Kadaku sűrű dzsungelei felett tyranida kaptárhajók több százai gyülekeznek. A spórák záporozásától lassan már az égboltot sem látni. A birodalmi gárdisták minden erőfeszítése ellenére a lények percről-percre többet kebeleznek be a bolygó felszínéből és légköréből egyaránt. Exterminatus megoldás szóba se jöhet, hiszen a planétán található kutatások létfontosságúak az Impérium számára. Javasolt válaszlépés? Vessék be az Ultramarinokat. A Császár oltalmazzon!
Elődjéhez kísértetiesen emlékeztető képsorokkal indít a Warhammer 40.000: Space Marine II, csak ezúttal az orkoknál egy jóval nagyobb fenyegetés miatt kell bevetni Őszentsége angyalait. A Starcraft zergeit megihlető tyranidák ugyanis minden organikus létforma számára egy közel megfékezhetetlen veszélyt jelentenek. Teljesen spoilermentesen szeretnék beszélni mind a két játék történetéről, így maradjunk annyiban, hogy az előző rész cselekményei óta 200 évet öregedett és leszolgált Titus is hamar a szektor védelmében találja magát. Valamint - ahogy az lenni szokott - természetesen a színfalak mögött más erők is mesterkednek az emberiség bukásán, ami az immáron hadnagyra lefokozott protagonistánk korábbi tevékenységét ismerve extra nyomást helyezz rá, hogy bizonyítsa a hitét és elkötelezettségét.
A nagyjából 8-9 órát felölelő kampány alatt megjárjuk a csillagrendszer három bolygóját is, aminek hála kellően változatos körítést kapunk a vérengzéshez. Habár ez a játékidő talán első olvasásra kevésnek hangzik, igazából örvendetes volt, hogy a történet sincs túlhúzva, valamint a javarészt harcra fókuszáló játékmenet is körülbelül ennyit bír el unalomba fulladás nélkül. A fent említett idő pedig exkluzívan a hadjáratot takarja - amit egyébként végigtolhatunk akár két másik cimboránkkal is -, ami mellett kapunk hat mellékmissziót, amik a helyi 3 fős coop küldetések megfelelői. Az egyik legjobb tulajdonsága ezeknek a bevetések, hogy szervesen kapcsolódnak a fősztorihoz, így bár új területekre nem jutunk, de egy-egy küldetést több szemszögből is átélhetünk.
Még egy bekezdés erejéig a PvE-módnál maradva meg kell említeni, hogy ez lesz feltételezhetően az egyik legtöbbet játszott része a játéknak, hiszen itt már kapunk egy fejlődési rendszert kinyitható fegyverfejlesztésekkel és perkekkel, de még akár a páncélunkat is díszíthetjük és festegethetjük a szintén in-game felnyitható javak segítségével. A Focus Entertainment hosszútávon számol ezzel a játékmóddal, mert már be is jelentették, hogy újabb küldetésekre, gyilkolóeszközökre és ellenségekre számíthatunk a jövőben a kooperativ és természetesen a kompetitív multiplayer területén is. Ha minden a tervek szerint halad, akkor még egy hordamódot is kapunk majd 2025-ben, de ez egyelőre még a jövő zenéje.
A kampány újrajátszhatóságáról szintén gondoskodik négy nehézségi szint, illetve a datapadok összegyűjtésé, de ami talán ennél is fontosabb, hogy a Space Marine II a külső máz alatt (akárcsak elődje) egy ízig-vérig Xbox 360/Playstation 3-as generációt képviselő játék. Ezalatt azt értem, hogy mai viszonyokhoz képest szűkösen lineáris a mozgásterünk, cserébe olyan scriptelt jelenetekkel és “hátterekkel” operál a játék, hogy összecsurog az ember nyála - a Warhammer-fanoknak pedig egyéb testnedvei is. Szintén erősen emlékeztet a hangulat a hetedik konzolgeneráció felkapott bro-shootereire; anno még az első Gears of Warnál olvastam egy kritikát, miszerint a játék annyira tele van tesztoszteronnal, hogy kész csoda, hogy nem szőrös a lemez. Nos, ez a kijelentés jelen tesztalanyuknál is teljesen helytálló lett.
Az űrgárdisták ugyanis az Istencsászár legkeményebb védelmezői. Az embernek lassan már nem igazán nevezhető, genetikailag módosított szuperhumánok nevetve néznek szembe akár a legnagyobb túlerővel is, és ha kifogynak a lőszerből, akkor pusztakézzel tépnek félbe elefánt méretű szörnyeket. Ők azok, akiknek a felbukkanásának egyszerre örülnek a halandó katonák, illetve tudják, hogy bizony nyakig vannak abban a bizonyosban, mert a halál angyalait csak a galaxis legzűrösebb szegleteiben vetik be. A Warhammer-univerzum eme aspektusát pedig tökéletesen átadja a Space Marine II, amit még a játékmenetbe is sikerült implementálni.
Az első rész ismerőinek nem lesz meglepetés, hogy a harcok alatt dinamikusan váltogatjuk majd a távolsági és közelharci fegyvereink (viszonylag) széles garmadáját. A lövöldözésre teljes mértékben már csak azért sem támaszkodhatunk, mert részletekben regenerálódó páncélunk “elemeit” csak a látványos kivégzésekkel tudjuk teljesen feltölteni. Páncél nélkül pedig már csak az életerőnk marad, ami viszont nem kúszik vissza semennyit sem, hacsak nem szúrunk magunkba némi medicae injekciót, amiből csak elég limitált számban lehet a tarsolyunkban - valamint nem is túl sokat osztogat belőle a játék. A több hektoliternyi vérben úszó kivégzések némi időt is biztosítanak arra, hogy átlássuk a csatatér káoszát - amiből lesz bőven -, egyedül csak azt sajnáltam ezzel kapcsolatban, hogy amennyit használnunk kell a mechanikát, ahhoz képest túl gyorsan ismétlődni fognak az animációk egy kis idő után.
Újdonság a közelharcban, hogy a vetődős kitérés mellé immáron megjelent a hárítás is, amit jól időzítve egy látványos pisztolyos kivégzés, vagy nagyobb ellenség esetében extra sebzés lesz a jutalmunk. Sajnos azonban mind a két rendszer kivitelezése elég esetlen lett, ami normál fokozaton minimálisan volt bosszantó, de magasabbra kapcsolva a nehézséget már könnyen hajtépős lehet, pláne amennyire építenek a boss fightok erre a két megoldásra. A tyranida rajok közepette meg néha egyenesen kivitelezhetetlen még egy gránát eldobása is, nemhogy időre hárítani, vagy kitérni egy nagyobb támadás elől. Határozottan meglepődtem, hogy bár első ránézésre agyatlan hentelésnek tűnhet a játékmenet, ha nem figyelünk oda, akkor az alap egységek is pillanatok alatt széttépnek, ami nyilván nem annyira autentikus, de legalább a harcok minden helyzetben feszültek maradnak ennek köszönhetően.
Tyranida rajzásból pedig lesz bőven, amiről hiába néztünk sok előzetest, a saját monitorunkon látni és reagálni rá egy teljesen más élmény lesz, ezt garantálom. A World War Z özönlő zombi technológiáját átültetni a Warhammer-világába továbbra is az egyik legnagyobb buksisimis ötlet, ami valaha született. De nem csak az ellenség hordái, hanem az egész világ megjelenítésé monumentális. A készítők olyan helyszíneket és jeleneteket álmodtak meg, amiktől néha alig térünk majd magunkhoz. Az élménybe egyedül a viszonylag sok hagyományos, illetve “álcázott” töltőképernyő rondít bele némileg - legalábbis abból kiindulva, hogy a kizárólag jelen generációs, SSD-vel ellátott konzolokra fókuszálva ez valószínűleg áthidalható lenne.
A kaptárvárosok véget nem érő, csodálatos gótikus épületei, a tyranidák (szintén véget nem érő) hordáival fűszerezett képi világát látva már előre izzadtam, hogy PC-n milyen teljesítményre számíthatunk, ha gyengébb vassal próbáljuk meg futtatni a játékot. Nos, a végeredmény elég vegyes lett; egyszerre örülök, hogy a Space Marine II egyáltalán szóba állt a ma már öreg és maximum csak jóindulattal közepesnek nevezhető gépemmel (Ryzen 7 3700X/ 16 GB RAM / Vega 64). Ugyanakkor a tesztverzió valószínűleg még optimalizálatlan is volt, mert mindegy milyen beállításokat alkalmaztam 1080p-ben, low és high értékeknél is be kellett érnem a 45fps-es átlaggal; szűkebb folyosókon néhol a 70-80, mozgalmas jeleneteknél viszont néha akár a 20-25 képkockaszám is előfordult.
Szomorú, hogy ezen az FSR2 sem segített semmit (csak rondább lett a kép), aminek a modernebb verziószáma ráadásul csak később lesz elérhető. Ez azért is különösen ciki az AMD-nek, mert a Space Marine II-nek kiemelt szerepe volt az FSR3-as promóciós anyagokon. Szerencsére viszont komolyabb buggal, vagy kifagyással egyáltalán nem találkoztam a tesztidőszak alatt.
Audio téren máris rózsásabb a helyzet: ugyan a muzsika nem ver köröket Jesper Kyd zseniális Darktide zenéjére, de bőségesen kiszolgálja az epikus jeleneteket, valamint a hangok és a szinkron is hozzák a stílustól elvárt kötelező köröket. Egyedül Mark Strongot hiányoltam, mint Titus orgánuma, de Clive Standen is remekül alakította a most már - teljesen érthető módon - jóval frusztráltabb, mérgesebb és indulatosabb űrgárdistát. Ha mindenképpen kötekedni szeretnék valamennyit, akkor volt egy-két szituáció, amikor a hangkeverés nem volt tökéletes, illetve egy-egy fegyvernek, robbanásnak lehetett volna még egy fokkal markánsabb effektje.
Többször is hangoztatták a fejlesztők, hogy a Space Marine II élvezetéhez nem szükséges az előzményt ismerni és/vagy Warhammer-rajongónak lenni. És habár ez részben így van, azért bőven dobálja a lore specifikus kifejezéseket a játék, illetve utalásokat és átkötéseket is találunk az első epizódra. Az utóbbit szerencsére könnyen lehet pótolni még ma is, de az univerzumban való elmerülésre sajnos nem kaptunk egy kis lexikont, amit gyorsan felcsaphatunk mondjuk a menüben. Természetesen ez pár gyors kereséssel a mobilunkon már megoldható manapság, a fanok pedig garantáltan sokszor fogják a klasszikus Leonardo DiCaprio meme-et prezentálni játék közben. Mindenesetre könnyen lehet, hogy pont a Space Marine II szolgál majd kapudrogként sok leendő Warhammer-rajongónak, ahogy történt az hasonlóan az első illesztés esetében is.
Mindent összegezve tehát elmondható, hogy apróbb hibái ellenére a Warhammer 40.000: Space Marine II egy kiváló folytatása lett, az egyébként szintén remek előzményének. Kipróbálását nem csak a franchise szerelmeseinek, de minden akció játék kedvelőnek melegen tudom ajánlani, mert a közeljövőt tekintve erre a fajta monumentalitásra, brutalitásra és maszkulinitásra legközelebb csak a Gears of War: E-Dayben számíthatunk - feltételezhetően legalábbis. Szóval addig is pörögjenek azok a lánckardok és tessék szorgosan mantrázni: “A becsület az életem. A kötelességem a végzetem. A bukás a félelmem. A megváltás a jutalmam. A halál a mesterségem. Az örökké tartó szolgálat a fogadalmam.”
A Warhammer 40.000: Space Marine II szeptember 9-én jelenik meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re. Mi a PC-s verziót teszteltük.
Kapcsolódó cikkek
Az 5. olyan mintha egy ilyen alter Budapestet mutatna.
Majd egyszer végigmegyek a széria történet részén, de még nem volt rá..
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.