Kiszivárgott a Metro 2033-folytatás címe?

  • Írta: InGen
  • 2011. április 17.
  • Pletyka
Link másolása
Sikeres volt, tehát folytatják, aminek jelen esetben még örülünk is, mert hibái ellenére szerettük a Metro 2033-at. A folytatással kapcsolatban egyelőre nem tudunk sok információt, a nevet viszont eddig mindenki Metro 2034-re tippelte - a THQ domainbejegyzései azonban másra utalnak.

Habár a Metro 2034 kézenfekvő lenne, a THQ és a fejlesztők azonban mégis úgy döntöttek, hogy megtartják a 2033 nevet, és mögé biggyesztenek egy alcímet. Így alakult ki a Metro 2033: Last Light, legalábbis a THQ friss domainbejegyzései alapján.

 
A Metro 2033 egyfajta rút kiskacsa volt a THQ által kiadott játékok között, amit egy kissé magára hagytak fejlesztés közben, s sem a marketinget, sem pedig a megfelelő menedzsmentet nem rakták mögé. A kiadó hozzáállása azonban megváltozott; erről még januárban nyilatkozott Danny Bilson a THQ-tól, s elmondása alapján már azelőtt engedélyt adott a folytatás fejlesztésének elkezdésére, mielőtt a Metro 2033 egyáltalán megjelent volna.

Bilson ráadásul ígéretett tett arra, hogy a folytatást már minden szempontból rendesen támogatni fogják, így nagyobb költségvetést és jobb marketinget raknak mögé, ráadásul elképzelhető egy PS3-as megjelenés is.

33.
33.
Rworld
Egy akármijen 4.0.0 as szerot linkeljen valaki pls.
Köszi
:)
32.
32.
izomkukac
#23: nagy be akarsz kerülni a havi összeállításba ugye?(a komment összeállítás)
31.
31.
omarek
#29 jaja igazad van legjobb játékok egyike
29.
29.
adye
Remekmű, úgy tökéletes ahogy van. Példát vehetne róla 1-2 játékfejlesztő.
28.
28.
IceColdKillah
A Singularity után ez volt a második fps amit pc-n végigvittem. Nagyon bejött és annak ellenére hogy 56-60%-os grafikán játszottam, nagyon tetszett a grafika. Azért a "Könyvtáros" pályát soha nem fogom elfelejteni....XD

Engem nem izgat hogy mi lesz a címe, de remélem hogy minimum azt a szintet hozza, amit a 2033.
27.
27.
Skyer
#16: Wow. 16 sor alatt 2 pontot láttam. Nem akarok kötekedni, de legközelebb talán mondatokat kellene írni, nem? :D
26.
26.
herlius
Ez a játék úgy tökéletes ahogy van. Többnyire még a hibái is az előnyére válnak, de ezt csak az látja és érti, aki el tud mélyedni ebben a remekműben. Ennek a játéknak olyan tulajdonsága van, ami manapság nagyon ritka kincs: elképesztő a hangulata. Akit nem szippant magába az első 10-15 percben, az jobb ha abbahagyja. De akit magával ragad, örökre a rabjává válik. Nagyon komoly feladat lesz a folytatás, egy olyan játék szintjét kell hozni, ami folyamatosan el tudja hitetni veled, hogy valóban ott vagy a helyszínen. Remélem nem szúrják el.
23.
23.
p.balou
Bazze... Azt hittem hogy legalább a BKV 2033 címet kapja :D
Esetleg MÁV 2033: The Late Train
22.
22.
tomfucius
#19: amugy meg a libri ban van magyar forditás
21.
21.
tomfucius
#20 elöször elolvastam oroszban és utána havertöl elkértem a magyar könyvet
20.
20.
Apostol360
#16: te megvetted,v angolul olvastad?
17.
17.
vytros
#13: Ami hidegen hagy, ahhoz ne szólj hozzá. Először nem egyértelmű? Az embereket az hagyja hidegen, hogy téged hidegen hagy valami, nem kell kijelenteni, max ha kérdezik.
16.
16.
tomfucius
elöször is ez nem horror ez egy műremek és csak hogy tudják azok is akik szidják balról jobbról egyáltalán nem az van a játékban mint ami a regényben mert amikor kitoltam a metro2033-at mondtam magam nak hogy ezt el kell olvasni mert ha ilyen jo a játék akkor a könyv milyen jo lehet és elis olvsatam mind a 400 valamennyi oldalt és hát nem is csodálkozom hogy a cim az nem a metro2034 lett mert nagyon sok minden van a könyvben amit nem dolgoztak bele a játékba az alap játék az vagy 3 -4 ora de ha mindet bele tettek volna akkor tuti hogy cod meg szégyenitő 10 -20 ora lett volna a játékban és nagyon remélem hogy ez a folytatás kifogja hozni regényben hagyott dolgokat mert akkor lenne igazán jo és történet hiteles mert (nem akarom ellövni a poént de a könyvben van egy alagut amikor a d-6 felé mennek és artyom meglát egy fény ás azt hiszi hogy ez egy furo )szoval van még benne kakao és nagyon stámitok az ukrán precsizitásra .(de ha szabad koborlást is bele etnnének akkor örülnék a legjobban mert akkor az egész metro+a felszin is bejárhato lenne és akkor 100 orák ban kéne mérni a játék idot. artyom tuti hogy visza jon és oda ver a metro lakoknak és a stalkereknek is
15.
15.
Ryukian
Én valahogy mindig is utáltam a horror játékokat. Tizenéves fejjel kicsit féltem tőlük. De ez, a Metro 2033 valahogy rögtön magába szippantott. Olyannyira, hogy minden rettegésem, félelmem ellenére kétszer végigszaladtam rajta. Sok szeretettel várom a folytatást:)
14.
14.
Folti90
#13: Sorry az elején azt írták hogy sokan azért szidják mert nem tudtam végigtolni, hát nem sikerült!
13.
13.
Folti90
#12: Nem tetsztett és azért írkálok ide mert én azért szídjatom mert nem tudtam végigtolni, te meg mit okoskodsz ha végig se toltad, majd ha a befejezted akkor irkálj. Am sztem nem gáz ha ide írom hogy hidegen hagy, de sztem nem én vok az első aki ezt teszi, sőt senkit nem basztattam, másokkal ellentétben, szó ne velem keménykedj!!!! Arra ott a sok kis 10éves!!! Ja és nem is offoltam, szó ennyi:P
12.
12.
Itsuki
Foltika,miért nem tudod azt mondani,hogy nem tetszett ez a játék,vagy egyáltalán minek írsz ide? Nem játszottam végig a játékot,mert túl lassúnak tünt nekem,sok volt a duma,de 1 nagyon klassz játék attól még,aminek biztos kiprobálom ezt a részét is.
11.
11.
Sarkadi
Jól mondtátok,hogy a hangulata egyedülálló.A Fallout 3 is nagyon nagy kedvencem és az is a hangulata és a poszt-apokaliptikus témája miatt,ahogyan ez is.Remélem,hogy méltó folytatást készitenek majd.
10.
10.
Apostol360
Én imádtam!egyedül az ak 47 pontatlansága bosszantott,hihetetlen jó game,meg az egész atmoszférája,engem nagyon durván magába tudott rántani!persze nem mellékesen vannak benne ijesztő részek...azok utána kicsit elpillantok a monitorról,hogy most" húú de jó h csak itt csücsülök fellélegzéssel" folytathassam a játékot :D
9.
9.
Skyer
#5: Nem is horror fpsnek készült te... ez egy sima poszt-apokaliptikus világ, olyan, mint a fallout, stalker.
A sztori pedig kurvajó, mellesleg több olyan játék van, ahol valamilyen könyv volt az alap.
8.
8.
gucho
#6: azért a Crysis 2 nem pofáraesés, nekem nem jött be a metro 2033, de ízlések és pofonok
7.
7.
adriano28
wááá, imádtam/om a metro 2033-at várom a következőt, ne sajnálják adjáák ^^
sztem nagyon jól sikerült az 1. rész akárki mond akár mit :)
6.
6.
Donpedro
Az első rész nekem nagyon bejött. Remélem a folytatást nem fogják elkúrni. "a folytatást már minden szempontból rendesen támogatni fogják, így nagyobb költségvetést és jobb marketinget raknak mögé" <- pont ez a para, tipikus eset amikor van egy jó játék, megtörténik ez, és a végén pofáraesés. Lásd Mafia 2 és Crysis 2...
5.
5.
Folti90
#3: Nem azért írtam mert béna voltam hozzá, és boxon nem nagyon van különbség és ha jól tudom mindenki x-én elmegy!! Hanem elkezdtem és semmi!! Ami a legrosszabb, nem is utáltam nem is szerettem egyszerűen semmi. Sztem ezt a játékot azok szeretik akik még nem játszottak tisztességes horror fps-el!!! A sztorit meg nem a fejlesztők találták ki, hanem egy regény alapján készült:P
4.
4.
Hubert Cumberdale
Ritka az ilyen eredeti story. Nagyon bejött, még ha voltak is tényleg idegesítő dolgok benne. Kíváncsi vagyok a folytatásra.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...