Warhammer Age of Sigmar: Realms of Ruin teszt

Miután a Games Workshop 2015-ben úgy döntött, hogy az End Times sztorivonalával kinyírja a Warhammer Fantasy Battle komplett univerzumát, mind a terepasztalos játékosok, mind a hobbista minifestők, mind pedig az univerzumhoz kapcsolódó videojátékok rajongói egy emberként nyúltak a vasvilla után. Tudjuk jól, hogy a jóval népszerűbb 40K-univerzum a brit játékgyártó kedvenc gyermeke, de mégiscsak a fantasy környezetben játszódó setting volt az, amibe 1983 óta rajongók milliói beleszerettek.

Természetesen a komplett franchise lefejezése csak részben volt gyilkosság, hiszen afféle örökösként egyből megérkezett a következő setting: a jóval magasztosabb, és talán a 40K stílusához is egy cseppet közelebb álló Age of Sigmar. Itt is kaptunk egy de facto Istencsászárt, aki ezúttal ereje teljében száll szembe a Káosz sokarcú rontásával, oldalán nem masszív páncélba öltözött űrgárdistákkal, hanem az annál is masszívabb páncélt viselő Stormcast Eterlnals halhatatlan bajnokaival.

Ez az epikus új világ azonban közel nyolc év után sem vetette meg igazán a lábát a videojátékos szférában. Az első komolyabb próbálkozás a körökre osztott taktikai játék, a Storm Ground volt, ami annyira középszerűre sikeredett, amennyire csak lehet, mellette pedig csupán az olyan kisebb mobilos próbálkozások mutattak fel valamit, mint a Soul Arena vagy az azóta már csúfosan csődbe futott Realm War. Nagy terhet vállalt tehát a Frontier Developments, amikor előálltak a Warhammer Age of Sigmar: Realms of Ruin ötletével.

Kezdve azzal, hogy a nem éppen a fénykorát élő valós idejű stratégiai játékok zsánerében képzelték el Sigmar bajnokainak hódítását. A helyszín ezúttal Ghur kíméletlen világa, ahol az emberiség hős harcosai folytonos csatát vívnak nemcsak a vadonból előmerészkedő bestiákkal, de vérszomjas orruk-frakciókkal és a káoszistenek gonosz követőivel is. Előbb-utóbb azonban Harkanibus dicső falai is megrogynának a folyamatos ostrom alatt, így Sigmar halhatatlanná kovácsolt harcosai útnak indulnak, hogy megtisztítsák a világot a gonosz erők mocskától. Hatalmas csaták és áldozattal járó hőstettek, magasztos énekekbe illő legendás harcosok várnak ránk, de hamar előkerül egy olyan ősi ereklye is, amely a megfelelő kezekben örökre megváltoztathatja a végeláthatatlan csatározás kimenetelét. Ezzel csábít minket a Realms of Ruin. 

Azt pedig meg kell hagyni, hogy a Warhammer-játékok grandiózumához tökéletesen méltó tálalásban kapjuk a fentieket. A világ és a benne zajló események felépítése ugyan nem túl komplex, de a játékot tökéletesen kiszolgálja, a látvány pedig a kissé húzós árazáshoz mérten hozza az AAA-kategóriás minőséget. Két fejezet között gondosan megkomponált, minőségi animációkat és performance capture-t használó arcmimikát alkalmazó átvezetők mesélik a történetet, a szinkrongárda pedig szintén alaposan kitett magáért azért, hogy a történet főhősei kellő drámaisággal szólalhassanak meg. Ez ráadásul nem csak a Stormcast Eternals bajnokaira igaz - gyakran az ellenséges fajok generálisai is messze a kötelezőknél többet hoznak a kampányban.

A játékba lépve szintén látványos, részletgazdag animációkkal kelnek életre a miniatűrök formájában már ismert egységek, és habár a környezetdizájn sosem túl komplex, mindig hozza a terepasztalos környezet jól átlátható, de a taktikus manőverezésnek mindig helyet biztosító érzését. Noha nem ez a játék fő fókusza, egy igen tisztességes és tartalmas egyjátékos kampányt kapunk, melyben ugyan Sigmar bajnokai kapják a főszerepet, de egyszer-egyszer belekóstolhatunk a többi, ellenséges frakció játékmenetébe is. 

A kampány felépítése hozza a hagyományos RTS-ek kötelező jellemvonásait, vagyis a történetorientált missziók a legtöbb esetben kimerülnek a pontfoglalós, ellenséges hullámokat visszaverős vagy tower defense-jellegű célkitűzésekben. A történet elviszi a hátán az egészet, a gyakran még normál fokozaton is igen szigorú játékmenet pedig kellően felkészít minket az online többjátékos módokra, amelyek egyébként még cross-play támogatást is kaptak a két konzol és PC közt! Mi célzottan a konzolos kiadást próbáltuk ki, hiszen millió valós idejű stratégiai játékot láttunk már számítógépen, a zsáner azonban mondhatni, még mindig a helyét keresi a konzolos piacon, hiába a számos sikeres próbálkozás, főként a Microsoft oldalán.

Mivel a játékban nincs komolyabb bázisépítés (csupán előre megadott kontrollpontokra húzhatjuk fel a maroknyi épület egyikét), a gameplay szinte teljes egészében az egységeink gondos terelgetéséről szól. A pályára lépő offenzív, defenzív, távolsági vagy repülni képes harcosok erőviszonyait egy hagyományos kő-papír-olló rendszer és egy faék egyszerűségű fejlesztési opció határozza meg. A taktikázásnak és a mikromenedzsmentnek az aktív képességek jelenléte ad igazi táptalajt, hiszen nemcsak az átvezetőkben megszólaló főhősök, de még a legegyszerűbb gyalogos egységek is kapnak jellemzően legalább egy-két olyan aktiválható skillt, amelyek megfelelő használata megfordíthatja a csaták kimenetelét. 

Kevés macro, rengeteg micro - papíron nem hangzik túl kontrollerbarátnak ez a felállás. Nos, való igaz, hogy egérrel és billentyűzettel sokkal könnyebb dolgunk lesz (a játék egyébként ezeket konzolon is támogatja!), de a control groupok megfelelő használatával és a meglepően intuitív command-chain megoldással a konzolos játékok is elboldogulhatnak a kampányban. A PC-s játékosok elleni online csatáknál persze már komoly gondok akadhatnak. Márpedig hiába a tisztességes sztorimód, érezhető, hogy a Realms of Ruin első sorban egy kompetitív multiplayerre kihegyezett anyag, melyet űzhetünk 1v1-es vagy 2v2-es felállásban. Már a kampány missziói is célzottan a többjátékos mód kihívásaira készítenek fel bennünket, a tartalom jelentős részét pedig szintén itt találjuk.

A játékban ugyanis nemcsak a Stormcast Eternals páncélos lovagjai viszik a prímet, összesen négy egyenértékű faj képviselteti magát a csatatéren. Az online mérkőzések során választhatjuk az Orruk Kruleboyz vérszomjas bestiáit és a Nighthaunt félelmetes lidérceit is, a káoszfrakciók közül pedig Tzeentch követői törnek borsot a többiek orra alá. Mivel a négy játszható sereg egyike sem vonultat fel kifejezetten sok egységet, örültem volna, ha a Frontier még legalább egy-két frakcióval megtoldotta volna ezt a felhozatalt. Lássuk be, a setting favoritjait kiválogatva elég biztonsági játékot játszottak eddig - hol vannak az olyan izgalmasabb seregek, mint a Kharadon Overlords, a Lumineth Realmlords vagy a Skaven? A kérdés költői, valószínűleg fizetős DLC-ben kapjuk majd meg őket. 

Addig is persze lesz mivel elfoglalni magunkat, hiszen a két fő játékmód, vagyis a sztorikampány és a multiplayer mellett egy úgynevezett Conquest mód is helyet kapott a játékban. A térképfoglalós játékmód procedurálisan generált pályákat, véletlenszerűsített ütközeteket, számos módosítót és extra jutalmakat kínál - egyszóval egy olyan kiegészítő játékmód, ami papíron a végtelenségig lekötheti azokat a játékosokat, akik kevésbé kedvelik a stratégiai játékok online ladder-mérkőzéseit.

Ha pedig ez sem lenne elég, akkor kapunk egy kifejezetten könnyen használható pályaszerkesztőt is. Igazi ritkaság, hogy az ilyesmi a konzolos kiadásban is elérhető, de a Frontier láthatóan teljes paritásra törekedett a különböző platformok között. Bevallom, egyelőre csak turistaként néztem körbe a saját térképek és szcenáriók létrehozására alkalmas eszköztárban, ám az nem tűnt annyira komplexnek, hogy egyből elriadjak tőle. Kétségtelen, hogy hamarosan igen komoly rajongói alkotások kerülnek majd ki innen is. 

Végezetül pedig hiba lenne nem megemlíteni a Realms of Ruin “minifestős” extra módját. Warhammer-játék lévén még szép, hogy a négy hadsereg egységeit a saját ízlésünk szerint állíthatjuk össze, majd festhetjük át. Nem kell itt semmi komolyra gondolni, nem kapunk különféle ecseteket, festékfújókat vagy modulárisan cserélhető alkatrészeket, csupán az egységek alapvető színkombinációit alakíthatjuk át némileg. A figurákat nézegetni és átszínezni azonban mégis öröm, főleg úgy, hogy később csatába is vihetjük őket az online meccseken vagy a Conquest hadjáratain.

A Warhammer Age of Sigmar: Relams of Ruin nem váltja meg az RTS-ek zsánerét, de egy abszolút tisztességes próbálkozásként eleveníti fel a virtuális térben az Age of Sigmar settingjét. Habár a játék erőssége egyértelműen a kompetitív multiplayer, a remek körítéssel bíró kampány, a pályaszerkesztő és a véletlenszerűsített Conquest mód remek szavatosságot adnak az egyszemélyes játéknak is. Az biztos, hogy a Frontier játéka sosem fog felnőni az olyan nagyokhoz, mint a Dawn of War vagy a Total War: Warhammer, de jónéhány óra kellemes szórakozást így is biztosíthat a hobbi szerelmeseinek.

A Warhammer Age of Sigmar: Realms of Ruin PC-n, Xbox Series X/S-en és PlayStation 5-ön jelent meg. Mi Xbox Series X-en teszteltük a játékot.