A 2011-es naptári évet 4,49 milliárd dolláros árbevétellel zárta az Activision Blizzard, s ez visszaesés ugyan a tavalyi esztendő 4,8 milliárd dolláros forgalmához képest, a cég részvényenkénti eredménye 18 százalékkal, 93 centre nőtt, tehát összességében hatékonyabb lett a működése. A kiadó forgalmának 34 százaléka a különféle online csatornákon keresztül folyt be.
Hasonlóan csökkent a decemberrel véget ért, negyedik negyedévi árbevétel is, ez esetben 2,55 milliárdról 2,41 milliárd dollárra, a részvényenkénti eredmény viszont az ünnepi szezonban is nőtt, 53 centről 62 centre. Bobby Kotick értékelése szerint a kiadó tovább erősítette vezető pozícióját a piacon, a negyedik negyedévben Európában és Amerikában is az Activision Blizzard produkálta a legnagyobb forgalmat, éves vonatkozásban pedig az amerikai piacot uralta a cég.
Call of Duty és Blizzard kell ide csupán
A Call of Duty: Modern Warfare 3 az egész évet tekintve a legnagyobb eladásokat produkálta, a Call of Duty: Black Ops pedig az ötödik legkeresettebb játék volt. Előbbi ráadásul irtózatos ütemben terjedt, öt nap alatt 775 millió dollárt hozott konyhára, és a bűvös 1 milliárdhoz is csak 16 napra volt szüksége, ami rekordnak számít.
A World of Warcraft továbbra is a legnépszerűbb előfizetős MMORPG, a legnépszerűbb PC-s címek között pedig egyaránt szerepelt a World of Warcraft: Cataclysm és a Starcraft II: Wings of Liberty is.
Csak a Spyro
Meglepetés lehet, hogy a Skylanders: Spyro's Adventure hatalmas siker lett, a játék a legkeresettebb gyerekeknek szánt címmé vált, amiben valószínűleg az új értékesítési modell is közrejátszott. Mint ismeretes, a játék lényegében egy korábbiakhoz hasonló platformcím, viszont a játszható karakterekhez csak úgy férhetünk hozzá, ha megvásároljuk a boltokban kapható akciófigurákat. Ezekből 20 millió darabot adott el a kiadó, ami elég komoly szám, be kell szorozni 10 dollárral, annyiba fájt ugyanis egy új bábú.
A sikerre való tekintettel jön a folytatás, a Skylanders: Giants, ami alapvetően a Spyro's Adventure-t idézi majd, viszont a 8 új bábú mindegyike óriás, ez érződik a játékbeli képességeiken és a figurák méretein is, elvégre kétszer akkorák, mint a korábban kapható darabok. Természetesen új pályákat és egy másik sztorit is kapunk, sőt újdonság, hogy az új figurák már világítanak is, amint a játékhoz mellékelt Portal of Powerhez közelednek. Idén ősszel várhatjuk a megjelenést, csekkoljátok az új képeket és az első trailert!
Most a Crash Bandicoot 3-l töltöm az időmet. Kis nosztalgia. :)
a crash bandicoot is szinte csak addig volt jó, amit a naughty dog csinált részeket azok szuperek voltak utána ps2-n egyedűl a wrath of cortex volt ami jó , a többi szemét volt számomra :) a spyro-t meg ps2-n már nem próbáltam ki .
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.