A konzolon sikert aratott Burnout Paradise hamarosan új kiegészítésekkel jeletnkezik, amelyben lehetőség lesz nem csak motor, de még repülő vezetésére is.
A konzolon sikert aratott Burnout Paradise hamarosan új kiegészítésekkel jeletnkezik, amelyben lehetőség lesz nem csak motor, de még repülő vezetésére is.
![](/media/X360/burnout5/files/dcikk1.jpg)
A Criterion gőzerővel dolgozik azon, hogy az év elején megjelent játékuk még sokáig a játékosok kedvence legyen. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a közelgő kiegészítések, amelyek nem csak hibákat javítanak, hanem extra tartalmakkal is gazdagítják Paradise City versenyzőit. Az egyik javítás, amely a Bogart névre hallgat, a holnapi nap folyamán válik elérhetővé a Playstation 3 tulajok számára, az Xbox 360 játékosok pedig néhány hét csúszással tölthetik majd le. Ez után következik júniusban a Cagney névre hallgató kiegészítés, majd valamikor júliusban kiadják az első fizetős tartalmat, amely a Davis nevet kapta, és ezzel együtt megjelennek a játékban a különböző kétkerekű járművek, valamint a repülőgép is helyet kap. Ezen kívül hozzá jutnak játékosok egy online naptárhoz is, ahol könnyen nyomon követhetik az elkövetkező eseményeket, valamint dolgoznak a különböző hibák javításán, hogy Paradise City vesernyzői problémamentesen mérkőzhessenek meg a város legjobb sofőrjének járó címért.
volt már pc-s burnout egyáltalán?
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.