Egy lépéssel közelebb a LEGO Zeldához

  • Írta: InGen
  • 2012. május 6.
  • Érdekesség
Link másolása
Ilyen az, amikor valakinek van egy ötlete, sőt egy álma, és nem fél tenni annak megvalósulásának érdekében. Így LEGO Zelda elkészítésének lehetőségét már hivatalosan is megvizsgálja a LEGO, persze ez még nem jelenti azt, hogy lesz is a dologból valami.

A szóbanforgó úriember Michael Inglis, aki először is elkészítette a lentebb megtekinthető LEGO Zelda videót, majd az ötletét több, mint 10 ezren támogatták a LEGO hivatalos oldalán. Ez pedig azt jelenti, hogy a LEGO cég hivatalosan is megvizsgálja, tudnának-e kezdeni valamit a dologgal.


Mindehhez persze nagyon nem elég csak az, hogy a LEGO rábólintson a dologra, hiszen nekik még meg kellene győzniük a Nintendót is a dologról. Az pedig valószínűleg sokkal keményebb dió lesz. Hamarosan valószínűleg kiderül, mire jut egymással a két cég.

35.
35.
keiji maeda
szerintem a lego semmihez nem illik ! undorító a hangulata szinkron nuku csak nyögések meg hümmögések , ez csak + pénzbeszedés ! számomra a lego még mindg az amit gyermekkoromban összerakosgattam minél kreativvaban , nemtudom valaki látta már közületek a tv-ben azt a lego rajzfilmet? istenem de szánalmas
34.
34.
Szlacika
Nem tudom.....jó oké,hogy a Zeldák frankók meg minden.....de LEGO?????Meg hát szerintem a Nintendo nem fogja beadni a derekát....
33.
33.
szcsaba1994
Mennyire gyerekjáték a Zelda? Én a SS-el játszok és kb. a játék negyedénél tartok. Nagyon sok dolgot internetről kellett néznem, mert nem tudtam, hogy kell megoldani az adott részt. Pedig 17 vagyok.

Amúgy értem, mire mondta, hogy nem lenne jó LEGO alap: Az összes lego játék parodizálja az eredetit, ezt pedig zeldával nem lehetne jól megcsinálni. De ettől függetlenül műanyag, építkezős játék simán lehetne belőle.
32.
32.
TEEBEEX360
Véleményem szerint a Zeldához nem igen illik a Lego. De most komolyan. Én inkább egy Lego Spyro-t vagy egy Lego Crash Bandicoot-ot fogadnék el. :):)
31.
31.
frenkyboyhun
jó lenne de nagyon sanszos
30.
30.
jszili32
#19: Kb annyira gyerekjáték a Zelda sorozat, mint a final fantasy!
De semmi esetre sem összehasonlítando a Crash-sel, mert az inkább gyerekjáték, meg amugy a zelda ocarina of time uralja a világ legjobb játéka címet, szerintem ebböl a Lego simán hasznot húzna!
Amugy meg látszik, hogy egy zelda játékkal sem játszottál, ha azt mondod rá hogy gyerekes!
29.
29.
Gamelord
#28: De nem tudom mit értesz a komoly szó alatt. A Zelda 25 éves, milliónyi rajongótábora van, és alapvetően egy komoly játék.
28.
28.
samatagrav09
#27: értek én csak nem tudom rendesen elmondani mert a zelda nem olyan komoly játék mint a többi lego játék alapanyag amit el lehet vicceskedni lego ként és egy alapból nem komoly játékot nem hinném hogy sok értelme van annak ha vicesebbé ,szerencsétlenné tenni (a szereplőit)
27.
27.
Gamelord
#25: Még így is hülyeség. Szerintem ne írj olyanról amihez nem értesz.
26.
26.
Kumite
#25: Jah, és idő közben eszembe jutott, hogy azért nem minden Lego játék platformfüggetlen, ugyanis csak Wii U -ra és 3DS-re érkező címként jelentették be a 2011-es E3-on a Lego City Storiest,
25.
25.
samatagrav09
#22: oké akkor úgy mondom hogy egyszerűbb játék a lényeg hogy nem olyan mint az eddigi lego star wars , lego indy meg a többi
24.
24.
Gamelord
#19: Leírtad magad. Zelda mint gyerekjáték? Akár még egy gyerek is végigtudja vinni a legtöbb részét, csak neki úgy 10szer több lenne a játékidő, ami amúgy sem kevés. Alapvetően pedig....kimerem jelenteni hogy a gamekapocson lévő felhasználók legalább negyede pár óra után feladná, mert nem tudja hova tovább.
23.
23.
Raziel88
Lego Silent Hillt a népnek!! :D
22.
22.
Kumite
#19: A Zelda nem gyerekjáték. Nem ResEvil, de nem hiszem,h 12 év alatt élvezetes lenne. Kb egy Tomb Raider szint.
De ennek ellenére épp egy gyerekjátékot érdemes Legosítani, szóval ebben nincs igazad. Vagy szerinted ki venné a Lego Silent Hill kollekciót?
Végül azért multiplatform minden Lego játék, mert az univerzumuk multiplatform. Nem azért, "mert Lego"!
21.
21.
DanielMcBas
#15: én meg LEGO BF 3-at :D
20.
20.
samatagrav09
#7: mert minden lego multiplatform
19.
19.
samatagrav09
#3: egy gyerek játékot legová tenni értelmetlen régen játszottam még nintendon a zeldával és a mostaniakat is tudom annyi értelme van mint crashből legot csinálni vagy little big planetből és én nem nintendo ellen mondom hanem hogy egy amúgy is ilyen játékból nincs értelme legosítani
18.
18.
jszili32
Nah meg persze a video sem kismiska!!
17.
17.
jszili32
Végre egy izgalmas hír.
16.
16.
Early
#14: Nagyon remélem hogy nem lesz Lego Zelda és Lego Mario!!!
Ezzel a lépéssel ha megtennék,a Nintendo el is ásná magát a játékos társadalom előtt!!!!
Igaz, ez az én szerény véleményem :)
Az a baj a gémerekkel hogy mindent egyből lefikáznak, amikor halvány fogalmuk sincs egy bizonyos játékroll !!!
A Zeldát lehet szeretni, lehet nem szeretni, de egy biztos, hogy a videójáték történelem egyik legnagyobb alkotása!!!!!!!!!!!!!!!!!!
JA MÉG VALAMIRE KÍVÁNCSI VAGYOK HA MÁR A LEGNAGYOBB ALKOTÁSOKRÓL VAN SZÓ!!!!!
HÁNYAN TUDJÁTOK HOGY MI IS AZ A SHENMUE !!!!!!!!!! :)
15.
15.
Normod
Én Egy Lego Gears of Wart néznék Meg:)))
14.
14.
Kumite
#8: Nintendo játékot csak Nintendo ad ki, csak Nintendora. Ez így volt harinciksz évvel ezelőtt is (pár PC és Panasonic CDi játékot kivéve - utóbbira épp a Zelda jelent meg) és remélem így lesz újabb 30 év múlva is.
És amennyit eladnak N játékokból, örülne a Lego is, hogy megszerezte a játékipar talán legjövedelmezőbb univerzumait és persze a Nintendo is, hogy a világon talán legismertebb játékgyártónál köszönnek vissza a karakterei...
win-win

#12 A Lego Minecraftnak még kevesebb értelme van, mégis megvalósult
13.
13.
p3ti
Lassan be jelentik a lego COD-ot is . Sztem ennek olyan kultja van , nem tudom hogy tudják át tenni legoban . Nekem nemkéne
12.
12.
bema695
eladható lenne, de szerintem nem lenne sok értelme. legó zelda helyett akkor már csinálhatnának egyel több normális zeldát. nem értem mi értelme akármilyen filmből vagy játékból ilyen gagyi legó játékot csinálni, mikor csinálhatnának normális játékot is. van kisebb gyerek a családban és ő is azt mondja, hogy jobban szereti pl. az arkam cityt, mint a lego batmant. a zelda legónak meg szvsz azért nincs sok értelme, mert akik olyan korban vannak, hogy legóznak azt sem tudják mi az a zelda.
11.
11.
Trapyd
#1: A Link to the Past című résszel játszottam még Super Nintendo n, ami '91 - ben jelent meg, amiről annyit mondhatok életem egyik legjobb játéka és ami tény, hogy játékidőben, összetettségben, lehetőségben, nehézségben, hangulatban, történetben tönkreveri a mai játékok legtöbbjét vagy még többet :).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...