PlayStation Phone - hat játékkal telepítve érkezik

  • Írta: zoenn
  • 2011. március 14.
  • Bejelentés
Link másolása
A Sony megerősítette, hogy az Xperia Play névre keresztelt okostelefonjuk olyan előre telepített játékokkal fog megjelenni, mint a FIFA 10 és a The Sims 3. A március 31-én esedékes megjelenéskor további ötven játékot tölthetünk le a PlayStation Suite segítségével.

Szerencsére nem csupaszon vehetjük kézbe frissen vásárolt PlayStation Phone-unkat a hónap végén esedékes debütkor, hat játék már előre telepítve lesz a készüléken. A legvalamirevalóbb címnek a FIFA 10, a The Sims 3 és a Crash Bandicoot ígérkezik, de emelett kapunk Tetrist, Star Battaliont és a Bruce Lee: Dragon Warriorst is.

A március 31-én boltokba kerülő Sony-Ericsson Xperia Playhez további ötven játék közül válogathatunk a PlayStation Suite alkalmazás segítségével, a repertoárba a régi PSOne-os címek és az újabb okostelefonos játékok is beletartoznak, melyeket már az új készülékre optimalizáltak.

A Sony elmondása alapján masszív marketingkampánnyal készül a telefon startjára, kérdés, hogy ebből kishazánk mekkora szeletet fog kapni. Nagy valószínűséggel a főbb mobilszolgáltatók - hasonlóan a többi Xperia modellhez - beveszi készülékei listájába a PlayStation Phone-t. Árakról még nincs információnk.

29.
29.
Xenomorf
#28: Hasonlít kicsit a PSP GO-ra, bár tényleg, olyan mütyürök a gombok...
28.
28.
SSJ Gábriel
#26: Jó,értettem.
Meggyőztél te is.
Igazatok van.
27.
27.
SSJ Gábriel
#25: Meggyőztél,de akkor is játszani inkább PSP-t vegyen az ember mint ezt.
Látod azokat a miniatűr gombokat??? Alig lehetne vele élvezni a játékokat.
Fifa10 ide,Sims 3 oda,én PSP-t veszek játszani.
És szerintem sem kicsi a célközönség,de engem valahogy kifelejtettek a célkeresztből. :)
26.
26.
Xenomorf
#24: Szerintem is a minden egy helyen a legjobb dolog, most gondolj bele, lehet nem a legtutibb még a cucc, de még ki se adták szóval majd meglátjuk... az első fényképezős telefonra emlékszel még? Egy förtelem volt a képminősége, a mostani telók meg már olyan képeket csinálnak hogy csak na és remélem így lesz a konzolos mobilokkal is. Ki a fene szeretne magával hordani Netbookot, Fényképezőt, MP3 lejátszót, MP4 lejátszót, PSP, Mobilt meg mindent. A mobilod a zsebedben ott kezdte, hogy telefon és SMS azt csók, most meg már az előbb felsoroltakat simán kiváltja ez az egy készülék. Én várom, még akkor is ha sajnálni fogom rá a pénzt, de majd idővel lehet lesz egy hasonlóm és boldog leszek, hogy a Sonynak eszébe jutott ilyen.
25.
25.
Quent1n
#24: "van millió játék,zenét hallgathatsz,képet nézhetsz,videót bámulhatsz,netezhetsz." Ezek androidon is mind megvannak

És azért a telefonálás képessége nem kis dolog. A mai FB-os világban még mindig nincs mindenhol internet a levegőben és amellett, hogy nem lóg mindenki fent, az élő szót nem pótolhatja két like meg egy bökés :)

Ez pont arról szól, hogy a telefonok és hordozható konzolok közti űrt kitöltse. Azoknak jó akik tapogatós játékokat nem szeretik és komolyabb irányításra vágynak, de még mindig szeretnének egy eszközt tartani maguknál, ami jó mindenre. Van célközönsége nem is kicsi szerintem.
24.
24.
SSJ Gábriel
Hát ha már játszani vesszi meg valaki ezt,az barom.
Akkor már vegyen egy PSP-t.
Arra van millió játék,zenét hallgathatsz,képet nézhetsz,videót bámulhatsz,netezhetsz.
Sokban megegyeznek,és a mai facebook-os világban már nem számít az,hogy hallod e a másik hangját vagy sem.
Tehát ha valamit veszek,PSP-t veszek.
23.
23.
Quent1n
#22: Így van főleg Bp.-n tömegben. :) És akkor még nem szoltam a bérletről+igazolványokról+bankkártyáról stb. :)
22.
22.
Berencsit
#21: nameg 10percenként néznénk, hogy megvan e mindkettő.. :)
21.
21.
Quent1n
#18: És valahol igazad is van, csak sok ember (köztük én is) utál 1nél több ekkora méretű cuccot magánál tartani. Egyik sebbe teló, másikba kulcs, farzsebbe mondjuk pénztárca aztán ennyi. :) Persze ha már van nálad egy táska is... ;)
20.
20.
steve 18
Azt hallottam hogy néhány játék szaggat rajta.... Ja és én is inkább akko má az NGP mellett vagyok.. :D
19.
19.
dareal
#17: én is kíváncsi vagyok ennek és a tegra zone hozományára.
18.
18.
daenath
En inkabb az NGP-re gyujtok, a telefon az legyen beszelgetesre, a kezikonzol meg jatekra, en e mondo vagyok.
17.
17.
X360_FaNbOy
Na ez majd lök 1et az androidos játékokon. :)
16.
16.
shooter1234
#15: Engem is érdekelne, de én 90 nél többet nem adnék érte. De amúgy elképzelhető hogy kb. 150 körűl lesz. Amúgy iphone -t pont azért nem terveztem, mert nincs hozzá szétcsúsztatható billentyűzet, én meg nem szeretném nélkülözni a gombokat, mert az valahogy jobban kézre áll mint a tapizás.
15.
15.
Quent1n
#13: Szvsz ha 150ezer körül tudják tartani forintba akkor jól fogyhat nálunk is. Külföldön nyilván olcsóbb lesz és fogják is vinni mint a cukrot. Ahol egy Iphone 4 0 forintért elvihető ott nem lesz gond. Itt meg majd jól le akarnak minket rabolni, kérdés kinek mennyit ér meg ez a cucc.

Amúgy kíváncsian várom mi sül ki belőle, érdekes ketyerének tűnik. Igazából tetszik, mert tényleg valahol a telók meg a kézikonzolok között van.
14.
14.
shooter1234
#13: Az egyedisége miatt elképzelhető hogy elég drága lesz, de ha sokat akarnak eladni belőle, akkor lehet 2x is meggondolják hogy mennyit kérjenek érte.
13.
13.
NECROSMOKE
Árról még most sem lehet semmit,tudni.Pedig engemet az érdekel.Más terméket ki sem adnak de már tudnak mondani 1 árat,de erről semmit.
12.
12.
dareal
#11: én pont fordítva vélem :) van ez is, az is, de androidot jóval több mindenre használom.
bár ez sokat nem jelent, kinek ez, kinek az. a lényeg, hogy van választásunk :)
10.
10.
lac15
Ha csak nem 2 vagy 3g-d van, én a helyedben biztos nem cserélném le rá.
Sokat gondolkodtam az x10 vételén még tavaly, aminél mellesleg ez a telefon nem mutat sokkal tovább, max. játék támogatás tekintetében. Helyette lett egy galaxySom :) és megvagyok vele elégedve, de ha mindenképpen cserélnéd a telódat, érdemes megvárni a konkurensek 2 magos modelljeit.
8.
8.
Nathan
rohat jó lesz csak gondolom nem lesz ólcsó mulatság:D:D:D:D
6.
6.
Berencsit
amúgy nekem se nagyon jönnek be a telefon méretű konzolok... Jobban szeretek itt ülni a gép előtt, nagy monitorral, fasza hangszórókkal, stb... :)
5.
5.
Joe93
#4: Akkor ezt a telefont nem neked találták ki:)
Meglepő mi?
3.
3.
Mortis
Crash Bandicoot! Jee! Egyik kedvenc platformerem. :)

Tényleg nagyon erősen rámennek erre a telefonra. Istenem, ha mélyebb lenne a zsebem. :D
1.
1.
Gorre
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...