Különös interjút adott a Square Enix igazgatója a GamesIndustry.biznek. Matsuda bár csupa dicsérettel illeti az IO Interactive-ot, illetve a Hitman-szériát, kihangsúlyozta, hogy cégvezetőként a személyes preferenciával szembemenve időnként perspektívába kell helyeznie a fejlesztési költségeket és a megtérülést.
Bár a Hitman-sorozat legutóbbi darabja az eleinte sokat vitatott epizodikus formátum ellenére a rajongók és a sajtó elismeréseit egyaránt kivívta, anyagi értelemben nem volt kellőképp jövedelmező és többek között ez vezetett az IO kiválásához.
Ám többről van szó ennél. Matsuda kitért arra is, hogy ilyen helyzetben egy vállalat megteheti, hogy csökkenti a befektetési költségeket, ám ez szerinte mindenképp a minőség rovására ment volna. Matsuda éppen azért, mert hitt az IO-ban, állítása szerint minden segítséget megadott a zökkenőmentes kiváláshoz, hogy a stúdió más kiadónál, vagy önállóan vihesse tovább a sorozatot.
Az IO idén júniusban ismét a teljes függetlenség mellett tette le a voksát, és indie stúdióként folytatja pályafutását, és miután a Square Enix rámondta az áment a vezetőségi kivásárlásra (management buyout), a Hitman szerzői jogai ismét teljes mértékben őket illetik.
Ha ezt olvasod vedd fel velem a kapcsolatot. Meghívnálak pár sörre!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.