A Ubisoft filmes tervei, úgy látszik, töretlenül haladnak előre. Habár a 2016-os Assassin's Creed-mozifilm nem lett akkora siker, mint várták, a franciák nem mondtak le a játékadaptációkról. A The Division-filmről például tudjuk azt, hogy Jake Gyllenhaalt és Jessica Chastaint láthatjuk majd a főszerepben, rendezőként pedig David Leitchet köszönthetjük. A stúdió azonban nem csak feldolgozásukban gondolkodik.
Idén debütált például a Mythic Quest című sorozatuk, amely egy kitalált játékfejlesztő-cégen keresztül fricskázza a videojátékipar majd' minden szereplőjét. Következő filmjükben pedig idős esportolóké lesz a rivaldafény, írja a The Hollywood Reporter.
Az egyelőre cím nélküli alkotás a The Wall Street Journal 2019-es cikkét veszi alapul, ami egy olyan esportcsapatról szól, amelynek minden tagja hatvan éven felüli. Ők a Silver Snipers. Mivel magáról a filmről sokat nem tudunk, így még az sem biztos, hogy konkrétan róluk készítik-e, vagy ahogy a Mythic Questnél, kitalálnak egy saját csapatot, akik köré felhúzhatják a sztorit.
Amit tudunk a filmről, az az, hogy a Túl szexi lány társalkotói, Abby Kohn és Marc Silverstein felelnek az elkészítéséért. A Ubisoft Film and Television pedig az elnök, Jason Altman, és a filmekért felelős Margaret Boykin személyén keresztül vesz részt producerként a munkában.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.