Frissítve: Fallout 76 - érkezik a Bethesda új játéka

  • Írta: sirdani
  • 2018. május 30.
  • Teaser
Link másolása
A Bethesda tegnap elindított, hosszú órákig tartó, titokzatos élő közvetítése egy trailerrel végződött, melyben lerántották a leplet a széria legújabb játékáról, a Fallout 76-ról. A pontos részletekre azonban az E3-ig várnunk kell.

Az új játék várhatóan a korábbi Fallout-epizódokban sokat emlegetett Vault 76 területén fog játszódni, a Fallout 4-ben történt események előtt, a világban, mely éppen csak elkezdett újból talpra állni a nukleáris háború után.  A trailerből azonban nem hiányzik semmi, minden megvan ami a tökéletes Fallout-feelinghez elengedhetetlen: retrofuturisztikus számítógépek, a Pip-Boy és a kék-sárga lufik.

A Vault 76-tal kapcsolatban egyébként külön érdekesség, hogy ugyan a legtöbb részben már tettek róla említést, ám eddig egyetlen korábbi Fallout epizódban sem mutatták be az 500 ember számára tervezett menedéket, így az új helyszín garantált.

A játékról magáról azonban rendkívül kevés információt tudunk, a Bethesda semmilyen platformot vagy megjelenési dátumot nem jelentett be egyelőre. A Kotaku úgy tudja, hogy "egyfajta online játékról" lehet szó, amit a Bethesda fő, marylandi csapata és az egykori Battlecry Studios fejleszt közösen.

A további infómorzsákig valószínűleg a magyar idő szerint június 11-re tervezett E3-as előadásig kell várni.


Update! 
A Kotaku további részleteket osztott meg a játékról: hogy a cikk szerzője, Jason Schreier tweetjét idézzük, aki egy klasszikus egyjátékos anyagot vár, "nagyon csalódott" lesz. Annyira, hogy a blog információi szerint egy online túlélő RPG-t kapunk majd, amit a DayZ és a Rust ihletett.

A Kotaku három forrása szerint a projekttel még a Fallout 4 multiplayer módjaként kezdtek el kísérletezni, ebből nőtte ki magát a Fallout 76. Lesz sztorija, kapunk questeket, és visszatér a bázisépítés is, és bár a játékmenet folyamatosan változik, az alapok ezek - mondják az informátorok.

25.
25.
Ooorky
#24: ES Online-t egy teljesen új csapat csinálta, Bethesda-nak semmi köze hozzá. Mellesleg játszhatatlan sz** volt kb. egy évig megjelenés után.

Bethesda utolsó (és kb. egyetlen) jó játéka a Morrowind volt, Oblivion már brutális visszalépést jelentett játékmenetben.
24.
24.
adamsfamily
#18: Az ES online az ő művük,az azóta is megy.De jó ideje semmi értékelhetőt nem mutattak fel.Amikor az előző generációs konzolokra kiadták a Skyrim-et azóta szinte semmit nem csinálnak.Kiadtak egy Fallout 4-et,meg a Skyrim megjelent lassan minden létező platformra.
23.
23.
tundrish
Kár. Jó lett volna egy minőségi rpg, amolyan Fallout 1-2 típusú. De ha a hír igaz még olyan hulladék (igen, magánvélemény, mielőtt még...) elkészítését sem vállalják be mint amilyen a Fallout 3-4 volt. Hiába úgy tűnik a sztori író aki a konzisztens történetmesélésért és világért volt felelős már elkezdett általános iskolába járni. Ovisként még gondolom szívesen adta a nevét egy akkora röhejhez mint a 3-4, de azért iskolásként már inkább nem vállalná be...
20.
20.
Juha
Nem úgy volt, hogy a Bethesda csak a single jogokat tudta megvásárolni, az MMO jogok maradtak az Interplaynél (vagy jogutódjánál)? Nekem rémlik valami ilyesmi, de lehet azóta változott a helyzet.
13.
13.
Hab
#12: Mert minden játéknak muszáj teljesen eredetinek lennie... Wolfenstein 3D után nem is értem minek csináltak mások is FPS-t, vagy Dune 2 után RTS-t, hiszen az összes koppintás volt...
12.
12.
Ooorky
Eddigiek alapján DayZ koppintás lesz... 10 évet késtek csak vele.
11.
11.
RangerFox
Én azt mondom, Battle Royalt csináljanak, most úgyis az a a menő xd
10.
10.
medson
#9: Ja most olvasom csak hogy valami online cuccos lesz, sebaj így is hyped vagyok.
9.
9.
medson
Lehet valami a Vault on belüli történet orientált szociodráma lesz? Érdekes lenne.
8.
8.
Drazhar
Most komolyan, nem bírt volna ki 2 hetet a Bethesda a bejelentéssel??? A saját közönségüktől veszik el a meglepetést...
6.
6.
Machiavelli
Remélem nem egy TES:Ot kapunk Fallout köntösben.
5.
5.
hadzsime
Na fasza...még egy online szarság.
3.
3.
kekesi
#2: Most nézem, hogy a cikkben is írva lett nagyrészt. Bocsi.
2.
2.
kekesi
A Kotaku értesülései szerint online cím lesz, és egy fórumozó (aki a leleplezés előtt 4 órával kiszivárogtatta a játék címét) is azt mondja, hogy Rust szerű játékmenetet kapunk.

Erre utal a bemutatóban, a számítógép látható invie felirat is.

Továbbá a Pio-Boy 2102-es dátumot jelez, ami még az első rész előtt játszódik.

A 76-os menedék pedig egy kontroll Vault, 500 lakóval, mely kapui 20 évvel a háború után nyíltakki.

Aki kiszivárogtatta a játék címét, azt is állítja, hogy a Fallout 3 felújított változata is jönni fog.
1.
1.
GAMEROD
Az Elder Scrolls-al is kezdhetnének már valamit attól függetlenül hogy több munkát kéne belefektetni mint ebbe.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...