Ezek a békákra emlékeztető fekete pacák a lélek kivetülései, feladatuk pedig roppant egyszerű: gazdájuk árnyékában megbújva próbálják meg őt a helyes irányba terelgetni. De mi van akkor, ha egy sor szomorú eseménynek köszönhetően a kapcsolat megszakad és kóbor lelkünk az utca árnyai között találja magát? Ezzel szembesül főszereplőnk társa is, aki miután végig követi névtelen hőse boldog gyermekkorát, a nagyvilágba kilépve első kézből tapasztalhatja meg, hogy odakint bizony szörnyek járnak. A barátok lemorzsolódnak, a szerelem elmúlik és miután a biztosnak tűnő munkahelyről is kirúgják, hazafelé sétálva megtörténik az, amire korábban még sosem volt példa, elszakadnak egymástól és teljesen magukra maradnak. Itt kezdődik a valódi kaland, hiszen a kapocs megszűnésével valami megváltozik bennük, ezt pedig nekünk mielőbb helyre kell hozni, különben olyan dolgok történhetnek velük, amik játszi könnyedséggel rombolhatják szét a közösen felépített életüket.
Az, hogy a játék elején ez utóbbiba is betekintést nyerhetünk és nem rögtön a szétválással kezdünk, kifejezetten ügyes megoldás és sokkal több érzelmi töltetet kölcsönöz a történetnek. Nyilván, ez akár rosszul is elsülhetett volna, hiszen a töréspontot megelőzően mindösszesen negyedórája ismerjük a szereplőinket, ráadásul a fontosabb életeseményeiket is csak zanzásítva nézhetjük végig, ennyi mégis elég ahhoz, hogy velük együtt mi is szívszorítva éljük át a szomorú pillanatot. Ez különösen annak fényében dicséretes, hogy a játékban egyetlen szó sem hangzik el, minden egyes esemény vizuális eszközökkel van elmesélve, méghozzá tökéletesen. A boldog gyermekkor nosztalgiával átitatott évei, a szürke mindennapok monoton váltakozásai, majd az emiatt megjelenő depressziós gondolatok mind-mind érthetőek, sőt, mivel nincs a szánkba adva semmi, sokkal könnyebben húzhatunk párhuzamot a játékbeli történések, illetve a mi életünk között.
Az érzelemdús történet ugyanakkor önmagában csak arra elég, hogy bevonódjunk a játék által megteremtett világba, ahhoz azonban, hogy oda kényelmesen be is vackoljuk magunkat, már jóval több mindenre van szükség. Szerencsére a két holland fejlesztő, Ewoud van der Werf és Nils Slijkerman nem érte be ennyivel és az emlékezetes pillanatok tömkelegével rendelkező alapra egy olyan egyszerű, de nagyszerű játékmenetet építettek fel, ami alapjaiban változtatja meg a platformerek műfaja kapcsán bennünk élő több évtizedes berögződéseinket. Schimként ugyanis teljesen máshogy kell gondolkoznunk, hiszen míg más játékok esetében többnyire a magasság a legfőbb ellenségünk, addig itt maga a fény, amiben huzamosabb ideig tartózkodva cuki békapacánk rögtön egy korábbi, jóval biztonságosabb árnyékfoltban találja magát. Ennek megfelelően a legnagyobb kihívás abból adódik majd, hogy találjunk egy biztonságos, általunk is járható utat a pálya egyik végéből a másikba, ami kezdetben szinte magától értetődő, a későbbi szinteken viszont már korántsem lesz az.
Ez legfőképpen annak köszönhető, hogy míg az elején leginkább statikus árnyak között mozgunk, addig később megjelennek a különféle mozgó járművek, emberek, állatok és egyéb tárgyak, amik már nemcsak a pontosságunkat, hanem a tervezőképességünket és az időzítésünket is próbára teszik. Szerencsére akkor sincs nagy baj, ha elsőre elvétjük a célt, hiszen a duplaugrásnak hála valamennyit azért ilyenkor is tudunk korrigálni a végeredményen. Ha azonban még ezzel együtt is állandóan kint maradunk a napfény sújtotta területeken, akkor érdemes lehet másfelé nézelődni, mivel a hatalmas kiterjedésű pályákon egy-egy helyszínt többféle módon is megközelíthetünk. Sőt, gyakran még különféle tárgyakat is találhatunk a környező árnyékokban, amiket megszerezve újra lélekkel tölthetjük fel őket, ezáltal nyitva meg korábban elérhetetlen szakaszokat, de az sem ritka, hogy különféle eszközökkel, esetleg járművekkel kell interakcióba lépnünk a továbbjutás érdekében.
A pályák felépítése egyébként hibátlan, a helyes irányok megtalálása szinte végig magától értetődő, amiben a gombnyomásra előhozható célkamera is segít valamicskét, ugyanakkor egyes esetekben még ez sem lesz elég az üdvösséghez. Sajnos párszor belefutottam, jobban mondva ugrottam olyan szituációkba, ahol a megoldás kívül esett az izometrikus kamera látószögén, ezen pedig a jobbra-balra forgatható kamera, illetve a látóhatár néminemű kitolása sem tudott érdemben változtatni. Utóbbi mértéke ráadásul annyira csekély, hogy az ily módon belátható plusz távolság szinte elenyésző. Emiatt aztán néhány feladatnál muszáj volt elővennem a műfaj hasonló címeiben is működőképes trial and error módszert, ami nem volt túl kellemes, de legalább működött. És ha már a negatívumoknál tartunk, akkor ki kell emelnem a mozgó árnyékokkal való interakciót is, ami átfedéskor sokszor megőrül. Valamikor ugyanis simán átrak a játék az egyikből a másikba, máskor viszont egyáltalán nem, így aztán idővel ráálltam arra, hogy ilyen helyzetekben is inkább ugrottam egyet a kívánt cél felé, nehogy lemaradjak a csatlakozásról.
Játékmenet tekintetében tehát akadnak kisebb hibák, de ezek egyike sem olyan fajsúlyos, hogy miattuk meg kellene tagadnunk magunktól mindazt az élményt, amit a SCHiM nyújtani képes. Mert azt bizony tud, ráadásul nem is akármilyet, amiben kétségkívül a megvalósításnak van a legnagyobb szerepe. A látványvilág egész egyszerűen lehengerlő, ez az absztrakt minimalista dizájn valósággal beszippantja az egyszeri játékost, főleg azután, hogy rájön, minden egyes élethelyzet és helyszín különböző, az aktuális hangulathoz leginkább illő megjelenítést kapott. Az sem baj, ha a fejlesztők által megálmodott színvilág nem tetszik, hiszen a menübe belépve bármikor módosíthatóak a tónusok, ily módon létrehozva olyan kombinációkat, amilyet csak mi szeretnénk. Ha pedig a szemünk már megszokta a képernyőnkre kirajzolt vizuális orgazmust, akkor hegyezzük a füleinket, mivel az árnyékok közötti szökkenések alatt olyan minőségi lo-fi és chill dallamok szólalnak meg, amik hallatán garantáltan szerelembe fogunk esni.
Mindent összevetve tehát a SCHiM egy elképesztően egyedi és kreatív megoldások tömkelegét felvonultató indie gyöngyszem, aminek nemcsak azért van lelke, mert a főszereplője tulajdonképpen az, hanem mert a készítők nem félve a játékban is megtapasztalható következményektől kockáztattak és beleadták a saját kis cuki békalényüket is. Milyen jól tették, hiszen ennek hála egy olyan lehengerlő élménnyel gazdagították a nagyvilágot, amit mindenkinek legalább egyszer át kell élnie, mert egy ennyire érzelemdús és emlékezetes pillanatokkal teli holland kiruccanásra egyszerűen nem lehet nemet mondani.
A SCHiM július 18-tól érhető el PlayStationre, Xboxra, Nintendora, illetve PC-re. Mi utóbbin teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.