A 9th Digital Entertainment Conference-en mutatta be a Nintendo of America elnöke, Reggie Fils-Aime az ESA által gyűjtött adatokat, melyek szerint az amerikai háztartások 72 százaléka játszik videojátékokkal valamilyen formában - ebbe persze beletartoznak a mobilos és a közösségi játékok is. Ugyanez az adat 2007-ben 67 százalék volt, az évek során pedig hol nőtt, hol esett az arány.
Az otthoni konzolok száma is jelentősen növekedett már az utóbbi egy évben: 2010-ben még a háztartások 43,1 százalékában volt megtalálható valamilyen masina, ez az adat pedig most 50,5 százalék, ami azt jelenti, hogy az amerikai háztartások felében már megtalálható valamilyen konzol. Persze nem meglepő, hogy a Wii-ből van a legtöbb jelenleg: 31,2 százalék, míg az Xbox 360 a háztartások 14 százalékában, a PlayStation 3 pedig 10,6 százalékában van jelen.
Szép növekedést mutatott fel az utóbbi években az amerikai háztartásokban megtalálható konzolok száma, illetve a videojátékokat nyúzó háztartások aránya is emelkedett. Ezek mellett talán nem meglepő, hogy a legtöbb családban még mindig a Nintendo Wii a legelterjedtebb.
A Wii tényleg nem ad rohadt jó dolgot, hanem mocskos rohadt k*rva jó dolgot ad :)
Mert már a 6-7 éves is kockul >.
De ha végre önálló életem lesz elvileg 4 év múlva . Akkor én is időm nagy részét emme tevékenységnek fogom szentelni :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.