Kona II: Brume teszt

Hat év után újra visszatérhetünk Észak-Québec hóval borított földjére, ahol folyton ezernyi titokkal szembesülünk az 1970-es években. Az 2012-ben francia-kanadai stúdió, a Parabole az első résszel bejáratott receptet gondolta újra a folytatásban, és a játék ott veszi fel a fonalat, ahol elődje abbahagyta. A Kona II: Brume-ben is alapvetően a narratíva a legfontosabb, de ezúttal sem kell nélkülöznünk a lightos túlélőelemeket sem, hiszen ahol folyamatosak a hóviharok és állandó a fagy, ott nem mindig könnyű melegen tartani testünket.

A koreai háborút megjárt veterán hősünk, Carl Faubert (nem összetévesztendő a Sniper Elite főszereplőjével, Karl Fairburne-nel) a sztori elején egy wendingószerű lény elől menekül, majd a hajsza végén egy csónakba pattan, és meg sem áll a túlpartig. Itt veszi kezdetét a Kona II, ám az új környezet sem marasztaló. Csakhamar egy fagyos hóviharban száll partot hősünk, hipotermiával küszködve, az első fényforrás felé vánszorogva. Miután összeszedte magát, útra kel és felfedezi Manastan földjét - hamar világossá válik számára, hogy a rejtély középpontjában egykori megbízója, William Hamilton áll.

A zsarnok mágnás ugyan már nem él, kúriáját felkeresve hamar világossá válik, hogy lakóinak sietve kellett távozniuk. Ráadásul a vidéket és a bányászfalut körülölelő, Brume nevű köd nem lehet természetes: agresszívvé változtatta a vadvilágot is és az emberek hirtelen halálért is felelős. Carlnak nehéz dolga lesz, ha választ akar kapni a kérdésekre, főleg, ha meg akarja állítani a ködöt, és még el is akar húzni melegebb vidékre. Mindezek tetejébe még egy titokzatos ásvány is bejön a képbe, szóval a narratíva szépen kiteljesedik, amint újabb feljegyzéseket olvasunk el. Szerencsére a narrátorunk folyamatosan kommentálja az eseményeket, levonja a tanulságot helyettünk és olykor segít is abban, hogy mit kéne tennünk.

Nem biztos, hogy az első rész rajongói örülnek azoknak a változtatásoknak, amit a folytatás hoz. És most nem arra gondolok, hogy Carl már nem gyújt rá egy cigire, ha oldani akarná a stresszt. A legfontosabb, hogy a előd sokkal nyitottabb világot kínált a felfedezésre és a hideg elleni küzdelem is hangsúlyosabb volt. Itt nagyjából be van határolva, hogy merre érdemes haladnunk és a lineárisabb szakaszokból is több van.

Az élmény így feszesebb, de nem vettem volna zokon azokat a részeket, amikor kétségbeesetten próbáltam tüzet rakni a tundra közepén, nehogy végzetesen kihűljek. Itt is el kell kerülünk ezt, de tábortüzekből és kályhákból (azaz mentési pontokból) is sokkal több van, általuk könnyebbé is vált a játék, még közepes fokozaton is, így egy idő után már nem is figyeltem a kihűlés-jelzőre a képernyő sarkában. Pickupunk nincsen már a távolságok legyűrésére, helyett van kutyaszán, de csak a történet felétől használhatjuk négylábú segítőinket. Továbbra is kereshetünk nyersanyagokat és a elemeket a gyorsan lemerülő elemlámpánkba, de ezek csak sallangok, nem is kell figyelnünk rá, hogy legyen elegendő mennyiség nálunk.

A Kona II-ben két nagyobb terület van, amiből csak az egyik a vadon, a másik egy zárt, de eléggé kiterjedt elhagyatott kastély.  Utóbbit kronológiailag már a sztori elején bejárhatjuk, de egy idő után unalmassá válik a folytonos kulcskeresés és a látszólag ugyanolyan folyosók bejárása, hiába van káprázatosan berendezve a fagyos kúria. Nem mondom, sokat elárul a sztoriról az itt töltött idő, és megismerkedhetünk Hamiltonék szerencsétlen sorsával is, mégis, kellően visszalépésnek érzem az egészet, hiszen nem egy Resident Evil minőségű a kutakodás. Nem tudjuk, mire használhatjuk a fontosnak tűnő tárgyakat, kevés az útmutatás számunkra, céltalanul botorkálás fel-alá már annál több.

Néhány élő karakterrel is összefutunk, de ők szinte csak statikus díszletek, túl sokat nem tesznek hozzá a rejtélyhez, mint azok, akikkel az elődben futottunk össze. A természetfeletti szálat is kellően túltolták az írók, az álomszerű jelenetek sem tartanak sokáig, viszont van annyi spiritusz a narratívában, hogy ne unatkozzunk nyolc órán keresztül. Ami viszont maradt ugyanolyan kimunkálatlan, az a harc. Utunk során néhány farkasba, medvébe és furcsa jávorszarvasba (vagy ezek szellemszerű verzióiba) boltunk, amiket vagy lelőjük, vagy fejszénkkel felaprítjuk. Kihívás nélküli, agyatlan csapkodás az egész - töltelékszegmensek, ha úgy tetszik -, szerencsére ezekből a találkozásokból viszonylag kevés van. A Parabole lassan beláthatja, hogy ha hat év alatt nem tudták kipofozni a lövöldözős részeket, akkor talán nem kéne erőltetniük.

Szintén feleslegesek a gyűjthető fémalkatrészek, mert hiába nézünk be minden sarokba és nyitunk ki minden fiókot ezekért, csak a játék egyetlen pontján lehet ezeket “elkölteni”, mégpedig azért, hogy továbbjussunk a következő területre. Nem fejleszthetjük fegyvereinket, nem barkácsolhatunk túlélő cuccokat, igaz, nincs is rájuk szükség, mert a nyitottabb részek során sem az életbenmaradásért küzdünk. A horrorelemek is eléggé lazák, ugyan vannak a játékban hátborzongató pillanatok, de korántsem annyira, hogy emiatt izzadtan kéne markolunk a kontrollert vagy az egeret. Carl épelméjűségének megőrzésére sem kell már figyelnünk, mint a Kona 1-ben.

Ami viszont mindenképp előrelépés, az a technikai oldal. Oké, most sem tesszük le a hajunkat a látványtól, főleg a karaktermodellek és az animációk terén vannak hiányosságok, de általánosságban a grafika sokkal részletesebb. PC-n nem voltak sebességgondjaim, de a konzolos verziók esetében a játék sokszor képtelen tartani a 60 fpst, ami érthetetlen. Szerencsére a hangok és a zene továbbra is a Kona II kiemelkedő részéhez tartoznak, meg is ágyaznak a hangulatnak nem kicsit.

Ha nem férkőzne szép lassan a bőrünk alá ez a magányos kaland, és nem lenne zsigerien marasztaló az atmoszférája, akkor még ennyire sem lennénk elégedettek. Mert a felfedezésen kívül a harc, a túlélőelemek és minden más túlontúl leegyszerűsített formában kerültek felszolgálásra, simán ki lehetett volna hagyni belőle egyiket-másikat, akkor sem éreznénk hiányát semelyiknek. Összességében a Kona II: Brume-ra egy sztoriközpontú játék, olcsó mellékes mechanikákkal megtámogatva, ahol a fókusz is inkább a fogyaszthatóság felé terelődött. Ennek tudatában érdemes eldönteni, hogy beruházol-e rá. 

A Kona II: Brume PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re és Nintendo Switchre jelent meg. Mi számítógépen teszteltük.