Fertőzés

Beth (Gwyneth Platrow) munkája miatt rengeteget utazik, utolsó útja Hong Kong felé vezetett, hazafelé azonban törölték a járatát, ezért egy kis kitérőt kellett tennie, valami elfoglaltságot keresni, amivel el tudja ütni az időt. Az ember sose számít olyasféle veszélyekre, amit szabad szemmel nem látni, éli az életét, és fogalma sincs arról, milyen fenyegetéseknek van kitéve nap mint nap, molekuláris szinten. Beth tünetei már a hazafelé vezető úton jelentkeztek, de akkor még azt hitte, hogy csak egy sima megfázás áldozata lett. Szeretettel ölelte magához kisfiát és a férjét (Matt Damon), nem gondolva a következményekre. Azt mondják, a repülés a legbiztonságosabb fajtája az utazásnak, arról viszont nem szól a fáma, hogy egyben a leghatékonyabb módja egy pusztító vírus világszintű elterjédésének.


Steven Soderbergh mindig is egyike volt kedvenc rendezőimnek, a sajátos képi világa, eredeti karakterei és kifinomult humorról árulkodó párbeszédei voltak azok, amik magával ragadtak. Könnyed és kellemes filmjei örökérvényűen égtek bele az agyunkba (Mint a kámfor, Ocean-trilógia). Munkásságában azonban sose hanyagolta el a dráma műfaját sem (Traffic, Solaris), ezek is egytől egyig mesterműnek számítanak. Ezúttal, ha lehet, még egy kicsivel komolyabbra vette a stílust és egy rendkívül nehezen emészthető, leginkább velejéig rémisztő témát ragadott meg. Elég, ha csak egy picikét is belegondolunk a látottak valóságtartalmába, és már rögtön csontig fog hatolni a film mondanivalója.


Manapság ebben az őrületes információ-tsunamiban élve mindennapjainkat, kezdünk lassan totálisan immunisak lenni a bolygónkon történő egyre inkább kétségbeejtő eseményekre. Gazdasági válság, háborúk mindenhol, egyik természeti katasztrófa a másik után, vagy éppenséggel a folyamatosan mutálódó madárinfluenza. Vajon mi történne akkor, ha egy olyan erős betegség kezdene el terjedni, mint amilyen annak idején a fekete himlő volt? Ezt a kérdést feszegeti eme film és megpróbálja felhívni a figyelmünket arra, mennyire törékeny is az életünk, sőt, sokkal inkább a modern társadalom. Milyen kevés elég ahhoz, hogy világméretű pánik törjön ki, mikor a farkastörvények uralkodnak és az emberiség zavarba ejtően nagy százaléka válik dühöngő örültté, megfeledkezve mindenről, ami idáig fontos volt a számára, még emberi mivoltáról is. Csak a túlélés számít, semmi más.


Rég láttam már olyan filmet, ahol az ember sose tudhatja, hogy mi fog történni a következő pillanatban, mikor nem számít az, hogy ki a világsztár és ki nem, bárki bármikor meghalhat. A Fertőzés nem egy könnyű darab, nem hatásvadász, nem a látványos jelenetekre helyezi a hangsúlyt. Leginkább olyan, mint egy dokumentumfilm, célja csupán annyi, hogy maximálisan beleéljük magunkat a látottakba, és beleborzongjunk abba a tudatba, hogy egy ilyen, vagy ehhez hasonló dolog bármikor megtörténhet törékeny társadalmunkkal. Ehhez persze nagy segítség volt a parádés színészi gárda, nem sok olyan szereplőt tudok mondani, aki csalódást okozott volna, igazából egyet sem. Még Laurence „Morpheus” Fishburne is korrigálta korábbi rettenetes csalódást okozó alakítását a Ragadozók című filmben, nagy pacsi ezért neki. Cliff Martinez fantasztikusan éteri, szuggesztív, pszichedelikus muzsikáját már megszerethettük a Solarisban, ezúttal se fogunk benne csalódni, nélküle nem lehetett volna egységes az összkép.


Érdekes volt látni, hogy olyan nagy színészek és egyben szexideálok, mint Matt Damon, Jude Law, Gwyneth Paltrow vagy éppenséggel a friss Oscar-díjas Marion Cotillard is képesek teljesen hétköznapi, szinte szürkeegérnek számító átlagembereket alakítani. Matt Damonban kifejezetten kellemeset csalódtam, azt hiszem, ezúttal végleg levedlette az Amerika kommnadóban rácédulázott szerepet, sokkal többre képes, mint csupán a nevét kiejteni, ugyebár.


Végtelenül egyszerű, klasszikus filmes módszereket alkalmazó mozi ez, mellőzve minden, manapság oly divatos sikerfilm-receptet. Néha egy kicsit lassú, leginkább melankolikus, mégis valahogy csontig hatoló rettegést képes kiváltani belőlünk. A Fertőzés egy nagyon jó alkotás, nem kiemelkedően jó, de egyszer mindenképpen érdemes megnézni. Amiben viszont biztos vagyok: soha senki nem akarja majd kétszer megnézni, mert egyszer is bőven elég lesz feldolgozni a látottakat, majd gyorsan el is felejteni azt. Végül nem marad más, csak a legfontosabb üzenet: mossatok gyakran kezet, és persze kerüljetek minden fizikai kontaktust idegen emberekkel és tárgyakkal. A kérdés már csak az, hogy vajon lehet-e így boldogan élni?

Rendezte: Steven Soderbergh
Forgatókönyv: Scott Z. Burns
Zene: Cliff Martinez
Szereplők: Gwyneth Patlrow, Matt Damon, Laurence Fishburne, Jude Law, Kate Winslet, Marion Cotillard
Játékidő: 106perc
IMDB: 7.1
Metascore: 70/100

Saját vélemény: 8.0