2015 júliusában hallottunk utoljára az Ancestors: The Humankind Odyssey-ről, amit az Assassin's Creedről elhíresült Patrice Desilets rak össze új csapatával, a Panache Digital Gamesszel. A túlélésre kihegyezett akció-kalandjáték munkálatai remekül haladnak, igaz, mégsem epizodikusan jelenik meg, hanem teljes anyagként, mivel a fejlesztők bevallása szerint a projekt "túl nagyra nőtt".
Eredetileg egy rész egyetlen óra eseményeit mesélte el, ám a mostani verzió már sokkal nagyobb és nyitottabb, valamint már nem fogja annyira a játékos kezét, számos rendszer dolgozik alatta. A történetmesélés azért továbbra is fontos.
Még nem tudni pontosan, hogy mekkora a bejárható terület, de elég nagy az afrikai világ. Az Ancestors eseményei 10 millió évvel ezelőtt játszódnak. Az erőforrás-menedzsmenten és a túlélési elemeken nagy hangsúly lesz, és az is elképzelhető, hogy a kannibalizmus, mint lehetőség is bekerül a játékba. Sűrűn hadakozunk majd más törzsekkel is.
A játékon ugyanaz az animátor dolgozik, akinek az Assassin's Creed II Ezióját és a Prince of Persia hercegét köszönhettük. A projekt finanszírozásával nincs gond, és 32 ember dolgozik rajta Montrealban. A jelenlegi build már játszható, de még nem áll készen a kiadásra, így megjelenési dátummal meg szolgálhatnak. Amíg az Ancestors munkálatai folynak, addig az 1666: Amsterdamot parkolópályára tették.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.