Mivel a 2018-ban megjelent God of War hatalmas kritikai és anyagi siker lett, így nem lenne meglepő, ha már javában készülne a folytatás - még ha hivatalosan nem is erősítették meg. Ebből következően a játék rendezőjének volt már szerencséje a Sony next-gen konzoljához, amivel kapcsolatban kifejezetten pozitívan nyilatkozott.
Ez mondjuk még önmagában nem annyira meglepő (volna csak mersze másként beszélni róla), de Cory Barlog nemrég az Animal Talking vendége volt, ahol elmondta, hogy szerinte miért lesz mind a PS5, mind a generációváltás kedvező a fejlesztőknek.
Barlog véleménye szerint a PlayStation 5 SSD-je lenyűgöző - így a fejlesztőknek nem kell majd vacakolnia például a töltőképernyők elrejtésével, és néhány nagyon menő dolog létrehozására is képesek lesznek ezáltal.
Valamint még azt is hozzátette, hogy a generációk közti váltás mindig is macerás volt a fejlesztőcsapatok számára, hiszen mire egy-egy hardvert kitapasztaltak, már a nyakukon is volt a következő, amit ki kellett tanulniuk. Most viszont úgy érzi, hogy ez a jelen és következő generációs konzolok hasonló architektúrájának köszönhetően sokkal kényelmesebben és simulékonyabban fog lezajlani.
Barlog 39:41-nél csatlakozik a műsorhoz.
vegre megkapta az ssd t es egy jo eros hardvert is melle
nyilvan jol ki tudjak majd hasznalni egy ido utan
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.