A Grim Fandango 1998-ban látott napvilágot, és most, több mint 14 évvel később kapott felújított változatot. A Grim Fandango a nagybetűs játék, és nemcsak anno, hanem most is remekül szórakoztunk vele: ha még nem játszottál vele, akkor azért, ha volt már hozzá szerencséd, akkor akkor azért érdemes nekiesni a Remastered kiadásnak!
Ebben próbáltunk a segítségetekre lenni a nyereményjátékunkkal, amely tegnap este ért véget. Mára nem volt más feladatunk, mint sorsolni a helyesen válaszolók között, a két nyertes pedig nem más, mint...
laquitto és edelwolf
A nyerteseknek gratulálunk, már felvettük velük a kapcsolatot, hamarosan megkapják a nyereményüket! A többieknek pedig köszönjük a részvételt, és ne csüggedjetek, hiszen készülünk még ezzel-azzal...
Ezer éve ebben olvastam először a játékról:
http://tombraiders.hu/images/sig/scan/5761998/1998_12_0.jpg
Akkor nem játszottam vele (pedig elég sok kalandjátékot végigtoltam), ezért nekem most újdonság lesz minden perce.
Még nem nyertem soha semmit, de hát mindegy is, nem is lehetnék valami jó játékos, mióta az a feldühödött terrier elharapta az idegeket a bal csuklómban, miközben próbáltam megmenteni tőle azokat a szegény csángó óvodásokat... úgyhogy ja, mindegy. Köszi azért, hogy megpróbálhatom!
Nagy kalappal a többieknek.
Olyan induljon csak a versenybe akinek a 2 konzol közül van valamelyik.
Nekem sajna PS3-mam van úgyhogy kimaradok.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.