Arkham City - eltűnnek az Xbox 360-as mentések?

  • Írta: InGen
  • 2011. november 14.
  • Pletyka
Link másolása
Egyre aggasztóbb a téma a játék hivatalosan fórumán, ahol többen arra panaszkodnak, hogy szőrén-szálán eltűntek a Batman: Arkham City mentései. Hivatalos megerősítés vagy magyarázat egyelőre nincs, a síró vásárlók száma viszont napról-napra gyarapodik.

A játék októberi megjelenése óta folyamatosan jelentkeznek olyan felhasználók a hivatalos fórumokon, akik arra panaszkodnak, hogy a mentésük minden előjel nélkül törlődött a konzolról. Úgy tűnik, hogy csak az Xbox 360-as verzióban fordul elő a hiba, ami többek szerint kapcsolatban állhat a Catwoman DLC-vel - már akkor, ha tényleg hibáról van szó.


Néhány esetben több óra játék veszett így kárba, valaki pedig azt írta, hogy a 80 százalékig kész profilja törlődött egyik pillanatról a másikra. A játék hivatalos fórumán indított téma egyre csak hízik, ám egyelőre hivatalos megerősítés nem érkezett sem a Warner Bros., sem pedig a Rocksteady részéről.

22.
22.
Zeroni
#19: Ez pusztán álltalánosítás. Ahogy shatterhand is mondta, be kell osztani a pénzt, igenis vannak olyan címek amik nagyon tartalmas szórakozást nyújtanak, ő is említett olyat. Ezzel nem lehet takarózni, mert az az alap tézised, hogy alapvetően rossz, és hiányos minden játék. Félre ne érts, én sem tartom jó dolognak a dlc üzlet politikáját, és én sem azt mondom, hogy mindent meg kell venni. Itt csak hozzáállásbeli dolgokról van szó. Nem szabad átesni a ló tulsó oldalára. Amúgy meg én megvettem a crysis 2-t, és a rage-t. Hatalmas csalódás volt mind a kettő, és három nap múlva be tudtam cserélni nagyon fasza játékokra.
21.
21.
shatterhand
#20: Amúgy ősz óta kijön még vagy 40 jó játék ebben a generációban (közel harmada most lement már talán). Ki tud ennyi játékkal játszani? És mellett multizni, mert az már fejlődött konzolon is. És ezt a cégek is érzik,mert tovább játszanak a multis címekkel és nem veszik a köv. játékot emiatt. (ezért jönnek a dlc-k,hogy arra költsék akkor a pénzt)
Itt már csak azt kell nézni,hogy hány óráig játszol. A 2-3 órás egyszeri sztoris játékot nem kell összevetni a 12ezressel amivel multizol haverokkal minimum 100órát mondjuk. DLC nélkül is lehet tovább multizni, nem kell mindent megvenni.
PS3on meg ezeket meg is lehet osztani haverok közt.

Store-s,multis játékot 5ezer helyett ezerért vettünk meg öten és játszottunk idáig vele 50órát.
Vannak ilyenek is. Nem minden játéknál áll fenn,hogy túl drága és nem éri meg.
Egyszerre sok a premier ára, de azzal sokáig játszol. Na, ha meg jön a következő játék és eladod (visszajön pár ezer forint!) akkor pláne nem annyit fizettél érte.
20.
20.
shatterhand
#19: Ezért választom meg mire adok pénzt. Lost planet2 a box miatt lett kivágva a fele. Thx capcom, kapd be és nem vettem meg. Cod-t is ezért nem veszek.
EA cuccot max mérlegelem megéri-e. Aminél látom,hogy eladhatatlan lesz azt se veszem meg premierbe.

Nekem se tetszik a dlc-zés. Főleg azért nem mert leszámítva 1-2 játékot azok nem is igazi dlc-k. Ami meg jónak tűnik és jönnek rá komolyabb dlc-k azokról meg lemondok most,hogy 1 év múlva ólcson megvegyem a GOTY verzióját féláron.
Nincs komolyabb különbség köztünk, csak én úgy látom sokan függőségben játszanak. Berögzült,hogy ami kijön friss azt rögtön végig kell játszani. Legalább nekik van idejük. Ha pénzem lenne akkor se tudnám mindet élvezni. Le kell most mondanom az assassin creed,batman, uncharted új részeiről is.
Ps1en voltam utoljára warezos és visszagondolva a ps2es időkből is láttam már,hogy kevésbé élveztem a játékokat. Észnélkül leszedtem mindent és óránként, naponként cserélgettem a lemezt élvezet hiánya miatt.
Később már mikor jobban meggondoltam mérlegeltem mit veszek meg gyáriba, sokkal jobban szerettem játszani. Ps2es játékok mai napig megvannak és elő is veszem amikor tehetem.
A mostani felhozatlban is volt persze buktám rendesen. Brink, kane&lynch2. Mind jónak tünt, de akkora negatív hangot kapott,hogy kutya se akarta megvenni miután túl akartam adni rajta. Na azóta az ilyen rétegjátékot meg pláne később veszem meg.
De visszatérve a nagyobb címekre. Ott az assassin creed ami sztem tökéletes játék és évenként meg lehet venni 3ezerért az előző részt.
19.
19.
l.rics16
17 és 18# arra már gondoltatok hogy azért warezolnak még kurva sokan mert megcsinálnak egy játékot aztán kiveszik annak a 10 % át amikor kész van ráirják hogy dlc aztán miután kifizetted a jatekot ami maga kurva drága ugy ahogy van főleg ha még tele is van hibákkal és utnáa lehuznak még pénzel hogy olyan dolgokért fizess ami alapbol a játékban kéne hogy legyen az egész dlc bisznisz 1 nagy kibaszás a gémerekkel 3-4 dlc t leszedsz és már olyan mintha 2x vetted volna meg a jatekot plusz 5-10 perc tartalomért még kötekedhetnénk 1 évig még bele se kezdtem abba hogy használt játékok ellen hogy haroclnak pedig ha megnézük pl auto gyártok nem sirnak az ienekért hiszen ha egyszer megvetted de döntöd el mit akarsz vele csinálni
18.
18.
shatterhand
Megértem azt aki letölt. Komolyan.
Csak ne legyen az az álszent szöveg,hogy "drága a játék és azért tölti le". Nem azért tölti le. Ha 3ezer lenne akkor se szedné le.
Most is lehet szerezni baromi ólcson játékokat. Max annyi van,hogy nem premierkor kell megvenni, hanem mindig később.

Meg közbe összejönnek ilyenek is,hogy pl battlefield3 kóddal ps3ra 7500 10nappal megjelenés után. Deus ex 3500 fóliásan (szeptemberi a játék!).

Elmennék snowboardozni az alpokba, de drága és nem tudom megoldani. Lemondtam róla (pedig imádtam régebben, csak minimálból ezt ki tudja fizetni).
Konzolozás megmaradt,mert ezt legalább meg lehet oldani. És nem azért nem flesselem, jailbreakezem mert fa..agyerek vagyok,meg kell a füzet. Hanem mert megfizethető és össze tudom szedni a pénzt amire kell.

Kijött vagy 20-30 cím ami kéne mostanából, ebből kiválasztottam 1et. Azzal is elvagyok. Meg vettem egy használt sportjátékot. És ezzel a kettővel se bírok annyit játszani amennyit szeretnék mert nincs időm meló mellett.
17.
17.
Zeroni
Szerintem meg emberek vagyunk, hibák előfordulnak. Nem egy olyan eset volt amikor a hibajavítás után, még plusz ajándék dlc-vel próbálta kárpótolni a nagyérdeműt a kiadó.
Egyszerűen ez előfordul.
Viszont az a fajta hozzáállás, hogy mindent ellopjunk a netről, mert másra kell a pénz, nost szerintem felháborító.
Én sem veszek meg mindent, de ami fontos - s lehet ez egy játék - arra megpróbálom beosztani a (saját) pénzemet, az élet és a barátnő mellett. Félreértés ne essék, sajnos én is warezolok, de ettől függetlenül nem tartom helyesnek (sajnos az én szakmám is pont a warez miatt van eléggé alacsony becsben tartva). Ebben a vitában mindenkinek igaza van, mert sajnos drágák a játékok, de nem szabad átesni a ló tulsó oldalára. Már csak azért sem, mert rosszul fejlődik a személyiséged. :D
16.
16.
meatsuckDD
hátnemtudom.szerintem Hubert második hozzászólása teljesen jogos....én is nagy felháborodást keltettem amikor a megjelenés előtt olyan 1héttel már kijelentettem,hogy én már 2 napja tolom.voltam olyan bátor és lehúztam torrentről...és? ezért van nem? kábé úgybeszél itt mindenki,mintha minden egyes programot,filmet,zenét,vagy akármit megvennéted eredetibe,pedig szerintem kábé egy rohadt forintot nem áldoztok ilyenkre és még is itt osszátok az észt(Y): D nekem is jöttek ezzel az "évekig dolgoztak vele" dumával,meg hogy "számíthattam volna arra,hogy játékot kell hozzá venni,amikor megvettem a konzolt" . és igen....számítottam is,pont azért vettem flashelt gépet,mert számítottam rá,hogy játékokat kell vennem többtízezrekért.ígymeg veszek egy gurgiga DL lemezt 3-4000ft-ért,ingyen letöltöm és csomót megtakarítottam....és nem gondolkozok az anyagiakon? nem a lófasztnem...:D csaknekem nem ér meg annyit egy játék,és annyira kocka sem vagyok,hogy egésznap a box előtt terpesszek.és ha hozzájuthatok lényegesen olcsóbban.sőt mondhatni "ingyen" ,akkor miért ne? a fejlesztők attól ugyanúgy megkapják a pénzüket magáért a project-ért,azmár más tészta,hogy hány példányt adnak el.gondolhatnátok,hogy nem részesedik a több ezer alkalmazott minden egyed eladott példányszámból...namind1.nekem sajnos nem anyuci és apuci vágta a seggemalá a konzolt és játékokat sem vesznek.alapból nem szarjuk a pénzt.az ösztöndíjam meg nem játékokra szeretném költeni.például ebből finanszíroztam a jogsim is,hegyalja fesztivált,stb...bárezek már személyes akármik,de ha ezekután is én vagyok a szar alak,hátakkor le a kalappal mindannyiótok előtt,akiknek otthon kivan nyalva az ánuszrózsájuk:D
12.
12.
Vopesz
Lehet semmi köze hozzá, de miután megvettem a catwoman dlc-t (mert havernak megvan a játék, majd kölcsönadja), eltűnt a gamer profilom. Bekapcsolom a gépet, és a live profilomnak se híre se hamva, corrupted file lett. Persze a kezdeti verejtékezés és heves szívdobogás után egy profiltörlés majd recovering gamertag megoldotta a problémát, de akkor lehet, hogy e miatt a dlc miatt volt? Érdekes.
11.
11.
Motörhead
#5: Hát sajnos van vele.A 3D az eddigi leggyengébb,ha nem a leggyengébb.Spanomnál kukkerolom néha a gammákat felváltva vásárolunk gémeket ezt ő vette és még a talpa is ökölbeszorult tőle.
10.
10.
Gengszter
talán azért mert x-box 360-okról van szó :)
9.
9.
sheamus
#6: Én PS3-as vagyok, megvan a DLC is, de nincs pobléma.
8.
8.
Hubert Cumberdale
#7: Te lehet így látod, de én megválogatom, hogy mire költöm a pénzem. Ez egy apróbb hiba de nem csak erről a játékról beszéltem. Ezt a "jaj szegények évekig dolgoznak rajta egyem meg őket" dumát meg hagyjuk már! Ez a munkájuk ezért kapják a fizetést. Én mint fényező lefestek egy autót és tiszta folt meg nagy tenyérnyomok vannak rajta, nekem se fogják azt mondani, hogy "jaj szegény ne basztassuk már mennyit dolgozott vele, örüljünk, hogy lefestette". Pénzért dolgoznak, az én pénzemért, és akkor fizetem ki őket, ha minőségi munkát tesznek elém. Így működik a világ.
7.
7.
ribizly
#1: Azért azt túlzásnak tartom, hogy azt mondjuk egy fórumban "azért warezolok, mert úgyis szar a játék"... Egy kicsit lebecsmérled azokat, akik évekig fejlesztenek valamit és utána előjön egy kicsit komolyabb hiba, akkor egyből azt mondani: "bóvli". Egy kicsit erős ez így azt gondolom.
6.
6.
Gengszter
xd
még jó hogy nekem nincs dlc-m :D
4.
4.
giga321
pc-én nem lesznek ilyen gondok remélem. Mert akkor felgyújtom a Rocksteady-t XD
3.
3.
samatagrav09
#1: szerintem nem a játékkal van a hiba hanem a boxal mert csak azon van ilyen probléma
2.
2.
Giga0509
Tuti,hogy valami a DLC-vel gáz,mert én anélkül vittem végig és 1x se törlődött.
1.
1.
Hubert Cumberdale
Siralmas, hogy milyen hulladékokat adnak ki a kiadók. Nincs olyan játék, amivel ne lenne valami probléma. Olyan a játék ipar, ha pl háztartási eszközökhöz hasonlítjuk, mintha minden kínai bóvli lenne.csak ugyan annyiért, mint a minőségi eszközök. És fel vannak háborodva a warezon..... vicc komolyan.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...