Első ízben ismerkedünk az RTL-Skijumping, az Alpine Skiing és a Torino 2006 játékok fejlesztőjének, a 49 Games-nek a munkásságával. A nagy januári uborkaszezon esedékessé tette, hogy olyan játékokról is cikkezzünk, amire a Gamekapocs hét éves fennállása alatt nem volt példa – ez esetben az Alpine Ski Racing 2007-et vesszük górcső alá.
A téli sportok szerelmesei minden bizonnyal találkoztak már Bode Miller és Hermann Maier nevével. Ők olyanok, mint Forma 1-ben a Schumacher, vagy mint gördeszkában a Tony Hawk. Az amerikai és osztrák sí-szupersztár páros adta nevét a Jowood, az RTL Playtainment és a 49 Games új játékához, az Alpine Ski Racing 2007-hez, bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy minőségi anyag született volna.
A játékban többek közt a fenti két fiatalember párharcát élhetjük át, de azért a többi neves (vagy kevésbé neves) versenyző bőrébe is belebújhatunk. Összesen hat versenyszámban tehetjük próbára magunkat, melyek nem mások, mint a Downhill, a Speed Downhill, a Slalom, a Giant Slalom, a Super-G és a Black Piste. Ezen számokon belül a Junior, a Pro és az Amateur liga legnagyobb versenyzői kaptak szerepet a játékban, olyanokkal az élen, mint Peter Müller, Istvan Petrovich, Sepp Seeberger, vagy Goran Vladovic. Velük 16 helyszín 38 pályáján síelhetünk, a felhozatalban pedig benne vannak személyes kedvenceim, Aspen, Beaver Creek és Kitzbühel is.
Illik először is szemügyre venni a játékmódokat. A Quickstart gombra rábökve egy sima, alapbeállítású versenyben vehetünk részt, de mivel nincsen tétje a dolognak, itt nem edződnek a versenyzők, és díjat se kapunk. A Practice mód már kicsit izgalmasabb, itt ugyanis olyannyira testre szabhatunk mindent az edzéshez, hogy nem csak az időjárást, de még a hó minőségét és a szélerősséget is bekalibrálhatjuk bátorságunknak és képességeinknek megfelelően. Arcade módban egy self-created síelővel indulhatunk el a saját magunk által megalkotott virtuális bajnokságban, Career-ben pedig egy szabadon választott sportoló életének irányítását vehetjük át. Itt akár a Junior kupából is feltornászhatjuk magunkat a profik közé, mindeközben saját edzőt is fogadhatunk, a versenyekből befolyt pénzen pedig új, márkás felszereléseket vásárolhatunk. Az utolsó, Multiplayer módban értelemszerűen egy gépen, vagy LAN-on, esetleg interneten játszhatunk barátaink ellen, ahol az időeredmények megdöntéséért folyik a verseny.
A menüben még van egy apró gomb, a Challenges. Itt számon tarthatjuk, hogy milyen, előre megszabott, kiugró eredményeket értünk el, mint például hibátlan csúszás, aranyéremszerzés, medálszerzés, vagy rekorddöntés. Ha teljesítettünk egy Challenge-t, akkor a boltban új felszerelések és sílécek jelennek meg.
A játékmenet teljesen átlagosnak mondható, nincs benne semmi kiugró, amiről hosszabban érdemes lenne beszélni. A menüben választhatjuk ki a versenyeket, figyelhetjük a teljesítményünket, a pályán pedig csak a minél jobb időeredményre kell törekednünk. Nem könnyű viszont síelni. A stílus kezdő játékosainak, mint például amilyenek a Gamekapocs munkatársai is, sok gyakorlás kell, mire elismerésre alkalmas időt tudnak csúszni. A játék nem kifejezetten arcade stílusú, így elég nehéz irányítani a karaktert. Ez valahol jó is, hiszen ki akarná magát becsapni azzal, hogy egy mindenre gombnyomásra azonnal engedelmeskedő, a fizika törvényeinek ellentmondó síléccel ér el eredményt?
A verseny közben két sportkommentátor értékeli a cselekedeteinket, de ők többnyire rendkívül negatívok, és ezt a hozzáállásukat a játékosra is ráragasztják. A hangok egész jók lettek, a sílécek alatt ropog a hó, a közönség pedig aktívan használja nem csak kezét, de száját is. A zene valami eszméletlen pocsék lett, a 80-as évek C64 játékait idézi hangszerelésével és egyhangú gépi effektjeivel.
A grafikát aktívan dicsérték a fejlesztők, de azért mi már nem vagyunk ennyire elájulva tőle. A környék egyhangú, a havas területeket (a Lost Planet képi világát látva) sokkal szebben is meg lehet csinálni, és nem csak tört-fehér textúra létezik ám a világon! A versenyzők amúgy szépen néznek ki, fejenként 10000 poligonból állnak, a ruhájukra varrt szponzori logók pedig szép élesen látszanak – nem véletlenül. A vérszegény megjelenítéshez gyenge gép is kell, ami végül is jó, mert így egy 1 GHz-es Pentium-on is eldöcög a cucc, ha van legalább 256 MB memóriája és egy 32 MB-s DX9 videókártyája. Jó pont a fejlesztőknek, hogy a motor támogatja a 16:9-et is - ez igazán kellemes meglepetés volt.
Az Alpine Ski Racing 2007 nem egy nagy cucc, sokkal többet vártunk tőle. A versenymódok mellett élvezetes még a Free Ride, de még a fekete pályán való lesiklás sem pótolja azt a hangulatot, mint amikor a haverokkal egy egész hetet töltünk a Kékesen vagy Donovalyban. Az egész vérszegény és egyhangú, még azt is megkérdőjelezem, hogy a sportágat versenyszinten kedvelők látnak-e benne elég kakaót ahhoz, hogy aktívan lekösse őket. Nem érdemel magas pontszámot!
A játékban többek közt a fenti két fiatalember párharcát élhetjük át, de azért a többi neves (vagy kevésbé neves) versenyző bőrébe is belebújhatunk. Összesen hat versenyszámban tehetjük próbára magunkat, melyek nem mások, mint a Downhill, a Speed Downhill, a Slalom, a Giant Slalom, a Super-G és a Black Piste. Ezen számokon belül a Junior, a Pro és az Amateur liga legnagyobb versenyzői kaptak szerepet a játékban, olyanokkal az élen, mint Peter Müller, Istvan Petrovich, Sepp Seeberger, vagy Goran Vladovic. Velük 16 helyszín 38 pályáján síelhetünk, a felhozatalban pedig benne vannak személyes kedvenceim, Aspen, Beaver Creek és Kitzbühel is.
Illik először is szemügyre venni a játékmódokat. A Quickstart gombra rábökve egy sima, alapbeállítású versenyben vehetünk részt, de mivel nincsen tétje a dolognak, itt nem edződnek a versenyzők, és díjat se kapunk. A Practice mód már kicsit izgalmasabb, itt ugyanis olyannyira testre szabhatunk mindent az edzéshez, hogy nem csak az időjárást, de még a hó minőségét és a szélerősséget is bekalibrálhatjuk bátorságunknak és képességeinknek megfelelően. Arcade módban egy self-created síelővel indulhatunk el a saját magunk által megalkotott virtuális bajnokságban, Career-ben pedig egy szabadon választott sportoló életének irányítását vehetjük át. Itt akár a Junior kupából is feltornászhatjuk magunkat a profik közé, mindeközben saját edzőt is fogadhatunk, a versenyekből befolyt pénzen pedig új, márkás felszereléseket vásárolhatunk. Az utolsó, Multiplayer módban értelemszerűen egy gépen, vagy LAN-on, esetleg interneten játszhatunk barátaink ellen, ahol az időeredmények megdöntéséért folyik a verseny.
A menüben még van egy apró gomb, a Challenges. Itt számon tarthatjuk, hogy milyen, előre megszabott, kiugró eredményeket értünk el, mint például hibátlan csúszás, aranyéremszerzés, medálszerzés, vagy rekorddöntés. Ha teljesítettünk egy Challenge-t, akkor a boltban új felszerelések és sílécek jelennek meg.
A játékmenet teljesen átlagosnak mondható, nincs benne semmi kiugró, amiről hosszabban érdemes lenne beszélni. A menüben választhatjuk ki a versenyeket, figyelhetjük a teljesítményünket, a pályán pedig csak a minél jobb időeredményre kell törekednünk. Nem könnyű viszont síelni. A stílus kezdő játékosainak, mint például amilyenek a Gamekapocs munkatársai is, sok gyakorlás kell, mire elismerésre alkalmas időt tudnak csúszni. A játék nem kifejezetten arcade stílusú, így elég nehéz irányítani a karaktert. Ez valahol jó is, hiszen ki akarná magát becsapni azzal, hogy egy mindenre gombnyomásra azonnal engedelmeskedő, a fizika törvényeinek ellentmondó síléccel ér el eredményt?
A verseny közben két sportkommentátor értékeli a cselekedeteinket, de ők többnyire rendkívül negatívok, és ezt a hozzáállásukat a játékosra is ráragasztják. A hangok egész jók lettek, a sílécek alatt ropog a hó, a közönség pedig aktívan használja nem csak kezét, de száját is. A zene valami eszméletlen pocsék lett, a 80-as évek C64 játékait idézi hangszerelésével és egyhangú gépi effektjeivel.
A grafikát aktívan dicsérték a fejlesztők, de azért mi már nem vagyunk ennyire elájulva tőle. A környék egyhangú, a havas területeket (a Lost Planet képi világát látva) sokkal szebben is meg lehet csinálni, és nem csak tört-fehér textúra létezik ám a világon! A versenyzők amúgy szépen néznek ki, fejenként 10000 poligonból állnak, a ruhájukra varrt szponzori logók pedig szép élesen látszanak – nem véletlenül. A vérszegény megjelenítéshez gyenge gép is kell, ami végül is jó, mert így egy 1 GHz-es Pentium-on is eldöcög a cucc, ha van legalább 256 MB memóriája és egy 32 MB-s DX9 videókártyája. Jó pont a fejlesztőknek, hogy a motor támogatja a 16:9-et is - ez igazán kellemes meglepetés volt.
Az Alpine Ski Racing 2007 nem egy nagy cucc, sokkal többet vártunk tőle. A versenymódok mellett élvezetes még a Free Ride, de még a fekete pályán való lesiklás sem pótolja azt a hangulatot, mint amikor a haverokkal egy egész hetet töltünk a Kékesen vagy Donovalyban. Az egész vérszegény és egyhangú, még azt is megkérdőjelezem, hogy a sportágat versenyszinten kedvelők látnak-e benne elég kakaót ahhoz, hogy aktívan lekösse őket. Nem érdemel magas pontszámot!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.