Egészen konkrétan a Rockstar North sztárcsapatába keresnek egy environment artist munkakört betöltő jóembert, akinek a feladata a leírás szerint, hogy ütősen kinéző világot, textúrákat és épületeket kell készítenie következő generációs konzolokra.
Ez tehát két dolgot jelent: lesz valamiféle következő generáció és a Rockstar már nagyon is készül rá. Ennél többet a cég nem mondott el, de kíváncsian várjuk, miről lehet szó. Jelen állás szerint a Rockstar North két játékon dolgozik: az egyik a Grand Theft Auto V, melynek megjelenését a szaksajtó az idei évre jósolja, a másik pedig a PS3-exkluzív Agent, amiről nem sokat hallottunk a bejelentése óta.
Még mindig teljes a bizonytalanság a következő generációs konzolok körül - a Gaikai például azt állította a CES-en, hogy nem is mindegyik gyártó készül következő generációval -, de abban biztosak lehetünk, hogy valami lesz. Mert valamire a Rockstar fejleszt.
Az nextgen-nek számít-e, aminek egy érintőképernyős tablet a kontrollere, és legalább olyan erős, ha nem erősebb, mint a jelenlegi HD konzolok. De még csak nem is tudjuk, hogy mennyit tud a gép, erősebb lesz-e, mint a jelenlegi HD konzolok.
Már csak kb 180at kell aludni és megtudunk mindent :)
A másik két cég közül egyik sem fog bejelenteni semmit. Sony már ki is jelentette hivatalosan, hogy tuti nincs PS4. Microsoft pedig most tart a 360-nal az eladásai csúcsán. Amíg a számok nem kezdenek el hanyatlani, nem fogják megtörni a lendületet egy bejelentéssel.
Tehát csak egy next gen konzolról fogunk hallani E3-on, de arról biztosan.
bár ez nem jelent túl sokat,de szerintem is még túl korai.talán a MS bejelenti az új Xboxot,de még évekig nem fog jönni.bár még ez is eléggé valószerűtlen szerintem.
Azt egyébként el tudom képzelni, hogy már most olyan keretrendszert készítgetnek, amit majd csak az erősebb hardverek tudnak kiszolgálni, függetlenül attól, hogy bármit is tudnának már arról a hardverről (Wii U-t kivéve ugye).
1-2 hónapja lett bejelentve rockstartól
gameplay trailer is lejött
már tavaly tavasszal pletykálták, azt mégse hozták ki az E3ra
(eddig nem tudtam mitől 360, csak azt,hogy miért nem volt jó az xbox2)
a 360 elméletileg azt jelenti,hogy 360 fokban látod a világot.a 720-ban 2x fogod 360 fokban látni?XD
xbox3?
720 nincs sztem semmi gond
meg miért ne?
gta4,rdr is volt
Attól,hogy már kezdik eröltetni a nextgen témát egy-két cég attól még nagyon nem éri meg arra várni.
Ólcson megkapsz most egy generációt amir emég mindig jönnek AAA címek. A régi 10pontos játékokat 3ezerért is már megkapod.
Az új gépre kéne várnod 1.5-2évet. Aztán megveszed tök drágán. AZ első játékok 17e fölött lesznek és csak a vak nem veszi észre,hogy miben gyengék és kezdetlegesek. Még 1 év mire lesz egy normális játék. Az első körben a gyorsan kiadott, összecsapott játékok jönnek amiket minden gépvásárló megvesz és nem nézi,hogy néz ki (pl namco szokásos ridge racer premieres részei).
Az első szériás ps3,meg xbox360 után ki az aki venne ilyet drágán? Most már tényleg megéri inkább a kiforottab verziót megvenni. Microsoft 1-2 évig titkolta,hogy szar a gép. Az EA már rég kiszivárogtatta,hogy a fele gépük megsül.
Ráérsz és vegyél nyugodtan mostani generációt.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.