Supermoves teszt

Az Electronic Arts ugyanis egyáltalán nem volt szívbajos, amikor a DICE nevével fémjelzett széria jövőjéről volt szó az erről szóló pénzügyi értekezleten és a mára már klasszikusnak számító első részt mindenféle probléma nélkül tüntették volna el a boltok polcairól (később, a közfelháborodás miatt végül meggondolták magukat), míg a rebootként felemásan szereplő folytatás alól nemes egyszerűséggel kihúzták a szervereket, ily módon hagyva magára végérvényesen a sorozatot. Kétségünk ne legyen, amennyiben a jövőben úgy ítélik meg a fejesek, hogy a cég megtépázott renoméján már csak Faith feltámasztása segíthet (szerintem ezzel elkéstek, de mindegy), akkor szinte biztosan vissza fogják hozni őt a korai nyugdíjazásból, addig azonban a parkour szerelmesei jobb, ha másfelé tekingetnek. Szerencsére akad itt egy alternatíva, ami ugyan nem olyan mutatós, mint a jövőbeni postás kisasszony stilizált felhőkarcolós ámokfutásai, de legalább annyira szórakoztató, ráadásul a fejlesztő/kiadó sem dolgozik azon, hogy a lehető legtöbb játékossal megutáltassa magát.

Indie címről lévén szó ez oltári nagy hülyeség is lenne, ezért aztán a játék mögött álló Makea Games mindent elkövet azért, hogy a Supermoves ne csak befusson a parkour műfaj etalonjai közé, hanem ha már ott van, akkor az egész versenyfutást megnyerje. Erre lesz is lehetősége bőven, hiszen egyrészt a 15 eurós árcédulájának hála hatalmas előnnyel indul a többiekhez képest, másrészt pedig a benne rejlő tartalom folyamatosan bővülni fog, ráadásul ez utóbbihoz nincs is feltétlenül szükség a fejlesztőkre. Ez leginkább a beépített pályaszerkesztő érdeme, amivel játszi könnyedséggel hozhatunk létre elborultabbnál elborultabb szakaszokat, amiket aztán bármikor rászabadíthatunk az internetes közösségre. Külön érdekesség, hogy a játékban megtalálható összes pálya ezzel a keretrendszerrel lett elkészítve, sőt, a Makea Games a jövőben igyekszik majd új funkciókat is beépíteni az amúgy sem szűkös felhozatalba, ezáltal ösztönözve az önjelölt parkour versenyzőket arra, hogy időről-időre visszanézzenek egy-egy újabb kihívás reményében.

Ezen szint eléréséig ugyanakkor már garantáltan rengeteg kilométer lesz a lábunkban, ami leginkább a karriermódnak, illetve a különféle online futamoknak köszönhető. Kezdjük előbbivel, hiszen valószínűleg ebbe fogunk belekezdeni elsőnek, ami nem is feltétlen baj, hiszen ez felfogható egy amolyan kiterjesztett tutorialnak is. Miután kiválasztottuk a számunkra leginkább szimpatikus futóbolondot (később nyithatunk ki hozzájuk kozmetikai cuccokat is az ingyenes Battle Passen keresztül) és kivégeztük az alapokra megtanító tréninget, már bele is vághatunk a megannyi pálya felfedezésébe, ahol többféle kihívásnak kell megfelelnünk a továbbjutás érdekében. Természetesen a legalapvetőbb ezek közül a szimpla verseny, ahol többedmagunkkal elindulva kell legyőznünk a gépi ellenfeleket, amik viszont nekem sokkal jobban tetszettek, azok a Tony Hawkra emlékeztető, egyszerre több, különálló feladatot felvonultató nyitottabb helyszínek voltak.

Ezeken a pályákon ugyanis két elfogadott küldetés között kvázi büntetlenül garázdálkodhatunk, ami egyfelől piszok szórakoztató, másfelől pedig remek módja annak, hogy elsajátítsuk karakterünk irányítását. Mert az addig oké, hogy a futással nem kell majd bajlódnunk, hiszen alapból így közlekedünk, de emellett tudunk még ugrani, becsúszni, falon futni, különböző vékony átjárókon egyensúlyozni (az ezt bemutató sávot tuti egy korábbi Tony Hawk játékból „vették kölcsön” a fejlesztők), bukfenccel tompítani a nagyobb zuhanásainkat, illetve trükközésekkel megnövelni a sebességünket, valamint megváltoztatni az aktuális szökkenésünk ívét. Talán ez utóbbi az, amit minél előbb el kell sajátítanunk, mivel a négy másodpercenként benyomható szaltók nélkül egyes pályaszakaszokon garantáltan szenvedni fogunk, amire sosem jó ráeszmélni, főleg nem egy kiélezett verseny kellős közepén. Szerencsére a coldown okozta kellemetlenségek elkerülése érdekében a fejlesztők minden egyes pályát több járható útvonallal is elláttak, azaz végérvényesen sosem fogunk elakadni, arra azonban érdemes felkészülni, hogy a könnyebben teljesíthető részek szinte kivétel nélkül lassabbak lesznek a rizikósabb társaikhoz képest.

Bár ezek kihasználása a kissé butácska botok ellen annyira még talán nem is létszükséglet, viszont amennyiben vesszük a bátorságot és kimerészkedünk az online színtérre, nos, onnantól kezdve a könnyebb út választása automatikusan vereséget jelent, mert pillanatok alatt lehagynak minket a többiek, feltéve persze, ha találunk olyanokat, akik játszanának velünk. Merthogy sajnos a Supermoves szűkösen mért marketingbüdzséje itt bosszulja meg magát leginkább, ugyanis a többjátékos parkour parkok konganak az ürességtől, pedig a bajnokságokba, illetve battle royaleba szervezett mindenféle játékmód alatt (összesen nyolc van belőlük) egyszerre akár 40-en is megmérkőzhetnénk egymással, ehelyett jó, ha összegyűlik kettőnél több játékos. Öröm az ürömben, hogy a rendszer egyáltalán nem mérlegel, azaz a visszaszámlálást követően akkor is elindulnak a futamok, ha teljesen egyedül vagyunk a váróban, aminek hála legalább lehet farmolni a tapasztalati pontot a fentebb már emlegetett Battle Passhoz.

Tartalom terén tehát szinte kifogástalan a Supermoves, a megvalósítás kapcsán viszont már jócskán akadnak vele problémák. Kezdjük ott, hogy a látvány az nem túl acélos, ami leginkább a különféle karakterek és azok animációi esetében érhető tetten. Többek között ezért is érdemes belsőnézetből versenyezni (van külső is, de az a szűkebb pályaszakaszokon egyszerűen használhatatlan), mert ilyenkor legalább a saját vergődésünkről lemaradunk, bár a többieknek hála sokszor ilyenkor is premier plánban csodálhatjuk meg a talajba és falakba beépülő versenyzőket. Ezek szerencsére többnyire csak grafikai anomáliák, sajnos azonban szép számmal akadnak olyan bugok is, amik sokkal komolyabban nyúlnak bele a játékmenetbe. Ilyen például az, amikor karakterünk nem kapja el a kiszögelléseket, beleakad mindenféle láthatatlan tárgyakba, vagy épp hiába szaladunk át vele egy felvenni kívánt tárgyon, azt többedjére sem írja jóvá nekünk a rendszer.

Mindezek a problémák ugyanakkor eltörpülnek az olyan piszkosul szórakoztató és nem utolsó sorban látványos jelenetek mellett, mint amikor például egy felhőkarcoló tetején először sikerül életben maradni azáltal, hogy tökéletesen egymásba fűzzük a szaltót, a falon futást, a kötélen való lesiklást, valamint a rúdon történő egyensúlyozást. És pont ezekben a pillanatokban van a Supermoves legnagyobb erőssége, vagyis, hogy nem enged lazsálni és a folyamatosan nehezedő pályáinak, illetve kihívásainak hála eléri, hogy egyre jobbak és jobbak legyünk, ráadásul teszi mindezt úgy, hogy egyáltalán nem érezzük teljesíthetetlennek, vagy unfairnek a játékot. Sőt, az elkerülhetetlen bugokból fakadó kudarcok ellenére is eléri, hogy újra és újra visszatérjünk és ismét nekiveselkedjünk a korábban még leküzdhetetlennek tűnő akadályoknak, mert hiába a sok hiba, a felemás látványvilág és a kevés játékos, ezért a semmihez sem fogható flow élményért megéri küzdeni.

A Supermoves augusztus 28-án jelent meg, egyelőre kizárólag csak PC-re.