Ősznél korábban nem lesz CoD: Elite béta PC-n

  • Írta: zoenn
  • 2011. július 19.
  • Korai verzió
Link másolása
Habár Xbox 360-on már javában dúl a lamour a Call of Duty: Elite bétateszt kapcsán, számítógépeken nagyon úgy néz ki, hogy csupán egy hónapig hódolhatunk a közösségi rendszer korai kipróbálásának, mielőtt a végleges változat megjelenik. Megijedni nem kell, nem maradunk le semmiről.

Az Activision közösségi médiáért felelős menedzsere, Dan Amrich azt mondta, hogy a PC-s játékosoknak legalább őszig várniuk kell arra, hogy kirpóbálhassák a Call of Duty: Elite-et.

Az Xbox 360 tulajok a napokban csatalkozhattak a bétateszthez, melyben a szolgáltatás freemium részét próbálhatták ki. A teljes körű szolgáltatások - melyek magukban foglalják a prémium tartalmakat is előfizetés fejében - a Modern Warfare 3 megjelenése idejében indul útjára, tehát november 8-án.

A PS3-as játékosok némileg jobb helyzetben vannak, hiszen ők még a nyár folyamán nekiveselkedhetnek a CoD közösségi rendszerének, melyben átlátható statisztikák, számos event és próbatétel vár ránk, illetve barátainkra.

29.
29.
xboxman
28# végre egy normális ember :D
Abban egyet értek hogy nagyon jóó motor fogja hajtani a bf-et . :D de az tuti hogy meg veszem mind a 2-őt és végig tolom én így állok hozzá. remélem még sokan vanak így.
27.
27.
xboxman
Én még nem játszottam BF-el. Viszont az egész CoD-al mert cod fan vook :D (és most a bf-esek ne száljanak rám!!) mert most a bf-et is várom. :D am meg a gamer társaság szégyenei azok a cod és bf fanok akik háborúznak hogy melyik a jobb pedig még senki nem játszott egyikkelse. MAJD KIDERÜL ADDIG NYUGODJATOKLEEE !! :D:D::D
26.
26.
wardprod
Tök jó, hogy ennek a szutyoknak az lenne a lényege, hogy összekösse a népeket, erre mit csinálnak a nyomik? Kiadják box-ra, többiek meg várnak.

FAiL™
25.
25.
hakydakillah
21. Sosem azok hallatják a hangukat, akik valamilyen szinten elégedettek. A BF sorozatra egy rossz szavat nem tudok mondani. COD-ról viszont ezt már nem mondhatom el, mert van jópár dolog, ami nem tetszik benne. Ettől függetlenül mégis rendszeresen megveszem őket, mert nálam minden FPS jöhet, főleg az olyanok, amelyek nincsenek tele UFO-s baromságokkal.
24.
24.
jymri
#10: Akkor még te sem tudod hogy a MADÁR az ász!
http://www.youtube.com/watch?v=Nljxvjs1HkA&feature=related
23.
23.
#21: Ne aggódj vagyunk azért :)
22.
22.
shooter1234
#21: Én is. Mindkét játéksorozatot ismerem az első részektől, és nagyon tetszik. Én mindkettőt várom. Kíváncsi vagyok hogy melyik lesz jobb.
21.
21.
falselight
van itt egyáltalán olyan ember, aki mindkét játékot tudja értékelni függetlenül a másiktól? mert én igen.
19.
19.
givi6
#16: látom te nem vagy valami nagy fps lövöldözős állat, de nem is baj...
18.
18.
givi6
egyszer elgondolkoztam mint bf támogató, és ha belegondoltok a Cod sem fogja hagyni magát, tudja hogy bf robbantani készül, és ha sikerül neki...
vissza emlékszem mikor azon röhögtünk hogy az ea egyik nem tudom kije azt mondta hogy ha leakarják nyomni a codot akkor jobb játékot kell csinálnia...
17.
17.
Wrangler
CoD = Eladni éveken keresztül ugyanazt és ugyanazt..
16.
16.
Genezis
Kezdjük ott h ez a z egész"háborúsdi" egy szánalom a CoD mega BF3 fanok között... most mit fáj az nektek ha ez vagy akármi szar megjelenik.. ez van és.. vagy éépen Cod vagy a BF nyer... és?!?!
15.
15.
pjoco
Nem fog hiányozni! Adná isten hogy sose jelenne meg! :D
14.
14.
xXgoronikahunXx
#12: Titeket se támadtalak...Istenem azt írtam, idézem:"Nem, az a szánalmas, hogy arra van időd nyáron, hogy baromságokat komentálj egy olyan játékról amit utálsz...Na az a szánalmas"Azért írtam mert nyáron lehetne ennél sokkal jobb elfoglaltságot is találni...Egy árva szót sem ejtettem arról, hogy hagyd békén a CoD-ot...Remélem most már leesett az a bizonyos "tantusz"...
12.
12.
Netsu
#11: Elolvastam, és csak az jött le belőle, hogy irigykedsz a Battlefieldre, hogy milyen cool lesz. Ja, meg az is, hogy attól függetlenül, hogy neked mindegy, mit gondol más, még támadod. Ejj-ejj. ;D
11.
11.
xXgoronikahunXx
#10: Olvasd el a 8-as kommentet...
10.
10.
Netsu
#7: Baromság? Talán nincsen sok igénytelen játék PC-n? Csak egy imát hadartam el, miszerint nem kell több szemét szeretett játékplatformomra. Említettem valahol is konkrétan, hogy jelen cikk alanya is ebbe a "szemét" kategóriába esne bele? Nem? Akkor meg? ;D

Amúgy Zoennt miért nem támadod? Hisz Ő teljesen nyíltan kifejezte a véleményét a játékról! "Megijedni nem kell, nem maradunk le semmiről." Látod? Még a cikkíró is belátja, hogy a Battlefield az ász. ;D
8.
8.
xXgoronikahunXx
#7: Elfogadom, nekem mindegy...tudom, hogy ebben a háborúban úgyis a Battlefield fog nyerni ez már hónapokkal ezelőtt eldőlt...
7.
7.
xXgoronikahunXx
#6: Nem, az a szánalmas, hogy arra van időd nyáron, hogy baromságokat komentálj egy olyan játékról amit utálsz...Na az a szánalmas
6.
6.
Netsu
#5: Ja, tényleg szánalmas, hogy képtelen vagy elfogadni más véleményét.
4.
4.
Netsu
Van már PC-n elég szar, nem kell még több.
3.
3.
CJgabor
nem is nagyon hiányzik...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...