Alulmúlta az EA várakozásait a Battlefront II

  • Írta: fojesz
  • 2018. január 31.
  • Biznisz
Link másolása
Habár a Star Wars: Battlefront II eladásait valószínűleg így is megirigyelné a kiadók többsége, az Electronic Arts várakozásait végül alulmúlta a játék teljesítménye. A cég pár hónapon belül visszahozza a mikrotranzakciókat.

Az Electronic Arts a legutóbbi pénzügyi helyzetjelentése kapcsán erősítette meg, hogy a Star Wars: Battlefront II-ből 9 millió példányt szállítottak le a megjelenésének negyedévében. Habár a szám nem árulkodik rossz teljesítményről, az első Battlefront 13 millió leszállított példányt hozott össze az első negyedévben, és ez alapján az EA is 10 millió példányt jósolt a folytatásnak.

A játéknak a lootbox-botrány tett be, a cég pénzügyi igazgatója, Blake Jorgensen azonban már megerősítette a Wall Street Journalnak, hogy néhány hónapon belül visszahozzák a mikrotranzakciókat. A kiadó egyetért abban, hogy oda kell figyelniük, hogy ne fordulhasson többet elő ilyen helyzet, mindenesetre igyekezett leszögezni azt, hogy megfelelő módon implementálva hasznos lehet a játékosok számára a mikrotranzakciós modell. Az EA egyébként nemrég jelentette be, hogy átdolgozzák a játék fejlődési rendszerét.

Hozzátették, hogy a Battlefront II jó tanulási lehetőség volt számukra, a lootbox-botrány mellett abból is sokat tanultak, hogy a játék három stúdió közös munkájaként született meg. A játék a második negyedévében további 3 millió leszállított példányt ér majd el a várakozások szerint (az első résznek már csak 1 millióra futotta a folytatásban), az EA azon dolgozik, hogy a játékosok újra és újra visszatérjenek hozzá. A kiadó szerint az első negyedévben kétszer annyi időt töltöttek a rajongók a Battlefront II-vel, mint az elődjével.

És hogy mire számíthatunk Star Wars-fronton a jövőben? Úgy tűnik, leghamarabb a Respawn adaptációja és az új Battlefront érkezik majd, ezek "valószínűleg" a 2020-as üzleti évben, vagyis 2019. április 1. és 2020. március 31. között landolnak a boltok polcain. Noha a korábbi tapasztalatok azt mondatják velünk, hogy jövő ősszel fut be, Jorgensen megjegyezte, hogy még nem döntötték el, mikor jelenik meg a Battlefront III.

58.
58.
delphijos
#56: Szerintem igazából senki sem maga miatt ír. Ha nem remélné hogy MÁS elolvassa, akkor minek írnánk ? Hogy kielégítsük a gépelési ingert ? Mindenki azért ír mert meg akarja osztani a véleményét MÁSOKKAL.
55.
55.
user101
Nekem van egy mai napig tökéletesen működő Jasper-es 2009-es 360-om, amit a gyerek használ... Akkor az xbox a világ legjobb konzolja és a három ledes hiba sosem létezett csak a sony sunyi trükkje volt ? :DDD

Az EA-val kapcsolatban meg annyit, hogy kizárólag a saját nem licences címei érnek valamit, a szerződései lejárnak és nem is biztos, hogy átruházhatóak, a fejlesztők bármikor elmehetnek... Tehát marad a Sims, Mass Effect és a Battlefront. Ez pedig szerintem nem, hogy 35 milliárdot nem ér, de 5-öt sem.

Feltételezem, senki nem adná el a Playstationt, hülye is lenne, sokkal jobb játékok jönnek rá, mint az EA összessel kiegészített X1 kínálat. Maximum a PS mellett lenne egy számítógép, ami ugyan plusz MS bevétel is, de az X1 nem menne tőle jobban egy centit sem...
53.
53.
LexerTheFirst
#51: Nekem még a PS3 fat modellem kapott sárga ledes hibát. Tényleg nincsenek most ilyen hibák.
49.
49.
BandiSecurity86
A Fifa a világ eggyik legnagyobb szervezete,aminek az EA nagyon sokat fizet a jogokért!Biztos vagyok benne,hogy sose menne bele a Fifa abba hogy a jelenleg piac vezető sony gépekre ne jöjjenek ki a nevével fémjelzet focis játékok....Ezt úgyan úgy igaz a Maddenre,meg az NHL is.
Visszont MS az Online lövöldözős játékokal tényleg hatalmasat szakítana.Alapból van az a réteg akik csak ilyen játékokkal játszanak.Rengeteg ismerősöm pl csak a FIFA meg Online FPS játszanak.Nekik egy kivaló story játék is simán unalmas.Evvel sincsen baj,mert ez is csak izlés kérdése.Az sem véletlen hogy az elmúlt 15 évben hatalmasra duzzadt a játék ipar pont az ilyen online játékok miatt.Érdekes és erősen változó világban élünk.Nagyon kiváncsi vagyok mi lesz ennek a vége mondjuk 5 év múlva!
40.
40.
Heldengeist
#30: A MS-nak nem hiszem, hogy egyáltalán meg kéne vennie az EA-t. Gyakorlatilag csak a fejlesztőcsapatai érnek valamit, azokat meg úgyis felszámolja maga az EA, a MS-nak csak össze kell fogdosni őket.

Ezek nélkül meg nem marad más, mint a licencek, amiknél szerintem a névnél sokkal fontosabb, hogy milyen játékot építenek fel rájuk és az EA a legtöbb ip-jét gyakorlatilag értéktelenné tette, a SW-t szerintem lassan a Disney boldogan átadná akár a MS-nak is, NFS nem kell, a Forza többet ér, MoH kinyírva, ME kinyírva, C&C kinyírva, gyakorlatilag maradnak a sport ip-k és a Battlefield.
36.
36.
Grabowsky30+
Az a baj, hogy ebből nem azt fogják megtanulni, hogy a játékosok nem fejős tehenek, hanem azt, hogy nem szabad semmit előre kommunikálni és megmutatni, mert egy ilyen botrány nem tesz jót a bevételeknek. Innentől sanszos, hogy csak zárt béták lesznek EA-nél és csak cinematic trailerek!
35.
35.
delphijos
#30: Ha a Disney-nek futotta a Fox-ra... És nem kell feltétlen készpénzért megvenni. Részvények, stb.... Ja és ha az EA részvényesek többsége rábólint, akkor nem számít hogy a vezér mondjuk nem akarja....
32.
32.
Nicodemus
Inkább: " Alulmúlta a közönség várakozásait az EA."
31.
31.
LexerTheFirst
#30: Mondjuk ha 100 milliárdon ül a Microsoft, azzal valószínűleg céljuk is van, tehát nem teljesen annyi, én inkább a felére saccolnám az infód alapján.
30.
30.
PaprikaJancsi
#28: Úgy láttam interneten, hogy kb. 36-40milliárdot ér az EA, és multkori cikkben volt, hogy több mint 100milliárd dolláron ül az MS. Az már más kérdés, hogy mennyiért adná magát oda az EA, ha egyáltalán belemenne a dologban. Tuti, hogy magasabb összeg lenne mint 36milliárd :D
29.
29.
LexerTheFirst
#26: Crytek-nek is elmondtad? Mert az a tagadás amit Unravel ellőtt, miszerint: ki az a crytek? (Megjegyzem szinte minden GK olvasó ismeri) és ez gyakorlatilag bizonyíték arra hogy a kettő profil egy és ugyanaz.
28.
28.
LexerTheFirst
#27: Lehet igazad van... Nem számoltam a Microsoft egyéb licenceiből befolyó valószínűleg nagy összeggel.
27.
27.
PaprikaJancsi
#15: Nyugi, simán megtudná venni.
18.
18.
ribizly
Azért aki ezen csodálkozik az meg is érdemli. :)
Az első rész is egy hatalmas csalódás volt, pedig tényleg vártam. A második rész viszont a béta után látható volt, hogy ismét nem a rajongóknak készült. Úgy pedig nehéz igazán jót alkotni...
17.
17.
LexerTheFirst
#14: Figyelj, neki az a mániája hogy szítsa a gyűlöletet, ezért virágzik a 21. század legértelmetlenebb háborúja: a platformháború. Annyira kicsinyes a srác, hogy játék helyett inkább trollkodni akar, és magától vesz el időt, tőlünk még használható agysejteket, mert mindig ráhibáz arra amivel tömeghisztériát csap. Az meg a másik hogyha komolyan gondolná a marhaságait akkor válaszolna, ha reagálsz a kommentjére. A másik pedig hogy a hülye is látja hogy a Sony most utcahosszal vezet minőség szempontjából, úgy ahogy az X360 tette az előző genben.
9.
9.
FlexSteel
#8: Bár nem is értem, hogy hogy jön ide a Sony szapulás egy EA cikk alá. Ügyesek vagytok.
4.
4.
logic5
Mindkettőtöknek csak gratulálni tudok...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...