Az NPD Group csütörtökön teszi közzé az amerikai játékpiac márciusi teljesítményéről készült jelentését, Michael Pachter, a Wedbush Securities elemzője pedig arra számít: a Wii U megint gyenge hónapot zárt maga mögött. Becslései szerint 55 ezer példányt adhattak el belőle, ami februárhoz képest 17 százalékos csökkenést jelent.
Pachter elmondta, valószínűtlen, hogy a Wii U teljesítménye javulna a következő hónapokban, még akkor is, ha a Nintendo a konzol árának csökkentése mellet dönt. Egyfelől nincsenek olyan játékok a platformra, ami érdekelné a játékosokat, ráadásul hamarosan érkezik a PS4 és az új Xbox, a hardcore gamerek pedig valószínűleg inkább ezekre a gépekre figyelnek majd, lévén erősebbek, illetve jobb online lehetőségekkel és gazdagabb multimédiás képességekkel rendelkeznek. A helyzetet tovább ronthatja, ha a PS4 és az Xbox ára versenyképes lesz,
Itt tartunk és ez baj. Velünk van a baj. A megélhetési warez meg egy hülyeség. Érdekes piára meg cigire mindenkinek futja de 990ért akciós és sokszor bitang jó játékokat megvenni azt már nem. Jah igen mert 1-2-3-4 évesek és hát várni kell ugye.. Meg hát ugye a modra, fejlesztésre van zsé.
Sajnos nálunk annyira elcsúsztak az értékrendek, hogy az átlag ember szinte folyamatosan a határain túl mászkál.. LCD TV, drága mobil, cigaretta, napi kocsmajárat, 1 kategóriával jobb kocsi, drága pc stb. közbe meg úszik a hitelekben amiket akár el is tudott volna kerülni. És panaszkodik. Vég nélkül. Szid mindenkit, mert mindenki hibás csak ő nem. Kedvencem mikor a DiákHitel miatt sírnak az emberek.. Mindig megkérdezem "mire vetted fel?" 10 ből 6-7 kocsira meg ilyen flancolásra. Jaaaa kéremszépen. És mikor megkérdezem, hogy előtörlesztettél mikor tudtál volna? Vagy mondj már még egy hitelt amit nem kell azonnal elkezdeni törleszteni és ilyen kamat van csak rajta! Akkor csak pislogás van.
Szóval erről ennyit :) Mindenki addig nyújtózkodjon amíg a takarója ér, aki akarja tolja a warezt de kár rá büszkének lenni. És csak ésszel emberek ésszel, főleg ha van család is! :)
Most 1 a véleményünk:)
Ennyi hozzäszoläs kellett, hogy azt mondjam igen: teljesen igazad van!
Talän most mär megértesz, hogy miért védtem a Nintendo- t.
Nem, nem azért, mert a Nintendonak igaza van!
Van egy ärszabäs a részükröl,
leengedik,
boldog- boldogtalan megveszi,
és aki eddig megélt valahogy, ezutän csak megéldegél( jobb esetben)
Az a baj, hogy nagyon sok csaläd nem mérlegel...
A nehêzségekröl meg: devizahitelem van, de akkor még nem volt välsäg...57- et kellett volna fizetnem 35 évig! Mi lett belöle? 103 ezer... kértem az ärfolyamgätat, de még így is 90 ezer.
Most, akkor kérdezheted, hogy akkor minek vetten gépet, de ez olyan dolog, hogy minek eszek, ha ugy is ki..arom.
ÉLNI KELL!! Valakinek mindene megvan és eldobja az életét: iszik, käbítozík stb.
Én egy ätlag ember vagyok, az van, ami van! De a legfontosabbat nem fogom eldobni: a csalädomat és az életemet.
Ezért vettem meg, mert az ember akkor egézsêges, ha boldog. És ez még hozzätartozik a boldogsägomhoz a csaläd mellett.
A pärom és én is dolgozunk és nem vagyunk gazdagok, de ami kell az élethez: sajät fedél, étel az asztalra és egy két dolog ami kell neki vagy nekem azért, hogy ne érezd azt, hogy a semmiért dolgozol... ezeket sikerûlt megvalosìtani!
Van egy gyönyörü szêp kisfiam, aki 9 honapos ês szerencsêre mindene megvan. Mäsra nem csak magunkra szämíthattunk, de így legaläbb nincs mit felhänytorgatni...
Szoval, mindene megvan és nagyon imädjuk öt:)
De, elötte még mi is, hogy dolgozunk, tudod, hogy mennyit agyaltunk, hogy vajon meg tudok mindent neki nyujtani, ami kell a fejlödésêhez/ És igen, meg.
Ezért van megint igazad! Mert sokakban ez a gondolat fel sem merül... bas.zan, mint a nyulak, legfeljebb lets go intézet, aztän a nagyszulö szalad érte, esetleg otthon éhezik és mär a gyerek is a csalädit värja.
Ezért nem értem itt a hozzäszoläsok felét!
Otthon zabälni sincs mit, de a Nintendo, Sony, Microsoft megint elku.rta meg tulärazott terméket hozott piacra!
Ha valakinek ez nem fér bele, akkor szerintem elöbb biztosítsa a csalädjänak az alapvetö életszinvonalat.
Aztän, majd azon kapja magät, hogy Wii U nuku, a feleség meg éppen csomagol! ( vagy férj)
Szerintem ezen is lehet gondolkodni!
Raptor!
Szia!
Neked van Wii U- d? Nekem van! Ezért, kérlek, hogy figyelj! Trapyd leírta, hogy tabletlontroller! Nem tabletet irt és nem kontrollert! A megfogalmazäs rendben van és nem az ö fejéböl pattant ki! Ha nincs géped, akkor miért írsz negatîv véleményt? Vagy van és csalodtäl? Most mêg eladhatod, mert garisan nem olyan bukta! Nekem nincs PS3, de volt Boxom...eszembe se jutna egy olyan gêpet oltogatni, ami nekem nincs.
64 ből is kevés volt de a legjobb volt :-)
Az N az N ;-)
A jelenlegi konzolok szerepelnek x éve és már nem lehet a gépek eladásából komolyabb bevételt realizálni, a piac telített új masinákkal kell feldobni az eladásokat, tehát itt a generációváltás ideje.
A Wii U a tabletkontrollerével, máshogy közelít a játékosok felé és ne feledjük azt a tényt sem, hogy a Wii Remotokat használja a gép, tehát már 1 gépen 5 játékos zúzhat. Ez az 1+4 es felállás, ha a fejlesztők jól kihasználják, (nem csak egy gépen hanem, neten x * (1+4) es felállásban) nagyon egyedi játékokat és élményt tudnak letenni az asztalra. Itt jön képbe a Nintendo nagyságrenddel több exkluzív címe, mint a többi konzolgyártóé.
Mivel Remotokat használhatunk a Wii U n szereplő játékok irányításához a mozgásérzékelést, felhasználhatja a Nintendo és a külsős fejlesztőgárdák a címeik megalkotásakor. A Wii örökségét egyáltalán nem kell a szemétbe dobniuk, sőt.
Sokan azt mondják a tablet kontroller nem nagy durranás a Sony a Vitával és a Microsoft a tabletekkel, telefonokkal ugyanezt a hatást érheti el. Igen ám, csakhogy ezek külön eszközök és nem a konzol mellé járnak, tehát nem lehet arra építeni egy játékot, hogy ez mindenkinek alapfelszerelés, így a Nintendo és partnerei megint nagy újítást hozhat a játékokba a mozgásérzékelés megtartása mellett.
Miért is volt nagy cucc a mozgásérzékelés Wii n, amelett, hogy a másik 2 konzolon is volt hasonló megoldás? A kérdésre választ megint a játékok adják meg.
PS3 hoz alig - alig volt, van játék ami használja a mozgásérzékelést.
Wikipedia szerint, minden 3. Box hoz eladtak egy Kinect et, amit úgy értek el, hogy hazudtak a vásárlóknak, hiszen azt mondák ez mindenkit megcéloz. Amennyire tudom 0 db komoly játék jött ki kihasználva a Kinect képességeit. A Kinect egy nagyszerű eszköz csak játékra alkalmatlan a működési elve miatt. Viszont nagyszerű reklámfogás hiszen az emberek vágyaira épít.
Mindent összevetve a Wii U nagyszerű lehetőség a hozzáértő kreatív csapatok kezében és megint más élményt nyújthat a szórakozásra vagyóknak, mint a másik 2 nagy konzolgyártó gépe (hozzáteszem a Microsoft új masinkájáról még semmit sem tudunk a pletykákat haggyuk).
SNES-re három Country-t adtak ki, Wii-re meg csak egy Returns-t..kár....
1. A pc-k, legyen az tablet vagy sima asztali pc, notebook, (tok mindegy miylen platform) ugymond letszugseglet akinek net miatt kel az tabletet vesz aki, komolyabb a cuccokat hasznal ott a pc vagy egy izmosabb notebook.
A konzol nem az.
Olyan minta mozi ha nincs penz nem mesz el es nem azt cs. hogy nem eszel hogy elmehess moziba.
A tabletek meg azert lettek nepszeruek mert bar egy jobb telo ugyanazt tudja, de kicsi sok mindenhez.
Es senki nem akar cserep meretu telokkal rohangaszni mert a lenyege vesz el.
Az, hogy mobil(zsebben elferjen ne keljen mindenfele elbaszott mappa szeru tokokkal taskakkal maszkalni).
2. A vilagon mindenhol kevesebb a penz.
az amcsik pl sokkal jobban zokonvesznek uj adokat es egy kis aramelest mint mi, mert hozza vannak szokva a tutihoz.
Ezzel nagyjabol egyetertek.
De!!!
Vannak hetvegi gamerek aki jobb grafikat szeretnenek viszont nem akarnak uj iranyitassal szarakodni mert annak elsajatitasa is ido.
Ettol (is) casual a casual nem attol hogy szarul nez ki.
Szal en meg mindig azt mondom hogy egy jobb hardwarrel adtam volna ki hodfarku cserep nelkul ugyanezzel az arral ami belefer. Akar kontroller nelkuli valtozatot is lehetne mivel jo lenne a regi hozza.
Akar visszavasarlasi akcioval a nintendo reszereol (csak a gepet).
En itt csak azt erzem hogy a nintendonal lattaka tabletek sikeret es azt hittek ha kettot varialjak akkor aki tabletet venne, az is nintendot vesz .
Hat nem.
Meg a nintendonak is erdeke lenne hogy ne csak a casual jatekosok vegyek.
Ez egy egetrengeto faszsag hogy a casual jatekosokat celozza meg.
A sajat penztarcajanak o sem az ellensege.
Senki sem gyulokodik attol hogy egy par huyle itt ugy gondolja.
Nekem is volt wii-m most nem reg adtam el.
Szerintem a wii-u egy elhibazott, lepes ennyi.
Egyszor hopp masszor kopp, ahogy mondan szokas.
Nem mindig jon ossze minden.
Ezzel senki nem fikazza a nintendot csak velemenyt alkot.
Crow77: Hagyjuk már ezt a "csinálj jobbat" butaságot.... Erre mindig azt mondom, hogy remélem ha bemész egy étterembe és nem ízlik a kaja akkor majd a szakács odadobja a cuccát, hogy "nesze csinálj jobbat", aztán hazamegy :P :)
Wii U-ról meg annyit, hogy egyértelmű volt, hogy nem fog akkorát ütni mint az elődje. Állítom, hogy ezt a Nintendo-nál is pontosan tudták. A Wii oda tört be ahova addig senki és olyanokat célzott meg akik felett a két másik némileg elsiklott. Kinyomták a Wii-t rendkívül baráti áron elég jó játékfelhozatallal na meg ugy mozgásérzékeléssel és bamm, kisgyerekes hétvégi gamer családok álma lett. Ezt még egyszer nem igen lehet már eljátszani bármilyen jól is építsék fel a Wii U-t. SZERINTEM. :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.