A tizedik születésnapja alkalmából felújított Halo talán az egyik legjobb remake, amit az utóbbi időben láttunk: nemcsak grafikailag tették rendbe a 343 Industries srácai, de tartalmi és az elérhető funkciók szempontjából is alaposan kibővítették a játékot. Ahogy azt az alábbi videók is bizonyítják, érdemes majd ránézni az Anniversary-re novemberben.
A játék bemutatója után Frank O'Connor, a fejlesztés vezetője az eddig csak hébe-hóba emlegetett Kinect-támogatás kapcsán is nyilatkozott: mint mondta, a kamera beépítését véletlenül lőtték le egy korábbi bemutató alkalmával, mikor az előadó kimondta az egyik kulcsszót, amire végül a Kinect azonnal reagált.
Elmondása szerint a Kinecttel kapcsolatos újdonságokról október környékén beszélnek majd részletesebben, de azt már most megerősítette - persze a fentiek ismeretében nem nagy titok -, hogy valamilyen szintű hangvezérlés lesz a játékban, például a két engine között a "classic" és a "remastered" szavakkal is válthatunk. Lesz más funkció is, erről azonban már jobban titkolózott a kolléga: annyit árult el csupán, hogy olyan dologra kell gondolni, ami állítólag nem változtat radikálisan a játékmeneten, de a rajongóknak nagyon fog tetszeni.
Mint ismeretes, hogy az új játékban található terminálok felfedezésével izgalmas teaser anyagokat kaphatunk a Halo jövőre érkező negyedik részéről. Ahogy a single újdonságait részletező videóban is látható, a terminálok villogva jelzik, hogy "bejövő üzenetünk érkezett", azonban ezt csak az Anniversary módban láthatjuk majd, a régi engine alatt nem vennénk észre. O'Connor azt is megjegyezte, hogy a terminálokat nem rejtik el túlzottan, bárki rájuk lelhet majd.
A Halo: Combat Evolved - Anniversary bétatesztje október 4-én veszi kezdetét, a teljes játék november 15-én landol a boltok polcain, 40 dolláros árcímkével. Bár a nyomott ár rendkívül hívogató, aki a multiplayer pályákra vágyakozik csupán, a Reachez DLC formájában letöltheti majd őket - a közös motor ugye csodákra képes.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.