hogy a hangeffektek szintúgy borzalmasak és bugok terén sem spóroltak a fejlesztők (példának okáért simán áteshetünk a semmibe), ráadásul a tesztidőszakom alatt többször kifagyott a játék, amiket enyhe utalásnak vettem arra, hogy most már illene valami értelmeset is kezdenem a szabadidőmmel. Mondjuk bármi mást.
Sajnos, mivel a témában nincs sok alternatíva, ezért a sárdagonyázást és a járműves sziklamászást kedvelőknek nem igazán van más választásuk, én mégis azt tanácsolom, hogy a saját érdekükben inkább engedjék el a versenyzést és nevezzenek be helyette a Mud-, vagy a SnowRunner valamelyikére. Ugyan ezekben nincsen célvonal és az egyetlen kihívást a természet szolgáltatja, de legalább jó játékok és nem okoz agykárosodást a játékmenetük. Ha pedig ezekkel végeztek, akkor már biztosan le lesz akciózva az Overpass 2 és ki tudja, talán 5-10 euróért cserébe, vagy egy Humble csomagban már nem is fog annyira fájni ez a meglehetősen szabadon „újragondolt” fizika.
Az Overpass 2 október 16-án jelent meg PlayStation 5-re, Xbox Series X-re, valamint PC-re. Mi utóbbin teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.