Brian Fargo az Eurogamernek jelentette be a visszavonulását. Szerencsére még legalább két évig a pályán lesz, tekintve, hogy az aktuális projektje, a Wasteland 3 csak 2019-ben jelenik meg.
Az iparági veterán nem ma kezdte a szakmát: már 1981 óta dolgozik videojátékokon. Barátként tekint Ken és Roberta Williamsre, a Sierra alapítóira, illetve Trip Hawkinsra, az EA egykori fejesére - ők már régen visszavonultak. Fargónak is feltűnt, hogy egykori kollégáinak sokkal több szabadideje van, mint neki. Ez egy nagyon intenzív üzlet, és a szakember egyre jobban vágyik a pihenésre.
Fargo szerint a Wasteland 3 megjelenése kiváló időpont arra, hogy "letegye a mikrofont". A stúdió jelenlegi projektjei között még a The Bard's Tale 4 és egy VR-játék, a The Mage's Tale szerepel.
Nem tudni még, hogy ki váltja őt az inXile vezetői székében, de bízik a csapat képességeiben. Évekig tanította embereit, a cég nyereséges, nem tartoznak pénzzel külsősöknek, így sikerei csúcsán hagyhatja abba.
Wasteland 3 is nagyon várós, remélem hozza az előd szintjét, vagy ne adj isten túl is szárnyalhatná :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.