Az új Wolfensteinből is kimaradt a Denuvo

  • Írta: gabeee
  • 2017. október 27.
  • Hír
Link másolása
Az utóbbi hónapok bebizonyították, hogy jelenleg nem feltétlenül érdemes a Denuvót beépíteni a játékokba, hiszen az élelmesebbek napok alatt feltörik azt. A Bethesda ezt szem előtt tartva hagyta ki a védelmet a Wolfenstein II-ből is.

Nagyon úgy fest, hogy manapság nem jelenhet meg úgy játék PC-re, hogy az egyik legfontosabb kérdés ne a Denuvóval kapcsolatban merüljön fel rögtön. Az elmúlt hónapok egyre inkább bizonyítják, hogy a Denuvo védelmi rendszere nem feltétlenül a legjobb megoldás a crackerek ellen, hiszen több esetben is csak órákat bírt a szoftver.

A Bethesda, úgy néz ki, nagyon bízik a játékaiban, hiszen a Wolfenstein II immár a második nagy címük, amely a rendszer nélkül jelent meg. Nem is olyan régen ugyanis a The Evil Within 2 is nélkülözte a Denuvót. 

Azt egyelőre nem erősítették meg a kiadónál, hogy a biztató fogadtatás miatt, vagy a rendszer gyengeségei okán maradt-e ki a Denuvo a Wolfenstein II-ből, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a fejlesztők reagálnak a történésekre és ha nem muszáj, nem bajlódnak vele.

73.
73.
#71: Ne csináld, engem érdekel melyikük az okosabb :D
71.
71.
Yanez
Most már elég lesz emberek!!!
65.
65.
Firsttime
64.
64.
AfterLife
#61: Kicsit eltértünk a probléma gyökerétől. Az volt a problémája, hogy a cenzúrázás nem volt feltüntetve. Ettől még tisztában lehetett a történelemmel, ami nem derült ki számomra, mert kimoderálták a kommenteket.
63.
63.
hadzsime
#61: A másik srác is parasztul viselkedett, nem is mondtam, hogy nem. Engem csak ez az okoskodó stílus zavart és akkor kezdte bökni a csőrömet a dolog, amikor már többesszámban kezdett burkolva lehülyézni másokat.

"Ezzel sem értek egyet. Egész másha most "hirtelen" megtudnád, és megint más ha ebben nősz fel, a családi "történelem" része lenne. Nem hiszem hogy ezt át tudja érezni az ember."
Nem tudhatom biztosra és valószínűleg sohasem fogom megtudni. Ezt csak azért mondtam, mert egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy egy játék ilyen érzéseket váltson ki belőlem egy több évtizeddel ezelőtt történt esemény miatt, amikor még nem is éltem. Valószínűleg tévedek. Egyébként erről most hirtelen a CoD reptéri lövöldözős része jutott eszembe. Én azt a részt is nyugodtan játszottam.
61.
61.
delphijos
#56: "Nem tudta a srác(és én sem), hogy ott ilyen törvények vannak erre írsz egy ilyet:
"Ha ezzel nem voltál tisztában már önmagában gáz,dehogy még hisztizel is az már a szegénységi bizonyítványod""

Egy ilyen törvény ismerete valóban nem az általános múveltség része, nem is ez a gond.De ne haragudj, abban mindenképpen COD-al kell egyetértenem, hogy ha már nem tudja az ember, akkor ne a fasszopózás legyen a reakció. Ha az USA-ban megbüntetnek utcai alkohol fogyasztás miatt, oké hogy esetleg nem tudtad, de mondjuk akkor sem a rendőröket kell fasszopózni. Vagy egy nő is feleslegesen hisztzne hogy miért büntették meg Iránban mert bikiniben strandolt..... Nem kell egyetérteni minden törvénnye vagy szabályal, de ez van. Más kultúra, történelem, szabályok. Lehet mi is másképp élnénk meg egy játékot ahol mondjuk az aradi vértanúkat kellene kivégezni.... ( Van aki el tud vonatkoztatni, van aki kevésbé, gondolom a németeknél "biztosra akarnak menni" )

" de így elsőre azt mondanám, hogy akkor is nyugodt szívvel tolnám a Wolfensteint, ha valamelyik felmenőm egy náci haláltáborban vesztette volna életét."

Ezzel sem értek egyet. Egész másha most "hirtelen" megtudnád, és megint más ha ebben nősz fel, a családi "történelem" része lenne. Nem hiszem hogy ezt át tudja érezni az ember.

Azzal amúgy egyetértek, hogy -még ha igaza is van az embernek- próbáljon kutúráltan fogalmazni, mert egymás gyalázása nem segit a meggyőzésben.
51.
51.
Darksiders84
Na ugye mehetnél már pihenőbe mert igazán unalmas a nagy bölcs szereped itt amit ismételten probálsz előadni és csak a saját igazadat belemagyarázva várva a reakciókat újra és újra magyaráznod a saját látásmódodat sajnálatos módon de mégis erőltetten megvédve és egyben kezdeményezve.
46.
46.
Firsttime
Nem tudom mit kell még mindig a nácikon meg holokauszton meg egyéb baromságokon ugrálni, már bocsánat. Lassan 80 éve történtek ezek a dolgok. Nagyjából már mindenki meghalt aki azt átélte. Nem mondom emlékezzen meg róla aki akar, de az, hogy teljes tabuként kell kezelni, és egy alkotásban, legyen az film, játék, vagy akármi ne lehessen ábrázolni, abban az államban sem ahol történt kajak baromságnak tartom. 80 év alatt már rég el kellett volna jutnia a minden embernek és államnak, hogy nyíltan beszéljenek róla. Hisz ez történelem már.
43.
43.
KőbányaKispest
br1Koo megvette a pénzén a játékot, erre kivan cenzúrázva. Jogosan dühöng? Igen. Fizetett érte nem azt kapta, ami jár.

Márpedig ami jár, az jár.
36.
36.
Darksiders84
Kimondottan az a játék amivel a gép kikapcsolása előtt még egy kicsit még egy kicsit és nem igazán lehet lerakni mert nincs unalmas vontatott része hanem igazi fps élmény!
35.
35.
MzperXD
Nagyon jó a játék, olyan mint vártam! Cenzúrázott verziónak én se örülnék, pláne ha fel sem tüntették vásárláskor. (Aki ezzel a játékkal akar játszani az nem kér a cenzúrából.. Többieknek meg van még sok más játék)
34.
34.
almaspite
#32: Egyetértek, vicc szintje amit leművelnek néhány jelképpel. Sehol máshol ne jelenjen meg csak játékokba és filmekbe. Utána meg hogy ki mit lát bele, már az ő saját dolga. Szerintem mindenki eltudja dönteni. Ha meg rossz emlékeket ébreszt fel benne, akkor nem kell megnézni, játszani vele mert úgy is benne van ha kitakarják is. Te is oda tudod képzelni.

A játékról annyit hogy nagyon nagyon jó. Néha azért a készítőknek elgurult a gyógyszere, egyes karaktereknél nagyon érződik hogy túlzásba estek. De hát ez is egy beletartozik az univerzumba amit kitaláltak, a túl nagyolt Náci ábrázolásokkal együtt.

Van benne beteg humor bőven, de még is rejtélyes okból megmosolyogtatják az emberek nagy részét.
33.
33.
csabuszflash
Akita játék is érdekel annak mondom hogy baromi jó lett.
30.
30.
hadzsime
#5: Miért nem veszed meg inkább digitálisan? Biztosan ki lehet valahogy cselezni ezt a Steames cenzúrát. Az nem a fejlesztők hibája, hogy ott ilyen szigorúak a szabályok.
8.
8.
br1Koo
#7: Vérszemet kaptál retek? Húzd le magad :)
7.
7.
logic5
#5: Rendkívül igényes komment, grat hozzá.
6.
6.
Ooorky
#5: Német nyelvterületen minden náci jelképeket tartalmazó játék cenzúrázott/meg sem jelenhet. Még Steam-en is...
5.
5.
br1Koo
Jól tették, ugyanis Ausztriában cenzúrált verziót adnak el, amit persze kurvára nem tűntetnek fel a dobozon sehol.. Úgyhogy holnap viszem vissza, aztán húzom le torrentről. Fasszopók
4.
4.
Neo1989
#1: Nem kellet volna nagyképűen beharangozni h ki ha ők nem, és akkor nem égnének úgy h most nyikani sem mernek.

Elvileg még az ACO azzal jött ki. De jó esetben egy 7-ig fogja bírni.

Egyébként maga a játék nagyon jól sikerült. Bár az Order spec nekem jobban bejött.
3.
3.
csabuszflash
Nekem reggel érkezet az elote hansos gyűjtői és igen csak igényesre sikeredett. És várom mi lesz majd ha letelik a főmenüben a számláló*.*
2.
2.
Slik
minek raknak bele? aki nem akarna megvenni megnezne egy jo 2 oras filmet mig feltorik a hires denuvot es utana sem adna ki penzt ra, akinek meg van ra es szereti ugyis megveszi
penzkidobas a cucc
1.
1.
Matt8888
Megmosolyogtató látni, hogy mikét alkot keretet a Denuvo híre, miből mi lett alapon.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...