Sajnos egyik játékról sem tudtunk meg túl sok részletet. Az új Saints Row kapcsán annyit árult el a kiadó, hogy a Volition már javában dolgozik rajta, ezúttal pedig nem egy mellékágat kapunk majd, a 2013-as negyedik rész után ez lesz az első teljes értékű epizód a sorozatban.
Még májusban hallhattunk arról, hogy a 4A Games "egy még be nem jelentett, megjelenés előtt álló AAA-s játékon dolgozik", a THQ Nordic pénzügyi helyzetjelentésén azonban a cég vezérigazgatója, Lars Wingefors megerősítette, hogy egy új Metro érkezik majd az ukránoktól.
Végül érdemes megemlíteni, hogy úgy fest, végre a TimeSplitters-sorozat is visszatérhet, a kiadó legalábbis leigazolta a Free Radical Design veteránját, Steve Ellist, hogy "segítsen felvázolni a franchise jövőjét". Ez persze nem sok konkrétum, de mindképpen komoly terveket sejtet.
LOL örülök hogy te lopakodni akartál a Far Cryban.. OP-ok meg egyetlen egy helyen voltak a szörnyek legnehezebb szinten alatta pite. Legnehezebb szinten átértékelődött a szörnyes pályákon a megyek előre simán és darálok. Rendesen büszke voltam magamra ,hogy sikerült végigvinnem. A végén már sokszor kapartam magam főleg a főellenségnél
Ne menjünk olyan régre elég ha csak a Hl2-vel egy időben megjelent játékokat nézem Far Cry , Doom 3 Hl2-öt elég volt egyszer végigvinnem kb soha elő nem venném megint..ellenben a FCban már van vagy 8-10 és minden évben újra végigjátszom. A doom 3 is már vagy 4-5 végigjátszásnál tart.
Attól nem estem hogy volt benne fizika..
De ez a saját véleményem ezért is írtam ,hogy elolvasom és meghallgatom más véleményét mi benne a jó szerintük, de nem érdekel mert engem nem befolyásol...Egymást úgyse fogjuk soha meggyőzni a saját igazunkról mivel a sajátunk..
Pl. az első rész fél kézzel kivégezte a klasszikus fps-eket azzal, hogy a játékost nyitott, titkokkal teli pályák helyett egy csőbe rakta és agyonscriptelte eseményekkel az útját, filmszerű élményt adva.
Annyira szépen zárták, különösen a jófiús befejezéssel, hogy nagyon. És tapasztalataim alapján minél több része van valaminek, annál gyatrább lesz a végeredmény...
Volt benne bug ez tény, egy egész darabba sikerült belefutnom. Két végigjátszás alatt...
Uncharted sorozat isten hiba nincs bennük.. részről részre egyre faszább lett.
Wolfik jók hozzák amit kell semmi extra de kikapcáskodni jók
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.