Another Crab's Treasure teszt

Ezzel az örökbecsű klasszikussal próbálta meg jobb belátásra bírni A kis hableány főszereplőjét, Arielt, az ő ollókezű barátja, Sebastian, hogy ugyan már ne lábatlankodjon kint a szárazföldön. Minek is menne oda, hiszen a vízfelszín alatt csodálatos az élet, ráadásul, bár járni nem tud, a mondás is úgy szól, miszerint „járt utat járatlanért el ne hagyj”. Nos, olybá tűnik, hogy a ráknépség hozzáállása ragadós lehet, ugyanis az Another Crab’s Treasure főszereplője, Kril is hasonlóképpen vélekedik az életről, mint Sebastian. Ő sem szeretne mást, csak békében, nyugodtan éldegélni az ő kedvenc kis kagylójában, azonban a bürokrácia közbeszól és pillanatok alatt kipenderítik otthonából. Az indok egyszerű, hősünknek adóhátraléka van, aminek értelmében az uzsorás cápa szó nélkül elkobozza az ingatlant és pucér potrohhal hagyja maga mögött a megszeppent rákocskát. Kril viszont a nyámnyilaságát leküzdve bátorságot merít és kissé habozva ugyan, de végül beleveti magát az ismeretlen mélységbe, amivel egy olyan kaland veszi kezdetét, amire vele együtt mi sem voltunk felkészülve.

Így indul tehát Kril humorban bővelkedő vízalatti története, amiben szóviccek és röhejes pillanatok tömkelegén át vezet az út a hőn áhított kagylóházunkig, a nemes cél érdekében viszont nem lesz elég felülni az első hullámra és végig suhanni a tengerfenéken. Kőkeményen meg kell majd küzdenünk az elénk gördülő akadályokkal, ami nem meglepő, lévén egy soulslike játékkal van dolgunk, ugyanakkor a jópofa sztori végig pörgetése az efféle kínzásokra allergiás játékosoknak is megérhet egy próbát. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a készítők voltak olyan jófejek és teljes mértékben testreszabhatóvá tették a nehézséget, aminek hála a menüben bármikor növelhetjük a védelmünket, gyengíthetjük az ellenfeleket, lassíthatjuk a játékmenetet, sőt, a legelvetemültebbek akár egy fegyvert is felcsatolhatnak cuki rákocskájuk hátára. Utóbbit használva a kihívás, mint olyan megszűnik létezni, hiszen a célba vett ellenfelek és bossok egy lövéstől megfekszenek, ami nem túl korrekt hozzáállás egy nézeteltérés kezelésére, de senki sem kötelezte a többieket, hogy ollóval a kézben érkezzenek egy pisztolypárbajra.

Ezeket a segítségeket egyébként bármikor ki- és bekapcsolhatjuk, semmilyen hátrányt nem szenvedünk az aktiválásuk nyomán, azt viszont szeretném hozzátenni, hogy az alap nehézség sem teljesíthetetlen, sőt, legtöbbször egyáltalán nem az ellenfelek miatt fog felforrni az agyvizünk. Természetesen, ha egyszerre többen ugranak ránk, akkor könnyedén homokba haraphatunk, de okosan mozogva és használva az időközben megnyitott képességeinket nagyjából teljesen feleslegessé teszik a menüből elérhető könnyítéseket. A játékmenet amúgy egy fajsúlyosabb elemet leszámítva nem okoz majd meglepetést, ütünk, vetődünk, hárítunk és időnként életet töltünk. Stamina nincs, azaz kötetlenül táncolhatunk, ha pedig elég csapást mértünk az ellenfelünkre, akkor bevihetünk egy komolyabb támadást, amivel a hátára fektetve őket büntetlenül csépelhetjük a lágyabb részeiket. Egyedüli érdekesség ezen a téren a különféle „házak” használata, amikből rengeteg van és mindig egy lehet közülük aktív. Mindegyik egyedi statisztikával és képességgel rendelkezik, amik más és más helyzetben lehetnek hasznosak, emiatt aztán ajánlott kipróbálni az összeset, nehogy egy főellenfél harc kellős közepén kelljen kiismerni a parlagon heverő energiaitalos doboz jótékony hatásait.

Az időközben megnyitott pihenő-, valamint teleportpontként szolgáló Moon Snail Shellekben egyébként össze is hasonlíthatjuk a pótházakat, így könnyítve meg valamicskét a döntést közöttük. Arra azonban érdemes odafigyelni, hogy hárítás és blokkolás közben könnyedén megsérülhetnek, így idővel mindenképpen rá leszünk kényszerítve a cserére, mert bizony még a leggyengébb papírpohár is többet ér, mint a pirosan virító csupasz fenekünk. Ez utóbbi akkor is igaz, ha menet közben fejlődni fogunk, méghozzá többféle módon. Egyfelől ott vannak a legyőzött ellenfelekért kapott pontokból növelhető alap statisztikáink, a pályákon megtalálható, passzív erősítést biztosító tárgyak, valamint a kristályokért kinyitható képességeink. Semmi extra, de pont elég arra, hogy teljesen egyedi rákocskákat képezzünk ki magunknak, legyen a kedvencünk akár a masszívabb languszta, a fürgébb garnéla, vagy épp a hatalmas ollójával elismerő pillantásokat szerző homár.

Bármelyik úton is induljunk el, a harcrendszer fapados mivolta miatt egyikkel sem lesz felhőtlen a kalandunk, ami leginkább a kidolgozatlan animációknak köszönhető. Sajnos ezek miatt elég nehéz detektálni, hogy éppen mire készül az ellenfél, ráadásul a hitboxok is összevissza csúszkálnak, amin az sem segít, hogyha kijelöljük az aktuális nemezisünket. Ez utóbbi ugyan megoldást nyújt a néhol rakoncátlankodó kamerára, viszont ezzel együtt a képernyő alján és tetején megjelenik egy fekete csík, aminek köszönhetően a látóterünk alaposan lecsökken, ami főleg nagyobb ellenséges csapatok esetén idegesítő igazán. A folyton be- és kikapcsolható könnyítéseknek hála azonban nem itt, hanem sokkal inkább a változatos helyszínek felfedezése közben fogjuk emlegetni a készítők rokonait, ugyanis a pályatervezés az egész egyszerűen kritikán aluli. Távolsági ellenfelek elérhetetlen magasságokban, orvrákok beláthatatlan sarkokban és elsőre észrevehetetlen gödrök minden mennyiségben, amikbe belezuhanva kezdhetjük újra az adott platformszekciót.

Így igaz, ilyen is van, a víz alatt ugrálunk és zuhanunk a mélybe, ezen pedig még az időközben megszerezhető csáklya, a megnyitható rövidítések, valamint az akárhol alkalmazható mentés sem fog segíteni. El nem tudom mondani hányszor esett meg velem az, hogy nagy nehezen felevickéltem egy magaslati helyre, majd onnan jobbra-balra lengedezve elvergődtem egy stabilnak tűnő platformra, ahol beleléptem egy beláthatatlan lyukba és hoppá, az egész haladásom ment a ráklevesbe. Az pedig, hogy a víz alatt a főszereplőnk csak egy kis ideig tud suhanni az áramlattal egyszerűen röhejes, főleg, mivel utána, akár egy darab tégla, nyíl egyenesen zuhan a mélységbe. Szerencsére a gyakori mentéssel többnyire kiküszöbölhető az ilyen pillanatokból fakadó idegeskedés, amit azért is ildomos használni, mivel a játék előszeretettel fagy ki. A nagyjából 15 órás kalandom alatt legalább féltucatszor dobott ki a program, ami még annak ellenére is elvette a kedvemet a folytatástól, hogy maga a körítés az egészen varázslatos.

A víz alatti színvilág megvalósítása ugyanis elképesztően hangulatos, a bejárható lineáris, illetve nyitottabb helyszínek egytől-egyig mutatósak és az időközben felbukkanó szereplők is imádnivalóak. Ugyan nem kapunk teljes szinkront, de az a kevés, ami van, az remekül illeszkedik az összképbe, aki pedig hozzám hasonlóan imádja a túltolt szóvicceket, az valósággal habzsolni fogja a játék szövegkönyvét és minden egyes vízi élőlénnyel szóba elegyedik, hátha ismét hallani fog valami bődületes baromságot. A kellemes, rajzfilmes összhatás egyébként a zenében is kiütközik, fülbemászó, mesedélutánokat idéző dallamok szolgáltatják a talpalávalót, amiknek egyetlen szépséghibája, hogy egy-egy területen bóklászva hamar önismétlődővé válnak. Az összkép azonban még ezzel együtt is szinte hibátlan, aminek hála újra és újra megmártóztam ebben a varázslatos vízalatti világban, holott legbelül végig tudtam, bármelyik pillanatban pofán verhet a valóság egy ormótlan, rozsdás rákolló képében.

Ez a kettőség pedig sajnos az egész játékra igaz, hiszen amennyire élvezi az ember az egyik pillanatban, úgy kapja a gyomrost a következőben a kritikán aluli pályatervezésnek, a fapados harcrendszernek, vagy épp egy hirtelen kifagyásnak hála. A legrosszabb az egészben az, hogy az Another Crab's Treasure nem egy, a szó valódi értelmében vett rossz játék, sőt, megvannak a maga pillanatai, kezdve a humoros és rajzfilmes körítéssel egészen az egyedinek számító játékmenetbeli megoldásaiig, ugyanakkor minden egyes jó ötletét hatalmas olajfoltként árnyékolja be a tervezői döntésekből fakadó inkompetencia. Természetesen a kisebb bugok és a gyakori fagyások idővel biztosan javítva lesznek, viszont a valódi problémákat nem a felszínen, hanem sokkal inkább mélyen, a homokban elásva kell keresni, ahonnét időnként, akárcsak egy szellemrák, újra és újra kimásznak, hogy így keserítsék meg Kril és ezzel együtt a mi életünket is.

Az Another Crab's Treasure április 25-től érhető el PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re, Nintendo Switch-re, valamint PC-re. Mi utóbbin teszteltük.