E3 2014: Sony-sajtókonferencia - LIVEBLOG

  • Írta: fojesz
  • 2014. június 10.
  • Bejelentés
Link másolása
A jó hír az, hogy idén úgy döntöttem, virrasztok a Sony E3-as konferenciája miatt, és ha már így döntöttem, lesz liveblog is belőle, mert miért ne. A rossz hír csak engem érint, fájdalmas lesz a holnapi napom.

04:49 - Ezzel vége is, köszönjük a figyelmeteket! A most ébredőknek pedig jó olvasgatást kívánunk!

04:47 - Végül egy utolsó cím: itt az Uncharted 4: A Thief's End! 2015-ben érkezik, és tényleg egy dzsungelben játszódik majd.

04:41 - Most pedig Batman: Arkham Knight gameplay következik, egészen elképesztő a látvány! Brutálisan messzire láthatunk el a városban, és a metropolisz mélysége is alaposan megnőtt. Végre élesben is láthatjuk a Batmobilt, ami tulajdonképpen ennek a játéknak a második főszereplője: nagyon keményen néz ki, amikor pedig átvált harci állásba, garantáltan leteszed a hajad. Ezután egy kis gyalog játékmenet következik, lopakodunk, harcolunk. Érdekesség, hogy a gameplay vége a teljes színpadi képpel együtt "megbolondult", majd feltűnt a képen a Madárijesztő - baromi jó lehetett élőben! (PlayStation-exkluzív küldetésekre itt is lehet számítani.)

04:38 - GTA! Bemutatkozik a GTA V PS4-es változata, az már az első trailerből is leszűrhető, hogy a látvány javult. Idén ősszel jön a next-gen változat: a PS4-es változatba a PS3-as és Xbox 360-as játékosok is áthozhatják a GTA Online-eredményeiket.

04:34 - Új trailer jön a Metal Gear Solid 5: The Phantom Painről, ez az, ami kiszivárgott, ezt House viccesen meg is jegyzi. Döbbenetesen jó, tessék megnézni!

04:33 - Trailert látunk a The Last of Us PS4-es verziójáról. Július 29-én kerül boltokba.

04:30 - A PlayStation Plus-tulajok a teljes Powers sorozatot ingyen kapják meg. A bejelentés után trailer következik, méghozzá a Ratchet & Clank-filmé, ami 2015-ben érkezik. Ennek kapcsán megkérték az Insomniacot, hogy "gondolják újra" az eredeti Rachet & Clanket is PS4-re - ez a projekt 2015 első felében készül el.

04:24 - Visszatért Andrew House, formálisan is bejelenti a korábban már emlegetett Powers című sorozatot, ami kifejezetten a PlayStation konzolokra készül az azonos című képregény alapján. Színpadon a sorozat készítője, Brian Michael Bendis, aki elmondja, hogy többek között a The Walking Dead producerei is dolgoznak a címen, illetve vetít néhány concept artot a projekt kapcsán. Amerikába decemberben érkezik, minden PS-tulaj ingyenesen nézheti meg az első epizódot.

04:21 - Mortal Kombat X gameplay demó jön! Scorpion és Sub-Zero csap össze benne, és a beígért két új karaktert is szemügyre vehetjük. Az egész iszonyú gyors és pörgős, a készítők 1080p-s felbontást és 60 fps-es sebességet ígérnek. Visszatérnek a csontrepesztő mozdulatok, és a harcosok a környezet elemeit is bevethetik küzdelem közben. Kivégzések? Nyilván lesznek.

04:17 - Európába is jön a PlayStation TV idén ősszel! A kütyüre a Disney Infinity is elérhető lesz, de ugye már eleve óriási játékkatalógusa lesz a cuccnak. 100 dollárba fáj majd, de lesz egy 140 dolláros bundle is, ehhez kontroller, memóriakártya, kábel és egy The LEGO Movie Videogame kópia is jár.

04:16 - A PS Vita az egyik legjobb mobilplatform a PlayStation Nownak és a Remote Playnek hála, mindez bizonyítéka annak is, hogy a Sony továbbra is elkötelezett a kütyü mellett. Néhány játékot is megemlít, ezek érkezéséről korábban is lehetett tudni.

04:13 - Most pedig jön a PlayStation Now: július 31-én indul az open béta az USA-ban és Kanadában, PS3-on és PS Vitán is elérhető lesz a szolgáltatás. Év végén bizonyos Sony-tévéken is használhatjuk majd, mindössze egy DualShock 3 kontrollerre lesz szükségünk hozzá. A nyílt bétában több mint 100 játék lesz elérhető köztük, az Ultra Street Fighter IV és a Metal Gear Solid V: Ground Zeroes.

04:09 - Ingyenes DLC-t kap a The Playroom, és kiderül, hogy a következő egy évben 25 free-to-play játék jön a PS4-re. Trailer.

04:05 - Bemutatkozik Shawn Layden, a SCEA új elnök-vezérigazgatója, ő váltotta Jack Trettont. Kicsit ideges, de majd belejön, ha minden igaz, van rá pár éve. A PSN-ről kezd el beszélni, elmondja, hogy a PS4-ek 95 százaléka rá van kötve a netre. A share gombot 220 milliószor nyomták meg, ennek apropóján bejelenti, hogy jön a YouTube-feltöltési lehetőség.

04:00 - Visszatért Andrew House, elmondja, "miért a PS4-en a legjobb játszani", itt megemlíti a PlayStation Camerát, mint "opcionális lehetőséget" és a Project Morpheust is. A kütyü két új demóval próbálható ki az E3-on.

03:57 - A No Man's Sky jön, ami PS4-re érkezik elsőként a konzolok közül. A tavalyi VGA óta nem láttunk róla semmit, most tömény gameplayt nézhetünk meg belőle. Olyan intenzív és részletes a játékvilág, hogy az ember el sem hiszi, hogy mindezt procedurálisan generálja a játék. Lenyűgöző! A programban gyakorlatilag mindenki más darabkáját ismerheti meg a játékvilágnak azáltal, hogy véletlenszerű terepet gördítenek elé.

03:55 - A Giant Squid nevű stúdió mutatja be új játékát, a trailer meseszép, a zene pedig gyönyörű - ha jól értettem, Austin Wintory felel érte. A címe Abzu, és az előzetes alapján túlnyomórészt a víz alatt játszódik. Ez is PS4-en debütál a konzolok közül először.

03:53 - Suda 51 új játékát jelentik be épp, trailert látunk róla: nagyon brutális, nagyon véres, nagyon metál, a címe Let It Die.

03:49 - Újabb bejátszás: Tim Schafert és a klasszikus kalandjátékait emlegetik benne. Grim Fandango, PS4- és PS Vita-exkluzív remastered verzió érkezik belőle! Ezután összeállítás következik olyan indie játékokból, amelyek elsőként PlayStationön rajtolnak el, köztük van a Hotline Miami 2 és a The Talos Principle is, amit a Croteam fejleszt.

03:47 - A Paradoxszal kötött megállapodás értelmében egy sor PS4-exkluzív játékkal rukkol elő a kiadó. A vetített - egyébként vicces - trailer alapján nagyon úgy néz ki, hogy egy Magicka is köztük lesz: igen, ez a Magicka 2.

03:45 - Disney Infinity 2.0-nak a PS-verzióiban debütál először Hulk, a Destiny is exkluzív tartalmakat kap.

03:44 - Itt a Battlefield: Hardline, egy új előzetest kapunk - ez valamivel tempósabb darab, mint a dögunalmas EA-konferencián levetített videó volt.

03:42 - Diablo III: Ultimate Evil Edition - a csomag augusztus 19-én érkezik. A Dead Islandben PS4-exkluzív pálya lesz, a Diablo egy exkluzív küldetésében feltűnnek a The Last of Us fertőzöttjei is.

03:40 - Újabb bejelentés: Deep Silver logó, zombis téma. Hmm... Nos, vajon mire utalhat ez? CG-trailer, vidáman kocogó szépfiú, füles rajta, a háttérben zombiapokalipszis - akkor sejti, hogy baj van, mikor ő maga is zombivá válik. Igen, ez a Dead Island 2! 2015 tavaszán jön.

03:39 - Ennyi, most Adam Boyes jön. Érdekes fícsört jelent be: ha megvan a játék PS3-as vagy PS4-es változata, még úgy is behívhatod egy haverodat játszani (valószínűleg Hurkként), hogy neki nincs meg a játék. Ez PS-exkluzív lehetőség. Ezután a rajongók kéréseiből szemezget.

03:36 - Üldözőbe veszünk egy ellenséges konvojt, majd egy rossz mozdulattal a szakadékba tereljük a teherautónkat. Természetesen még időben kiugrunk, bázisugrás közben van időnk megcsodálni a hatalmas terepet. Egy vízben lubickoló elefánt mellett landolunk, majd behívjuk Hurköt, akit itt egy második játékos irányít. Együtt szabadítjuk fel a közeli erődöt, Dumbo közben lassan megvadul.

03:33 - Jön a Far Cry 4, úgy tűnik, a Ubisoft mindenhová befészkelte magát. Gameplay demót kapunk most is, itt már viszont láthatóan előrébb tart a sztori. A Himalája hegyes környezete kellemes színtérváltás, a sziklás körítés hangulatos, a távoli, hófödte hegycsúcsok impozáns látványt nyújtanak. A sziklamászási képességeinket is be kell vetnünk, miközben megközelítünk egy ellenséges tábort: itt már a szokásos Far Cry-móka köszön vissza, egy számszeríjjal lövöldözve lopakodunk körbe, majd egy kihagyhatatlan robbantás után elhajtunk a tűzharc elől egy autóval.

03:28 - Új cím bemutatója következik, Hidetaka Miyazaki direktor jóvoltából méghozzá. Ez a Bloodborne, leánykori nevén Project Beast. CG-előzetessel indítunk, egy sor rusnyaságot látunk, a környezet itt is tizenkilencedik századinak tűnik. Csak az első percben 87 hektoliter vér folyik ki, majd feltűnik a játékos karaktere is. 2015-ben jön, PlayStation 4-re.

03:27 - A LittleBigPlanet 3 novemberben jön, most pedig a színpadon Shuhei Yoshida. Imádjuk a fickót. Bejelenti, hogy az új részben minden korábbi pálya játszható lesz, persze feljavított grafikával.

03:20 - Jön a LittleBigPlanet 3! PS4-es lesz, gameplayt látunk belőle, a fejlesztők mutatják be az új lehetőségeket - Sackboy egyébként kap egy barátot is, ő Oddsock, aki voltaképpen egy derék blöki, de bemutatkozik még Toggle és Swoop is. Ezek a karakterek más-más képességekkel rendelkeznek, természetesen kooperatív módban használhatjuk majd őket a társainkkal vállvetve. 

03:19 - Terítéken az inFamous: Second Son - a játék egy önállóan is futtatható DLC-t kap hamarosan. Trailert látunk, aminek a főszereplője Fetch, egyúttal ő lesz a First Light alcímet viselő csomag főhősnője is. Augusztusban érkezik.

03:18 - A színpadon Scott Rohde, a SCE Worldwide Studios fejese, aki bejelenti, hogy az Entwined PS4-es verziója már tölthető, 10 dollárért - lesz PS3-as és PS Vitás változat, cross-buy opciót is kapunk.

03:16 - Bemutatkozik az Entwined, a játék, amiről oly sokat pletykáltak - még a Media Molecule új játékaként is beállították. A Sony új csapata, a Pixelopus fejleszti egyébként, a története két egymásba szerelmes lélekről szól, akik nem lehetnek egymáséi. Nehéz leírni a látottakat, a látvány szép, de az biztos, hogy inkább az ínyencek kedvelik majd.

03:11 - The Order: 1886 bemutató következik, a PS4-exkluzív játékot kapásból gameplay demóval promózzák. Hősünk a sötétben kóricál, egyetlen lámpással fedezi fel a terepet, közben észrevétlenül vált a játék az átvezető és a gameplay jelenetek között. Csakhamar egy rusnya mutánsba szalad, pisztollyal lő rá, hiába: a lény kivágja az ablakon. A filmszerű élmény miatt a Ready at Dawn sem tudta kihagyni a QTE-jeleneteket. Rövid volt a demó, nem is lett annyira intenzív, láthatóan a hangulatfokozásra mentek rá a készítők.

03:08 - A színpadon Andrew House a SCE vezérigazgatója. A PlayStation 4 egy évvel ezelőtti bemutatóját emlegeti fel, arról beszél, hogyan kötelezték el magukat a játékosok mellett, milyen alappillérekre építették a PS4-élményt. Szerinte ezekre épít a Destiny, ami vérbeli next-gen játék lesz. Július 17-én indul a játék bétatesztje, először PlayStationön, csütörtöktől a hét végéig pedig az alfát is ki lehet próbálni - regisztrálni kell hozzá. Szeptember 9-én egy fehér PS4 is boltokba kerül, mellé a Destiny egy példánya és 30 napos PlayStation Plus-előfizetés is jár.

03:03 - Kis késéssel, de kezdünk! CG-előzetest látunk, a Marsot fedezi fel néhány űrhajós "napjainkban", mikor megpillantják a Travelert. Ez bizony a Destiny trailere, ami a játék alaptörténetét hivatott felvázolni. Gyors vágás, ingame kép jön, és megszólal Peter Dinklage, aki a kísérő drónunknak adja majd a hangját.

02:51 - Addig is a mai konferencia nagy kérdése: mivel lep meg minket a Sony? Tényleg lesz új God of War? Mutat valamit a Naughty Dog az új Uncharteden kívül? Szerintetek?

02:50 - Már csak 10 perc! A streamen már megy a Sony pre-showja, azzal lehet melegíteni a kezdés előtt.

02:22 - Mivel töltitek a hátralévő 38 percet? Frissíteni, könnyíteni mindenképpen ajánlott, esetleg egy kis elemózsiát sem árthat bekészíteni a képernyő elé!

(És bár nincs kétségem afelől, hogy a liveblogot csak egy szerény közönség tudja valós időben élvezni, ettől függetlenül bízom abban, hogy reggel jó összefoglalóként szolgálnak majd az itt leírtak. Hajnali 3 órakor kezdünk egyébként, várok minden kedves érdeklődőt!)

Itt nézheted élőben a Sony konferenciáját!

67.
67.
Csoola
#57: Számomra mindenképpen jobb volt a Sony konferenciája, ahogy neked is, nekem is ezek az exkluzívok jönnek be.
Ha pártatlan lennék, akkor is talán azt mondanám, hogy kicsit a Sony oldalára billen a mérleg, de elég nehéz is ezt objektíven nézni.
Egy dolog miatt örülök, hogy nem durrantott nagyot az MS számomra, hogy legalább nem indukálódott bennem hatalmas vágy egy One után is, elég lesz a PS4-et összespórolni :D
66.
66.
kamgecam
#65: Ezt szeretem benned,hogy veszed a humort!
Respect.
65.
65.
Yami
#64: Azt azért bóknak veszem, hogy nem estem bele a 'hülye' kategóriába. :)
64.
64.
kamgecam
Az ms bemutatója sem volt rossz,de aki szerint a sony sajtókonferenciája
messze nem szárnyalta túl,az vagy hülye,vagy vak,vagy....Yami! ;)
63.
63.
Yami
#61: Én kezdtem el számolgatni? :D Vicces vagy. Várj, beidézem neked ide még egyszer, mert úgy látom még ahhoz sincs elég mentális kapacitásod, hogy azt észben tartsd amit te magad írsz le: "Még ennek ellenére is több exclusive címet mutattak." Ezt a #35-ös kommentben fogalmaztad meg, amire én válaszoltam azzal, hogy pontosan számszerűsítettem a dolgokat. Persze az érdekes kérdés, hogy ha nem számolgattál, akkor hogyan állapítottad meg a "több" jelzővel ellátott számszerűségre vonatkozó relációt. Mert ha ezt csak úgy érzésre mondtad, akkor az azt jelenti, hogy még arra is képtelen voltál, hogy egy ilyen egyszerű információt ellenőrizz, mielőtt monitorra vetetted volna.

Az is roppant érdekes, hogy ha te már rendelkeztél egy prekoncepcióval erről a beszélgetésről (azaz nem vártál ettől többet ergo mást) akkor miért kezdtél bele?

Azt az utolsó mondatot meg végképp nem értem. Teljesen triviális, hogy miért tűrnek el. Egyszerűen azért mert kénytelenek. Nem tudom feltűnt-e de ez az internet. Az oldal szabályait betartom, a véleményem miatt meg miért tiltanának ki? Csak azért mert neked nem tetszik? Ha ilyesfajta jogokat akarsz akkor költözz Kínába és legyél pártelnök, mert itt biza szólásszabadság van.

#62: Mármint miben igazollak? Abban, hogy egy bunkó vagyok? Ezt itt szerintem rajtad kívül már mindenki tudja, de örülök, hogy végül neked is leesett.

A személyeskedésről meg annyit, hogy lehet, hogy én piszkálásba csomagolom az érveim, de legalább vannak érveim. Ezzel ellentétben te 2 egész hozzászólást csakis az én becsmérlésemre szántál. Persze értem, én hogy nehéz úgy érveket csempészni egy vitába, hogy már rég kifogytál belőlük.

Amúgy az egyetlen dolog amiben csalódást okoztál az az, hogy ennél érdemesebb vitapartnernek tartottalak. De látod, én is tévedhetek.
62.
62.
Pain
#60: Éééés a személyeskedés. Látod látod engem igazolsz. Én itt abbahagyom, mert ez is egy jellemző húzás tőled. Nem engem minősít nem kell félned, sőt elhiheted még csak meg sem sikerült érintened a lelkemet. Remélem nem okoztam csalódást :(
61.
61.
Pain
#57: Hát ezt yamika felhasználónak kell mondani, ő kezdett el itt számolgatni, gondoltam kulturált módon helyesbítem, de látom ez rosszul esett szegény lelkének és jött a kötekedés végül pedig a személyeskedés... De nem vártam többet tőle, egy ideje figyelem miket írogat és minden emberrel ezt csinálja el aki ellent mer mondani neki. Nem is értem, hogy miért tűritek el :S
60.
60.
Yami
#53: Qrva nagy visszavágás a "nem csak én hanem te is tudatlan vagy"!. Az oviban hallottad?

Az Abzu meg még mindig cross-platform, de hagyok időt, hogy felfogd.

Amúgy az inFamous-t is odaraktam a PS-hez pedig az is csak DLC-t kap.

Azon meg a helyedben nem csodálkoznék ha kioktatnak, ha hülyeségeket mondasz. Persze írhatod, hogy "nem ismertem nem hinném, hogy olyan nagy probléma", de a helyzet az, hogy felhasználtad egy vitában pedig semmit nem tudsz róla. Az internet szerintem napi 24 órában a rendelkezésedre áll, tömve a belőled hiányzó információkkal, az, hogy nem használod, már csak a te szégyened.

Az pedig végképp szatirikus túlzás, hogy mindig igazam van. Sokkal helytállóbb azt mondani, hogy az esetek nagy részében igazam van. Ez pedig annak a tájékozottságnak köszönhető, ami belőled hiányzik.

#55: A múltkor az XO már 5 milliónál járt, úgyhogy idéznék neked egy sort az 'Emberi tényező' című sorozatból: "Frissíts és menjünk."

#58: Számold újra, nem nehéz, általános iskolás matek. Talán még neked is megy.
Indie-ből pedig az MS-nél sem volt hiány.
59.
59.
simon 555
#57: Egyetértek egyébként.
Nekem jobban bejönnek a Sony stílusú játékok. Valakinek lehet pont fordítva van.
58.
58.
simon 555
#39: No Man's Sky, Let it Die és még egy rakat indie. Akárhogy is számolom 11-12-re a Sony nyer...
57.
57.
Yanez
Az igazság az, hogy az egyszerű gémernek az a konf tetszett jobban, amelyikben a hozzá közelebb álló játékokat látta. Az pedig már kész röhej, hogy számolgatni kezditek hol volt több exclusive. Én pl a ONE exclusive-jaiból eggyel, ha játszanék, míg a PS4éből vagy 5-el. Csak az számít kinek melyikek jönnek be, nem pedig hol mennyi, főleg ha fej-fej melletti a "verseny".
55.
55.
Hunszi
#54: Sok cég rájön mostanában, hogy csak egy konzolra fejleszteni exkluzívként messze nem hoz annyi pénzt mint multira...az Insomniacosok is kíváncsi volnék mennyi pénzt kap a Sunset Overdrive exkluzivításért. Jelenleg kb. 3 millió XBONE van eladva és kb. kétszer ennyi PS4. Megéri nekik "csak" 3 millió potenciális vásárlóval számolni a közel 10 millió helyett? Kiderül...
54.
54.
Hunszi
#51: Ez csak spekuláció...egyelőre XBOX szó nem hagyta el még egyszer sem a Hello Gamesesek száját, szóval ameddig ez nem változik addig a cím exkluzív. Az MS nagy húzójáról a Titanfall-ről is vannak már a jövőt illetően PS4 pletykák, de ettől független még senki nem kezeli tényként, így marad az XBOX exkluzív megnevezés. Na de persze nem egy indie fejlesztő játéka fogja eldönteni a konzol vitát szóval ezen kár is, vitázni. Számomra, ami nagy durranás volt a Sonytól az a Destiny...nem maga a játék, mert nem igazán vagyok híve az ilyen űrbéli lövöldének, de maga a tény, hogy a Bungie Sony konferencián reklámoz, amikor mind tudjuk, hogy melyik oldalt erősítette eddig melyik exkluzív játékkal...ha valaki nem tudná a Haloról van szó. Ezek a háttérben zajló események, amikre sok ember nem figyel...de szerintem ez hatalmas szó.
53.
53.
Pain
#50: Reboot lesz, nem ugyan az, nem hasonlítaná egy sima collectionhöz, graf tuningal. Abzu, Let it Die, ha meh akkor simán mondhatjuk az Orira, Dance Centralról nem is beszélve. Ezek alapján neked sincs sok közöd a dolgokhoz. DLC-ket beállítasz úgy, mintha egy teljes értékű játék lenne.(DR3 DLC, Forza + 1 pálya...) Az, hogy valamit nem ismertem nem hinném, hogy olyan nagy probléma lenne, nem vagyok pc gamer. Ahogy szoktam olvasgatni a kommentjeidet látom, hogy mindenkit kioktatsz és mindig igazad van.(szerinted)
52.
52.
Yami
#48: Akkor nem exclusive. :)

#49: 2015 végét akartam írni, köszi az észrevételt.
Amúgy exclusive-okat nem igen szoktak az E3-on kívül bejelenteni, de majd meglátjuk, hátha.
51.
51.
tsulok
#48: Szerintem ez elég messze van, a PS4 exkluzivitástól. Megjelenés után fél/egy évvel valszeg már XO-n is elérhető lesz.
50.
50.
Yami
#41: A Ratchet egy sima remake lesz. Ha az is számít, akkor dobd az MS-hez még a Master Chief Collection-t.
Én az MS-t erősebbnek tartom, több új 3A-s játékot mutattak.

#42: Szerintem az Ms konf. jobb volt, ha úgy gondolod attól relevánsabb a véleményed, hogy van Xboxod, akkor elmondom, hogy a PS4-en és XO-n kívül minden aktuális konzolból rendelkezem legalább 1-gyel (PS3, PSV, X360, WiiU, 3DS).

#43: A No Man's Sky az olyan cross platform, hogy csak na. :D Az abzu meg a Let it Die... meh, legyen ha nagyon akarod. Akkor még vegyük külön a Forza Horizon-t a Forza Motorsport-tól (lévén két külön játék külön stílussal) és meg is vagyunk. A Grim Fandango meg mióta új ip? Egy klasszikus kalandjáték PC-re. Így nézve fingod sincs róla, hogy miről beszélsz. :)
49.
49.
tsulok
#39: "Pedig amit az idei E3-on nem mutatnak be az legalább 2016 végéig nem fog a boltok polcaira kerülni."
LBP-et csak most jelentették be, pedig novemberben fog megjelenni. Arról nem is beszélve, hogy lesz még Gamescom, TGS. Nem azt mondom, hogy játékok százait fogják bejelenteni, de nem lepne meg, ha bejelentenének 1-2 új címet még idén.
48.
48.
Hunszi
#47: Azért "exclusive console debut" mert PC-n is elérhető lesz majd, viszont egyelőre XBOX-ra hivatalosan nincs bejelentve csak PS4-re a konzolok közül.
47.
47.
tsulok
#45: Ezt mondta Adam Boyes tegnap: "Exclusive console debut"
46.
46.
roli33
#39: + Sony: Let it die, Abzu egyből nyert a Sony :D

Egyébként nem a Sony konferenciától sem estem hasra. Többet vártam, itt is sok volt a szöveg, meg a számok. Azért még így is kaptunk Uncharted 4-et, meg pár új exkluzívot:)
45.
45.
Pain
#44: http://www.joystiq.com/2014/06/09/dive-into-ex-journey-art-directors-new-game-abzu-only-on-ps4/

Abzu exclu, a No man's sky-t elnéztem. Ratchet játék bejelentés is volt.(most arról beszélünk, hogy miről volt szó, vagy nem? itt biztosra tudunk infót, az első rész rebootja lesz a játék)
44.
44.
tsulok
#43: No Man's Sky, Abzu: Nem PS4 exkluzívok, csak előbb fog megjelenni rajta mint XO-n.
"Akkor a Sonyhoz dobd még oda a Ratchetet és egál."
Filmeket én nem venném bele.
43.
43.
Pain
#39: Sőt, mehet a No Man's Sky, Abzu és a Let it die is. Miről is beszélünk? Ebből pedig az Order, Entwind, Bloodborne, Grim Fandango, és a maradék 3 amit leírtam mind új ip. Így nézve erősebb a dolog. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...