Jun Takeuchi, a Resident Evil 5 producere nem akar közreműködni a hatodik rész fejlesztésénél, sőt jó pár évig nem akar a sorozattal foglalkozni. Kár érte.
Jun Takeuchi, a Resident Evil 5 producere nem akar közreműködni a hatodik rész fejlesztésénél, sőt jó pár évig nem akar a sorozattal foglalkozni. Kár érte.
"Úgy tervezem, hogy nem térek vissza a sorozathoz, amíg nem vagyunk túl legalább két olimpián" mondta Takeuchi az Xbox World 360 magazinnak, ami még legalább hatéves szünetet jelenthet a mesternek, már ha szó szerint vesszük a szavait. A döntés mögött valószínűleg nem külső hatás áll, Takeuchi önként döntött a hosszú pihenő mellett, és egyúttal azt is elismerte, hogy anno Shinji Mikamival azért vágtak bele a Resident Evil 5 fejlesztésébe, mert a negyedik rész megjelenése után erős késztetést éreztek rá. Az interjúban azt is megjegyezte, hogy egy újabb sorozat, mint például a Lost Planet folytatását már kevésbé lelkesen vállalná be.
Takeuchi döntése azért meglepő, mert anno ő volt az, aki először kezdett el beszélni a Resident Evil folytatásáról, és ő volt az, aki azt ígérte, hogy a hatodik rész már egy picit más stílust képviselne, mint az eddigiek. Persze nyilvánvaló, hogy a Resident Evil nem marad új rész nélkül, a kérdés csak az, hogy ki áll majd a fejlesztés élére, hiszen valószínűleg nem csak Takeuchi, de Mikami is kiesik a potenciális producerek közül, ugyanis ő saját projekt készítésébe vágott.

Mert ha ezek nincsenek én soha nem ültem volna neki egy resident evil-nek.Én a 4-nél kedveltem meg és azóta imádom mindegyiket.
Hát azé...
De én is jobban örülnék egy jól megcsinált pl:Holtak hajnala játéknak.
Egy igazi Residentben legyenek rendes (oldschool) zombik és könyörgöm ne az akción, hanem a rettegésen legyen a lényeg, sz@r akciójátékból annyi van mint a szemét, de minőségi horrorjáték kevés van.
Nem érdekel ki csinálja, ki a producer, fejlesztő, kiadó, csak jó legyen a következő rész!!!!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.