Az eredetileg mobilokra szánt 2013-as játék 2016-ban először konzolokra, majd némi csúszással PC-re is megjelent, így mostanra egészen nagy hírnévnek örvendhet. Jelenleg több mint 5 millió letöltéssel rendelkezik, tehát nem meglepő, hogy a Nintendo konzoljára is el fog látogatni a közeljövőben.
A Playrise Digital csapatának köszönhetően a mai napon egy vadonatúj trailert kapott a játék Switchre szánt, Nitro Edition nevű kiszerelése, mely a játék lehető legkomplettebb verzióját takarja; benne lesz a split-screen mód, az összes eddig kiadott DLC, illetve jelentősebb tartalmi frissítés, melyeknek köszönhetően az alkotás közel 30 óra játékidőt képes nyújtani az érdeklődők számára.
A Table Top Racing: World Tour - Nitro Edition a jelenlegi tervek szerint május 1-től lesz elérhető Switchen 29,99 dolláros áron (ami egyébként majd' a duplája a többi platformon elérhető árakhoz viszonyítottan), ám előrendelés esetén az ár 23,99 dollár, szóval ha valakinek felkeltette az érdeklődését, akkor annak érdemes lesz még áprilisban lebonyolítani a vásárlást.
Ez olyan igazi nintendos arszabas...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.