Folyamatos szóbeszéd tárgya mostanában a The Last of Us, hiszen a Naughty Dog sikerjátéka hamarosan megkapja a folytatását. Ha ti is szeretnétek minden részletet megtudni a posztapokaliptikus túlélő-akciójáték univerzumáról, annak karaktereiről és a két játék háttérmunkálatairól, akkor érdemes lehet majd belehallgatnotok a The Official The Last of Us Podcast adásaiba.
A beszélgetős műsort Christian Spicer amerikai író és humorista vezeti majd, aki vendégül látja majd a stáb és fejlesztőcsapat legfontosabb tagjait. Az már garantált, hogy a The Last of Us: Part II első számú fejese, Neil Druckmann részt vesz az adásban (tőle csíptük el a bejelentést is), valamint mikrofon mögé áll Ashley Johnson és Troy Baker is, akik Ellie és Joel hangját kölcsönzik a játékokban.
Az első adás június 9-én, kereken tíz nappal a The Last of Us: Part II megjelenése előtt érkezik, a felvételt pedig megtaláljátok majd többek közt az Apple Podcasts és a Spotify tárházában is.
Akinek kedve van jókat vitázni és meghallgatni mások ezerszer elmondott dicséreteit és köpködéseit annak ott lesz a helye!
Én direkt kerülöm a spoiler-eket mióta megtörtént a szivárgás, hála istennek eddig sikeresen,de látva a reakciókat és az azóta tartó gyűlölet kampányt, egyre kíváncsibb vagyok. Ezért is rendelem elő (életemben először rendelek elő játékot), mert ami ennyire nagy hatással van egy közösségre, és ekkora viszhanggal jár, ott valami tényleg nincs rendben, csak azokkal ellentétben, akik egy nagy vonalakban és főbb csavarokat elspoilerező írás alapján itélkeznek, én szeretném ezeket az annyira felháborító és meghökkentő fordulatokat kontextusba helyezve, logikusan felépítve, kibontva átélni, és ha még nem is fogok vele egyetérteni, a pénzem akk sem fog kárbaveszni, mert játékélményben, részletességgben, brutalitásban nem lesz hiány, lévén naughty dogról van szó.
Ezek a cikkek alatt mindig ugyanaz a 3-4 ember veszekszik ugyanazon, várva h hátha most majd sikerül megdumálni XD. Mi ez ha nem a defition of insanity.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.