Bizonyára emlékeztek rá, hogy a Disney kirúgta, majd visszafogadta A galaxis őrzői-filmeket jegyző James Gunnt, a sztori egyik legfontosabb mellékterméke pedig az volt, hogy a rendező közben aláírt a Warnernél, hogy elkészítse a The Suicide Squadot, ami afféle soft reboot lesz. Ez azt jelenti, hogy bár akadnak majd olyan szereplők benne, akik már az első filmben is szerepeltek, alapvetően új arcokkal találkozhatnak a nézők.
A készítők a DC FanDome apropóján árulták el, hogy kikből áll majd az új Suicide Squad, és kifejezetten izgalmas színészgárda jött össze. A visszatérők között szerepel Margot Robbie (mint Harley Quinn), Joel Kinnaman (Rick Flag), Jai Courtney (Captain Boomerang) és Viola Davis (Amanda Waller), a többiek azonban mind újoncok, akik közül talán a legizgalmasabb név Idris Elba. A brit színész eredetileg Deadshotot játszotta volna el, miután Will Smith nem tudta vállalni az új részt, Gunn viszont az iránta való tiszteletből végül egy másik karaktert adott neki, így őt Bloodsportként láthatjuk majd a vásznon.
Rajta kívül érkezik még Michael Rooker (Savant), Flula Borg (Javelin), Alice Braga (Solsoria), Nathan Fillion (T.D.K.), John Cena (Peacemaker), Peter Capaldi (The Thinker), Pete Davidson (Blackguard), David Dastmalchian (Polka-Dot Man), Daniela Melchior (Ratcatcher), valamint Sean Gunn és Steve Agee - ők motion capture-rel és hang-alámondással testesítik meg Weaselt és King Sharkot.
Bónuszként egy werkfilmet is megnézhettek a 2021. augusztus 6-án érkező moziból.
Mondjuk az első még tetszett is, de a preyen már elaludtam. Az meg milyen már, hogy egy karaktert lecserélnek másra csak mert aki előtte játszotta az nem ér rá. Mennyi története lehet akkor? Töltelék...
Kapunk megint egy ugra bugra több fős online mókát...köszi, csak tudnám, miért kell a valaha volt egyik legjobb single player szuperhősös játékot ilyent irányba eltolni...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.