A Famitsu e heti számában több Persona-bejelentést is olvashattunk, az Atlus három új játékot is leleplezett, ami kötődik a Shin Megami Tensei mellékágához. Első körben elárulta, hogy a 2008-ben PS2-re megjelent Persona 4 a PlayStation Vitán is tiszteletét teszi majd, ahol a játékosok egy új karaktert is megismerhetnek Mary személyében. A portban új átvezető animációk is lesznek, a korábbinál több szinkronra számíthatunk, sőt egy új, a kütyü vezeték nélküli képességeit kihasználó fícsör révén húsvér emberek is beugorhatnak majd a játékba, ha a partink egyik karaktere éppen meghalni készül. Megjelenése jövő tavasszal várható Japánban.
Az Atlus emellett összehaverkodott a BlazBlue-sorozatot is jegyző Arc System Worksszel, akivel közösen Persona 4: The Ultimate in Mayonaka Arena címmel oldalnézetes verekedős játékot fejleszt. A pontos karakterlista nem ismert, a készítők mindössze annyit árultak el, hogy főleg a harmadik és a negyedik rész hőseivel küzdhetünk majd, de néhány kameó erejéig az első két játékból feltűnik egy-két arc. Ez a cím szintén tavasszal mutatkozik be Japánban, de először a játéktermekben, a PS3-as és az Xbox 360-as változatok csak később, nyáron kerülnek boltokba.
A kiadó emellett megemlítette, hogy készül az ötödik rész is, a fejlesztést pedig újfent Katsura Hashino vezeti majd, míg a dizájneri és zeneszerzői pozíciókba Shigenori Soejima és Shoji Meguro fognak visszatérni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.