Az ukrán Game-Labs játéka jelenlegi állapotában ugyanis jóformán játszhatatlan, ami leginkább annak köszönhető, hogy a különféle hibákkal teletömött hardcore játékmenete pillanatok alatt kicsinál, sokszor akkor is, ha te mindent megtettél. Ez leginkább azért kellemetlen, mert a bérelhető karakterekkel operáló rendszerben csakis úgy fejleszthetőek az alapból valamiféle hátránnyal induló hullajelöltek, hogyha kimenekülünk velük a pályáról, az esetek túlnyomó többségében azonban erre esélyünk sem lesz. Szerveroldali gondok, képkocka ingadozások, maximumra tekert FOV mellett is sokat kitakaró és irreálisan mozgó végtagok, tökéletes hallással (a bőrmokaszin azért segíthet valamennyit), valamint lézerszemekkel megáldott ellenfelek, temérdek bug és így tovább, a szégyenlista még sorokon keresztül folytatható lenne, ráadásul ezek egytől-egyig önmagukban is elegek ahhoz, hogy pokollá változtassák, illetve rövidre zárják az arizonai kiruccanásunkat.
Mielőtt viszont önként fellépnék az egyetlen elérhető bitófánkra, a menüben eszközölhetünk némi látszatintézkedést, amivel tévesen ugyan, de abba a hiú ábrándba kergethetjük magunkat, hogy ezáltal csökkenhetjük a halálozási arányunkat. Választhatunk a temérdek felkínált pisztolyhős közül, csereberélhetjük a náluk lévő fegyvereket, ruhákat, muníciót és egyéb utánpótlást, illetve készíthetünk számukra elemózsiát, aminek leginkább a hosszabbra tervezett körútjainkon látjuk majd hasznát, feltéve, ha megéljük az ebédet. Akár kijutunk, akár nem, a teljesítményünk alapján hírnévpontokat kapunk, amiknek hála idővel bővülni fognak a lehetőségeink. Ennek folyományaként nyithatjuk ki az aukciósházat, de emellett a játékbeli kereskedők portékájának minőségét, valamint a bérelhető karakterek életképességét is javíthatjuk valamicskét.
Utóbbi kapcsán érdemes megjegyezni, hogy ily módon csak és kizárólag az induláskor kapott negatív hatások csökkentése a jussunk, mert ahogy fentebb már egyszer leírtam, az aktuálisan használt főszereplőnk egyéb tulajdonságait csak és kizárólag a pályáról való kijutással tudjuk erősíteni. Az így szerzett tapasztalati pontok okozta öröm ugyanakkor nem lesz mindenki kiváltsága, mivel a sziklákkal, erdőkkel és temérdek ellenséggel benépesített területen korántsem egyszerű a tájékozódás. Az mondjuk kifejezetten tetszett, hogy a térképen csak a nevesített helyszínek vannak feltüntetve, mi már kevésbé, ezért aztán folyamatosan az iránytűnkre, valamint a körülöttünk fellelhető környezeti támpontokra leszünk utalva. Ugyan induláskor kapunk egy rövid, felvillanó szöveget, amiből nagyjából következtethetünk az indulási pozíciónkra, azonban amint elindulunk, onnantól kezdve teljesen magunkra leszünk utalva.
Annyi segítséget azért kapunk, hogy a felskiccelt arizonai vidék mellett folyamatosan láthatjuk a kimenekülési lehetőségeinket, amik egytől-egyig időhöz és egyéb extra kívánalmakhoz vannak kötve. Ha tehát túl sokat időzünk felfedezéssel és fosztogatással, akkor hoppon maradhatunk, ellenben nyílegyenesen sem szabad a cél felé vennünk az irányt, mert egyrészt így nem fejlődünk, másrészt pedig a kijutáshoz szükséges feladatokat is teljesítenünk kell. Ördögi kör ez, mivel a lépten-nyomon felbukkanó hibák miatt nem vágyunk másra csak menekülni ebből a pokolból, ugyanakkor muszáj maradnunk és kockáztatnunk, mert különben nincs értelme a szenvedésünknek. Ezt mondjuk valamennyire enyhíthetjük azzal, ha haverokkal együtt vágunk bele a kalandba, sajnos viszont még ez sem fog megmenteni minket attól a dögunalomtól, ami pár óra játékot követően szabályszerűen rátelepszik az 1899-es évekbeli vadnyugatra.
Hiába ugyanis a realisztikus ballisztika, a többféle fegyver és a különféle frakciók (akik akár egymással is képesek összerúgni a port), ha a fejlődés kínkeserves, ráadásul az egyetlen elérhető pályán soha, semmi sem fog változni. Nincs se időjárás-, se napszakváltozás, de véletlenszerű eseményeket sem kapunk, ha azt annak nem számoljuk, hogy egyszer ketten állnak a kapuban, máskor meg hárman. Az ilyen megoldásoknak hála pedig pillanatok alatt ráunhatunk a pisztolyhősködésre, főleg, ha mindemellett még állandóan ki is akar minket nyírni ez a szemétláda.
Ezek után gondolom senkit sem fogok meglepni azzal, hogyha mindenkit óva intek a vásárlástól, mert jelen állapotában az A Twisted Path to Renown nem több, mint egy hibákkal teletömött unalmas homokozó, amire még a korai hozzáféréses jelző is túlzásnak érződik. Azt hiszem, kicsit talán elkapkodták a játszható verzió megjelenését, a baj azonban már visszafordíthatatlanul megtörtént, szóval innentől kezdve a fejlesztőkön a világ szeme, hátha össze tudják valahogy kalapálni ezt a szörnyszülöttet. Szerencsére ezen a téren meglehetősen elhivatottnak tűnik a csapat, úgyhogy talán van még remény arra, hogy valamikor megkapjuk azt a játékot, amit korábban ígértek nekünk, csak aztán győzzük kivárni.
Az A Twisted Path to Renown június 6-án jelent meg, kizárólag PC-re.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.