Shenmue III - megágyaz a negyedik résznek?

  • Írta: Shifty
  • 2018. március 2.
  • Hír
Link másolása
Yu Suzuki, a Shenmue-sorozat rendezője a Gamersflag nevű magazinnak adott interjúban megerősítette, a harmadik rész vége nyitva hagyja a történetet, így nem kizárt, hogy lesz majd negyedik felvonás is.

A Deep Silver közreműködésével készül a Shenmue régóta várt harmadik epizódja, és bár még mindig rejtély, mikor is mutatkozik be a legendás sorozat következő felvonása, nagyon úgy néz ki, hogy Yu Suzuki és csapata már most előretervez.

A sorozat alkotója ugyanis a Gamersflag nevű magazinnak adott interjúban elárulta, a részben közösségi finanszírozásból készülő harmadik rész vége nyitva hagyja majd annak a lehetőségét, hogy később folytatással bővüljön a sorozat. Suzuki mostani nyilatkozata egyébként egybecseng egy korábbi, 2015-ben adott interjújában elmondottakkal. Akkor arról beszélt, hogy az elmúlt 14 évben mindig is úgy tervezte a Shenmue visszatérését, hogy lesz negyedik és ötödik rész is.

A Shenmue III a tervek szerint 2018 második negyedévében jelenik meg.

3.
3.
FlexSteel
#2: Vagy úgy. Igazad lehet.
2.
2.
TrishtanAG
#1: 11 fejezetet terveztek. Ebből az első a legelső játékban van benne. A 2 részben a harmadiktól az ötödik fejezet szerepel (a 2. fejezetet kiszedték belőle, az játszódott volna az óceánjáró hajón). A harmadik részben a hatodik fejezettől indul a sztori és ki tudja, hol áll meg :).
1.
1.
FlexSteel
Emlékeim szerint eredetileg 8 részesre tervezték. Az eddigi részek is nyitva maradtak mindig.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...