A Wen Hua Egyetem falai között bolyongva ugyanis nem a végtelennek tűnő sötétség, a baljóslatú események tömkelege, vagy épp a különféle szellemek lesznek a legnagyobb ellenségeink, hanem maga a játékmenet, aminek minden egyes eleme azért küzd, hogy monotonitásba és dögunalomba taszítsa az amúgy igencsak ígéretes alapszituációt. Ezek közül a filmes hatás érdekében használt átvezetők a legszembetűnőbbek, melyekből túlságosan sok van, gyakran előfordul, hogy percenként többet is kapunk belőlük, ez pedig folyamatosan megakasztja a játék tempóját, illetve megöli a horror hangulatot. A legszomorúbb az egészben, hogy nagy százalékban olyan dolgok történnek bennük, amik egyáltalán nem indokolják az irányítás elvételét, ráadásul el sem tudjuk nyomni őket, azaz, ha egy lopakodós szegmens alatt többször is meghalunk, akkor minden egyes alkalommal újra és újra végig kell néznünk ezeket az érdektelen videókat.
Lesz is alkalmunk mozizni bőven, mivel a szellemek elleni összetűzéseink trial and error alapon zajlanak, azaz elég egyetlen rossz mozdulat és máris egy tízzel korábbi átvezetőnél találjuk magunkat. Elbukni egyébként akkor sem nehéz, ha már tudjuk a helyes irányt, merthogy az ellenségeink pofátlanul csalnak. Akárhogyan taktikázunk, lopakodunk, bujkálunk, tudni fogják a helyzetünket és állandóan körülöttünk sertepertélnek, ily módon változtatva az efféle izgalmasnak szánt akciókat pillanatok alatt frusztráló szenvedéssé. Egyetlen valódi fegyverünk ellenük az itt-ott elhelyezett asztalok lesznek, amik alá bemászva nem érnek el minket, ezért aztán idővel elkotródnak onnan. Ennek hála nincs mit tenni, az egyetlen működő taktika az, hogy kerítünk egy szimpatikus bútordarabot, majd az alól újra és újra kievickélve felfedezni a környéket, egészen addig, míg meg nem leljük a továbbvezető utat. Természetesen ez csak leírva ilyen egyszerű, hiszen általában nyakatekert labirintusokban bolyongva kell terepszemlét végeznünk, amiben ugyan a térképünk segít valamicskét, valójában azonban teljesen magunkra, illetve az időközben megtalált lámpásunkra leszünk utalva.
Ez utóbbi nemcsak a sötétséget fogja majd bevilágítani a számunkra, hanem az elrejtett, túlvilági eseményeket is felfedi, ezáltal mutatva be jobban a Wen Hua Egyetem borzalmakkal teli múltját. Ugyanakkor a lámpás ezenfelül is hasznos útitársunk lesz, mivel az időközben megjelenő feketén gomolygó füstöket szintúgy az ő segítségével tudjuk eltüntetni, így felszabadítva az általuk lezárt átjárókat. Ugyan ez időbe telik, azonban, ha egy közelben ólálkodó entitás miatt félbe kellene szakítanunk a procedúrát, akkor sincs nagy gond, mert később visszatérve onnan folytathatjuk a megtisztítást, ahol azt korábban abbahagytuk. Sőt, a világítótest oldalán található szimbólum még akár azt is lehetővé teheti, hogy ilyenkor ne kelljen rögtön bevetődnünk egy asztal alá, ugyanis világító állapotában megvéd minket egy halálos ütéstől, ami egyáltalán nem egy elhanyagolható szempont, főleg akkor, ha már kívülről fújjuk az aktuális szegmens előtti átvezetők szövegét.
És ha már itt tartunk, akkor meg kell említenem, hogy a játék szövegkönyve egyszerűen borzalmas. Minden egyes szereplő egy túltolt sztereotípia, akik az első pillanattól kezdve ellenszenvesek lesznek, ráadásul az egymás között lezajló beszélgetéseik nemcsak fájóan érdektelenek, hanem még el is vannak nyújtva. Sokszor perceken keresztül bámulhatjuk azt, ahogyan ezek a szerencsétlenek a semmiről vitatkoznak, aminek a végén gyakran már szánt szándékkal futottam bele a démon karjaiba, csakhogy megbosszuljam a történteket. Mondjuk magammal csesztem ki, hiszen utána rögvest a legutóbbi átvezető előtt találtam magam, szóval ismét szenvedhettem végig egy fájdalmas diskurzust. Persze, az elképesztően buta és idegesítő karakterek tökéletesen beleillenek a bevezetőben már emlegetett B-filmes narratívába, szóval, ez még akár dicséret is lehetne, csak sajnos a készítők érezhetően nem tudták, hogy hol van a határ és fullba nyomták a kretént.
Az alapszitu és a játék világa egyébként kifejezetten ötletes (nem kell hozzá feltétlen ismerni az előzményt, illetve az alapjául szolgáló filmet), ami nem is meglepő, elvégre ritkán találkozhatunk tajvani hiedelmeket feldolgozó próbálkozásokkal. Az ebben rejlő lehetőségeket szerencsére a The Bridge Curse 2: The Extrication maximálisan ki is használja, számtalan olyan nyomasztó eseményt beemelve a helyi folklórból, amivel tovább színesítik és mélyítik a történet hátterét. Az elátkozott iskola, mint főmotívum hihetetlenül hangulatos, a sötét folyosókon való közlekedés pedig nemcsak nyomasztó, hanem helyenként meglehetősen félelmetes is. Miközben gyűjtögetünk és igyekszünk megfejteni az elénk kerülő, igencsak ötletes feladványokat végig úgy érezzük, mintha valaki figyelne minket, ezt a kényelmetlen érzést pedig nem sok játék tudja elérni, szóval ez mindenképpen dicsérendő, nagy kár azonban, hogy e mellé a kiváló atmoszféra mellé egy ilyen mesterségesen elnyújtott, folyton megakadó játékmenet, valamint felemás látványvilág társul.
A megvalósításról eleddig még nem esett szó, nem véletlenül, mivel a játék ezen a téren is a középszer eléréséért küzd, többnyire sikertelenül. Ugyan maga az iskola szépen ki van dolgozva, illetve a hangulat is a helyén van, ami leginkább a fény-árnyék hatásoknak köszönhető, viszont a különböző karakterek kidolgozása borzasztóan gyenge. Ez különösen azért fájó pont, mert folyton beletolják őket a képünkbe, így aztán ha nem akarnánk, akkor is látnánk, hogy mennyire elmaradott a szájszinkron és elnagyoltak a különféle animációk. Ez alól kivételt képeznek a különféle szellemek, valamint a nőnemű szereplők, akik kidolgozására érezhetően jóval több időt fordítottak a cégnél, mint bármi másra, de keleti csapatról lévén szó ez egyáltalán nem meglepő. Ami még ide tartozik és kissé furcsa volt számomra, hogy a grafikai beállítások alatt alig kapunk pár lehetőséget a finomhangolásra, cserébe viszont van AMD FSR 2.0, aminek fogalmam sincs ki veszi majd hasznát, mert ennek létjogosultságát sem a látvány, sem pedig a gépigény nem indokolja.
A The Bridge Curse 2: The Extrication egy tipikus B-filmes horrorjáték, aminek egyetlen valódi vonzereje a tajvani hiedelmekben rejlik. A világ érdekes és többnyire a hangulata is a helyén van, viszont a túlhasznált, elnyomhatatlan átvezetők, a feleslegesen elnyújtott, buta párbeszédek és az agyonszkriptelt, csalással kísértő szellemek minduntalan megtörik a játék tempóját. Kár érte, mert bőven benne volt a potenciál ahhoz, hogy egy elképesztően egyedi és félelmetes túlvilági kalandot kapjunk, ehelyett azonban csak egy 4-5 órás, itt-ott megcsillanó tucathorrorhoz lehet szerencsénk, amit az esetek többségében sem nézni, sem pedig játszani nem túl érdekfeszítő.
A The Bridge Curse 2: The Extrication május 9-én jelent meg PlayStation-re, Xbox-ra, Nintendo-ra és PC-re. Mi utóbbin teszteltük.
El van írva a cim a felvezetőben.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.