Xbox One-exkluzív lett a Ryse

  • Írta: fojesz
  • 2013. május 22.
  • Bejelentés
Link másolása
A korábbi pletykáknak megfelelően következő generációs projekt lett a Crytek-féle Ryse, jelen állás szerint úgy néz ki, az E3-on mutatkozhat be újra az ókori Rómában játszódó anyag.

Noha a Crytek és a Microsoft még nem jelentett be semmit, a Ryse weboldalán már Xbox One-exkluzívnak hirdetik a játékot, sőt egy visszaszámláló is elkezdett ketyegni, ami éppen a Microsoft E3-as sajtókonferenciáján fog lejárni. Érdekesség, hogy itt említik először azt is, hogy a Ryse nemcsak a Kinectet, de a kontrollert is aktívan használja majd.

Az, hogy a Ryse next-gen cím lehet, régóta pletykatéma, legutóbb áprilisban hallottunk arról, hogy a Crytek átállt az új Xboxra a projekttel, és az nemcsak a konzol nyitócíme lesz, de ráadásul Halo-, illetve Gears of War-kaliberű címnek szánják. A Ryse eredetileg a 2010-es E3-on mutatkozott be Xbox 360-ra, a fejlesztésért eleinte a Crytek budapesti stúdiója felelt.

37.
37.
boti95
Mondjuk, nem igazán értem, meddig tartana átportolni eme játékot Xbox 360-ra, hisz ugyanaz a grafikai motor hajtja, mint a Crysis 3-at.
Csak a Crysis 3 megjelent X360-ra is. És most ugyanaz a grafikai motor nem futna el 360-on? Dehát ők tudják mire készítenek játékot, de remélem az lesz itt is, mint anno a Halo 1-2-nél is, hogy készül majd egy átirat. :)
Remélem...
36.
36.
metercsiken
#35: Szegény xbox-os kutya! : )
35.
35.
tiazgriff
Ennyi hozzáfűznivalom lenne:
http://hugelol.com/lol/125429
34.
34.
Stranger
B@zd... ahogy a végén ledobja a tagot késsel... ebből milyen viták lesznek... előre látom h minden (valós) gyilkosság után a játékok hatását fogják vizsgálni.
33.
33.
SLi
A kutyás részt egy az egybe a Trójából nyúlták :D
Amúgy érdekesnek tűnik, csak ez a te vagy a kontroller dolog nem tetszik, ráadásul a Crytek még egy jó játékot nem volt képes összehozni...
32.
32.
metercsiken
Tetszik ez a videó!
Azért kíváncsiságból kipróbálnám ezt a "hadonászós" játékot,( még egyáltalán nem próbáltam ) de tuti nem bírnám sokáig! : )
Amúgy a játék nem lesz meg, mert nem lesz min játszani! : )
31.
31.
metercsiken
#26: Elvileg adják hozzá!?
Gondolom így is árazzák! : )

De ugyan ez lesz a ps esetében is, ha jól tudom!?
30.
30.
TBO0
"..Halo-, illetve Gears of War-kaliberű címnek szánják." Ezen mindenesetre jót mosolyogtam. :D
28.
28.
myrte
Fogyókúra biztosan :D Jó kis trailer volt.
27.
27.
Bred
#26: Kinect nélkül nem is működik.
26.
26.
kamgecam
Tényleg igaz hogy a kinectet is meg kell venni majd az új box-hoz?
25.
25.
aordog
Felvételénél
24.
24.
aordog
Szerintem a gond az ( volt kinectem, ismerem), hogy az ember hazamegy a melobol és mär csak piheni szeretne az xbox one mellett!
Ez nagyon färaszto, de egyben adiktív!
Lehetne ezt fimomítani, de nem így...
a menûben esetleg a tärgyak celvételénél/ eldobäsänäl, de persze kanapén maradva.
Csak itt ha kinect, akkor az egész jäték rä épül és ez nevetséges!
Windows 8- at lättam egy videon mozgäsérzékelövel iränyìtva. Csak ott az asztalom a kezed alatt helyezkedik el, mivel a monitorhoz közel kell ülni! Van benne lehetöség, de nem ebben a Kinectes elképzelêsben!
Menu, életerö hasznälat, nitro egy versenyben, pärbeszédpanel kivälasztäsa stb., de ezeket kontroller elengedése nélkül kellene megvalosítani!
Te vagy a kontroller! Persze! A ravasz meg a pisztolyon van, amit meghuzok! Bummmmm!
23.
23.
deviques
Ez a játék egy marhaság, tuti bukás!
21.
21.
kopic
#20
en nem beszel magyar, en beszel kinai.
19.
19.
Raziel
Hmm érdekes. Miért érzem minden egyes kinect címnél, hogy parasztvakítás a technológia. A project natalt is mutogatták, hogy nah ez lesz a kinect. Aztán közel sem lett az. Most ismét egy eléggé arra hajazó szintű dolgot próbálnak mutatni. Viszont egyértelmű, hogy ehhez még a nextgen sem lesz elég. Pontos mozdulat érzékelés? Hagyjuk már ahhoz elég komoly és drága hardver kell. A kinect szerintem még pár évig a casual réteg vezérlője lesz. Viszont a hangvezérlésnek nagy jövője van.
18.
18.
kopic
McDuff!
www.gamer365.hu/show-article.php?id=20141&news
*-*
17.
17.
McDuff
Remélem attól hogy most minden az Xbox One-ról fog szólni az E3-n,nem fogják hanyagolni a jó öreg 360-st.mármint nem vok hülye,minden a One-rólfog szólni,csak amiket ott bejelentenek majd játékokat,remélem 360-ra is elkészülnek majd!legalábbis nagyobb része!
16.
16.
markoci555
tetszett a videó, kicsit elgondolkoztam hogy az állat mit ért az egészből, hogy miért ölik halomra egymást az emberek meg ilyenek, aztán jött a szörnyűség, a kinect... mi a tökömnek bele?
15.
15.
azureknight0715
Én szerintem meg várom majd a 15-20 év múlva megjelenő agyi tudatra kapcsolódó irányító eszközt. Nem fogom én szétverni a szobámat mert egy rohadék rám ront egy fejszével:D
14.
14.
nagy fejlődés valóban...
12.
12.
ikaralyos01
#6: Hogyan is? Ülsz a kanapén... Majd rohan feléd egy ellenség, erre te az izgalomtól eldobod a kontrollert, félre rúgod a kanapét és csápolsz a levegőben.. Hajrá! Még most sem értem miért kell a kinect-et erőltetni. Hozzáteszem a Ps move sem egy Isteni csoda.
11.
11.
azureknight0715
Ehhez túl kicsi a lakásom. Főleg ha rugni is kell benne. Szal off..
10.
10.
Necreon
2006-ban ez még fantasy akció RPG volt :O.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...