A világhírű Dühös Madarak már szinte minden platformot meghódítottak - kezdve az okostelefonokkal, a konzolokon át eljutottak a PC-ig, ám a Facebook mindeddig tabunak számított a Rovio számára.
Február 14-ig kell várnunk a hódításukra, mely alapból ingyenes lesz, csupán a felszedhető power-upokért kell kicsengetnünk némi pénzt, ha szeretnénk. Az extrák 0,99 dollárba fájnak majd, de jelentősen megkönnyítik a játékmenetet, köszönhetően annak, hogy földrengéseket vagy jobb és nagyobb madarakat idézhetünk meg velük.
A cég szóvivője, Penn Olson elmondta, hogy számításaik szerint a felhasználók körülbelül 40 százaléka fog power-upokat vásárolni, míg más játékokban az userek 3-4 százaléka tesz így. Ennyire bénák lennének a Facebook-gamerek?
Egyébként meg inkább kicsit vágják már meg azoknak a plüss madaraknak meg disznoknak az árait!!! :D
Minden létező platformon elérhető már tulajdonképpen, ide értve a PC-t is. Más most is fut teljes képernyőn, most is szép... ellenben marhára unalmas már. Az elején poén volt, mára csak egy túl lihegett konzumszar...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.