Halo 3 Bétateszt Xbox 360 konzolon!

  • Írta: Ca$h
  • 2007. május 23.
Link másolása
Loading… Halo 3 beta…Love, Bungie. Ezekkel a sorokkal töltődik a várva várt Halo 3 béta. Egyszerű, kedves, hatásos. Hát még a zene miután bejött a játék.
Leírhatatlan érzés a rajongók számára, de még egy átlagembernek is a Halo zenéjével szembesülni. Ezúttal egy zseniálisan összeállított zenei montázs duruzsol a háttérben, ami a Halo első részének menüdallamával kezdődik (a legendás férfikórus ugyebár), majd a második részével folytatódik és szinte észrevétlenül egybeolvad a harmadik rész mesteri zongora alapjával, végül de nem utolsó sorban a teaser zenéjével záródik. Hát igen, nem egyszerű dolog leírni egy zenét betűk segítségével, úgyhogy abba is hagyom. Ezt hallani KELL!

A megjelenési nehézségek

Nem kevés kavarás volt a megjelenés körül, de főleg utána. Ugyanis a Bungie nem tudta betartani a megígért határidőt, mégpedig azért nem mert kiderült hogy egy csomó régióban nem működnek a letöltések a Crackdownon keresztül. Mert ugye az senkinek sem újdonság, hogy csak a Crackdownon keresztül lehet letölteni a legújabb Halo béta verzióját. Kivéve azokat a szerencsés embereket, akik közvetlenül a Miscrosofttól kaptak kódot hozzá. Ezúton is meg szeretném köszönni a lehetőséget a Comprad Kommunikációs Ügynökségnek, hogy kaptam tőlük egyet. Szóval a lényeg az, hogy csaknem egy napig tartott, míg ki sikerült javítani eme apró hibát, aminek az lett az eredménye, hogy kárpótlásul kaptunk plusz 4 napot a Bungie-tól. Aki esetleg nem tudná a Halo 3 béta most már június 10-ig lesz elérhető és játszható, az eredeti június 6. helyett.


A másik kavarás ami már sokkal komolyabb annak köszönhető, hogy a Halo 3 béta miatt a Microsoft eléggé durván bekeményített, és elkezdte kíméletet nem ismerve letiltani a moddolt géppel live-on fent lévő embereket. Hát igen, ahogy attól mindenki régóta félt ez is bekövetkezett. Nem kevés barátomat vesztettem el az utóbbi napokban, viszont jó hír hogy nem kevesen vannak, akik tudomásul vették ezt az egészet és vesznek egy új core gépet (amit persze már nem csippelnek meg), amire rárakva a régi vinyót, visszaszerezhetik accountjukat és ezzel egyetemben erősíteni fogják a nem moddolt userek magyar számát a live-on, ami valljuk be nem valami magas. Erről ennyit, aki emiatt elpártol az X360-tól, azt nagyon sajnálom és Rest in Peace… jó volt veletek srácok!


First contact

Szóval, ilyen töménytelen rizsa után térjünk rá a lényegre. Halo 3 béta. Egen… az első élményem a játékkal nem volt éppenséggel említésre méltó, mert láttam videókat róla és azok nagyon komolyak voltak. Nem tudom hogy a kis felbontás volt-e az oka, vagy az én tévém túl nagy, de mikor az első pár meccsemet toltam és lefeküdtem aludni órákig forgolódtam és még másnap is azt éreztem, hogy vazzeg; ennek nem valami szép a grafikája. Hát igen, ahogy az sejthető volt a Halo 3 engine-je egy az egyben a második részhez megírt cucc, csak maximálisan ki van használva. Hogy ez mit jelent? Tű éles hátterek, kidolgozott karakterek és járművek, szép az egész, csak valahogy olyan üres az egész. Ahogy Myko atyánk szokta mondani: poligon szegény a környezet, de nagyon. Ami sajnos igaz. Egy Gears, Lost Planet, Rainbow 6 után az emberek nem lesznek elájulva ettől a grafikától. De vigasztaljon mindenkit két dolog. Az egyik az hogy single játék közben biztos hogy sokkal szebb lesz a grafika. A másik pedig az, hogy az első pici csalódás után ha adunk neki még egy esélyt, akkor a gamma el fogja érni a szükséges hatást… hogy miért? MERT A HALO A LEGJOBB JÁTÉK A VILÁGON!


Second contact

Némi egész napos görcsölés után újra leültem a gép elé és adtam egy újabb esélyt a stuffnak, hiszen mégiscsak Haloról van szó vagy nem? Nem tudom pontosan hogy mi történt, de ettől a pillanattól fogva, amikor már nem érdekelt a grafika olyan hihetetlen játékélményben volt részem, amilyet csak a Halo tud nyújtani az embernek. Ezt egyszerűen ki kell próbálni. Rengeteg apró újdonságot beleraktak az amúgy is már szinte tökéletes játékmenetbe. Például ha ugrunk egy nagyot és lenézünk a földre, akkor látjuk MasterChiefnek a lábát. Vagy végre belerakták a már lassan alap dolognak számító ragdoll effektust (igaz benne volt a Halo2-ben is de nem ilyen kidolgozottan), ami már elég régóta alapkövetelmény egy FPS játékban. De eléggé sok dolgot megváltoztattak az irányításban is, ami elsőre zavaró lesz de hamar hozzá lehet szokni és meg fogjuk érteni hogy így sokkal jobb. Tehát a fegyverek töltését áttették az „X"-ről a jobb bumperre, ha két fegyver van a kezünkben akkor mindkét bumper fegyvert tölt. Hogy ez miért jó? Azért kérem szépen, mert ellentétben a Halo 2-vel ahol csak egyszerre tudtuk tölteni mind a két fegyvert a kezünkben, itt már külön megtehetjük, aminek köszönhetően meg lehet azt csinálni hogy csak az egyik fegyvert töltjük miközben a másikkal még lövünk. Nagyon hasznos dolog, szeretni fogjuk.


Természetesen ennek megfelelően ugyancsak nem az „X"-szel fogunk járművekbe szállni, géppuskákat használni és ellenségeket kiütni a nyeregből, hanem a jobb ütköző folyamatos nyomásával. Az „X"-re pedig az ugyancsak újdonságnak számító extra felvehető cuccok kerültek, mint például a Bubble Shield, amit az első TV Spotban is láthattunk, vagy mondjuk a páncélt elszívó berendezés és még sorolhatnám. Ezek egyfajta új mélységet adnak a játéknak, sokkal több kombinációs lehetőséget megnyitva a előttük.


Third Contact


Mélyebben beleásva magunkat a játékba fogjuk csak észrevenni - igaz nem valami könnyű megtalálni - hogy hol tudjuk megváltoztatni a külsőnket illetve a vállunkon lévő logót. Ahogyan a rangunkat is megnézhetjük és azt is, hogy mennyi tapasztalati ponttal rendelkezünk. Külön érdekességnek számít, hogy az online játékra való jelentkezés is eléggé sokat fejlődött. Hiszen megtehetjük azt, hogy ha beléptünk egy játékba és nem tetszik a map vagy a játékszabályok, akkor az „X"-et megnyomva megvétózhatjuk a meccset és ha elegen szavaztak úgy mint mi, akkor egy teljesen új pálya-szabály kombinációt fog kiosztani nekünk a gép. Vagy egy lejátszott meccs után, ha meg voltunk elégedve a csapatunkkal, akkor ugyancsak az „X" megnyomásával kiválaszthatjuk a „Team Up" opciót, aminek köszönhetően annak ellenére hogy Ranked Machben vagyunk együtt fog maradni az előző csapatunk, persze csak akkor, ha mindenki erre szavazott. Nem szabad elfelejteni azt a nagyon kellemes kis dolgot, hogy minden egyes meccsünk után akár úgy is dönthetünk hogy felvesszük és a vinyón tárolásra ítéljük egy-egy különösen jól sikerült csatánkat. Természetesen azt is megtehetjük, hogy a kívánt replayt elküldjük egy cimboránknak, had szórakozzon ő is egy jó nagyot rajta. Nekem ez a dolog volt az egyik legnagyobb kedvencem, ami a PC-seknek ez nem újdonság, de X360-on még sosem volt ehhez fogható dolog.


Mindent egybevetve a Halo 3 béta egy olyan különleges játék, amin van még mit javítani, szerintem a Bungie ezt meg is fogja tenni, de mindent egybevetve összességében nézve ez egy vérbeli Halo. Mégpedig abból is idáig a legjobb. Pont csak annyi plusszal rendelkezik amennyivel kell. Igaz hogy grafikailag nem éppen nextgen, amit mondjuk el lehetett volna várni a világ egyik legsikeresebb sorozatától, de mi nem törődünk ezzel és hogy miért? Mert nem minden a grafika. A legfontosabb a játékélmény és a hangulat amiben ez a progi egyszerűen verhetetlen. Már csak egy dolgot tudok mondani:

FINISH THE FIGHT
2007
SEPTEMBER 25

Kapcsolódó cikkek

35.
35.
Ca$h
Köszönöm köszönöm! :)))
34.
34.
Dentis 360
1.Jó a cikk...

2.A Halo...Hát...ööö...nem a legjobb mert olyan nincs,de télleg egy nagyon jó játék...

3.Télleg nagyon jó a cikk:D

33.
33.
pstomi
A BULLY A VILÁG LEGJOBB JÁTÉKA.
32.
32.
pstomi
Nekem a Halo egy csalodás. felraktam a Halo 2-t Vistára. És nagyon de nagyon szarr!!! a grafikája. 2002-es szintü Half life 2 10000-szer szebb pedig az direct x 9-es.. Direct x 10 effectek sehol. Nagyar szar egy game.
31.
31.
Ca$h
Először is biztos hogy több játékkal játszottam mint te, és sokkal régebb óta is tolom már auz ipart, egyébként meg mindenkinek meglehet a saját véleménye, mellette még ott állnak minimum 7 millióan a világon... és melletted? No comment! :)
30.
30.
Csacso
nekem annyyira nem jönbe a Halo! és játszottál mr a világ összes játékával? ennél még a Half-life is joBB!
29.
29.
Ca$h
Érdekes, sokan akik szeretik a játékot azt írták nekem, hogy túlságosan negativ dolgokat írtam róla. Sajnos olyan sokan vagytok és annyiféle ember, hogy lehetetlen mindenkinek megfelelni... :(
28.
28.
Ca$h
Hmmm... jó érzés pozitív véleményt is olvasni, köszönöm srácok! :)))
27.
27.
Ca$h
Jaja... és sem vágom, hogy miélrt van ez, de meglehetősen bosszantó! :(
26.
26.
Ca$h
Nem gond... sajnálom hogy nem tetszett nektek a cikk, legkozelebb jobb lesz... :(
24.
24.
kukac7
en kotekedeskeppen irtam, csak szimplan szvsz.
24.
24.
kukac7
a nem szocska lemaradt. :)
23.
23.
Ca$h
Kukac: ezt nem te döntöd el hogy mitől függ, amig a főszerkesztő is úgy gondolja, hogy nem voltam elfogult, addig minden rendben van cimbora! Vagenzi?
22.
22.
kukac7
Ca$h: ez nem az eletkortol vagy attol fugg, hogy miota vagy itt iro.
21.
21.
Ca$h
Hát igen... egyébként most olvastam hogy a Halo2 7millió példányban kelt el XBoxra... Úgyhogy a PC-s Halo1 lassan Halo2-es táborral együtt majdnem megvan az a szám, amit lentebb írtam! ;) Az elfogult cikkről meg csak annyit, hogy én vagyok itt a GK-n a legöregebb motoros... ha elfogult cikket akarok irni akkor azt irok! ;) Rendben srácok?
20.
20.
Chocho
Az Xbox 360 már most is fogyóeszköz itt-ott. Bécsben a saját tapasztalatom, hogy nem volt egész márciusban.



Egyébként, hogy hozzászóljak a vizához: tény ami tény, a cikk kissé elfogult hangvételű, de ez nem jelenti azt, hogy nem igaz. Ha megnézitek a külföldi véleményeket és kritikákat, szinte mindenki dícséri a játékot. Ami a rajongótábort illeti: igen, sok köztük a PC-s, bár azért nem olyan számottevően. PC-n a Halo sosem volt és soha nem is lesz akkora durranás. Túl sokat késnek vele.
19.
19.
Ca$h
Emlékszem, hogy mikor a Halo2 megjelent, közel volt már a karácsony, és pont akkor akart a bátyám is venni egy XBox-ot. Az ég világon sehol sem lehetett kapni, míg megkérdeztük az egyik nevesebb konzol üzlet eladóját, hogy miért van ez. Erre ő csak annyit felelt, hogy a Halo2 miatt jelenleg egész Magyarországon elfogyott az össze XBox és legközelebb csak február tájékán lesz kapható... no comment. És ez még csak szerény hazánkban történt. Majd figyeljétek meg, hogy mekkora számban fognak fogyni az X360-ok szeptember 25.-e után. Vicces lesz... d ea lényeg az hogy a Halo nem egy sikeres játék! ;)
18.
18.
Ca$h
Nem a Halo3-nak van ekkora rajongó tábora, hanem a Halonak, amibe beletartoznak a PC-sek is és azok is akiknek nincsen X360-juk de van még XBoxuk és a Live-on kersztül még mindig tolják 1000rel. Én nem azt írtam, hogy a Halonak van a legnagyobb rajongó tábora mert ha jól tudom akkor a WoW-nak van, de tény, hogy nem sok olyan játék létezik, aminek ennyire sokán várnák a megjelenését, és aminek csupán a beta változatával átlagosan 30-40.000-ren játszanak folyamatosan. Még a Gearsel sem játszik ennyi ember, pedig az sem a sikertelenségéről híres.
17.
17.
Dajin
Nem a Halonak van a legnagyobb rajongótábora, 10-15 millió ember kedvenc játéka a halo 3? érdekes hogy annyi box360-at elsem adtak jelenleg a tudtom szerint, de marionak final fantasynak mgs-nek azért nagyobb a rajongótábora, a Halo sorozat lehet hogy kegyetlen jó lövölde, de messze nem a Best(amit nemlehet meghatározni, esetleg katgeróián belül), sztem stíluson belül a Half-life meg is előzi rendesen
16.
16.
Ca$h
A hangulat és a játékélmény...
15.
15.
VID993HUN
Hmmm a cikk jó, csak a játék rossz. Játékélmény??? Ugyan már. Nincs benne semmi olyan amiért ez olyan jó játék lenne, csak a neve miatt van ez az egész mizéria. És igen a grafika nem minden a játékélmény a fontos, de én nem tudom élvezni azt, hogy egy idióta babakék ruhába ugráló csávóval futkorászok fel-alá és lövöm a másikat. Ezzel még alapjárton nem is lenne probléma mert minden lövöldözős játéknak ez az alapja a lövöldözés/akció. De kérdem én, mi az a formabontó újítás ami ezt a játékot ennnyire felemeli????
14.
14.
Ca$h
12: Ha letölti a frissítéseket, akkor már fennt vagy a live-on, nem értem hogy akkor mi a problémád!
13.
13.
Ca$h
Elnézésedet kérem kedves Dajin, hogy végtelen bölcsességedben megbotránkoztattalak. Legközelebb hozzá fogom tenni a szerintem szócskát, ami úgy kb. 10-15 millió emberre is vonatkozik velem együtt!
11.
11.
Csacso
Szerintem jó játék? de nekem nem tetszik a futurisztikus fegyverei miatt!
11.
11.
Csacso
bocsi az elözö ért csak szarakodik a netem

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...