Az Among Us váratlan sikereire még a játék fejlesztői sem számítottak, a szokatlan alkotás elvégre 2018-ban jelent meg, de mégis csak tavaly ősszel vált igazi slágerré, hála a streamerek közösségének. Az aprócska stúdió nyakába tehát hirtelen szakadt a feladat, hogy gatyába rázzák és vadiúj tartalmakkal lássák el a nagy forgalomnak örvendő játékot.
Az egyik ilyen tartalmi újítás az Among Us negyedik, s egyben legnagyobb térképe, az Airship lesz, amely érkezését már hónapok óta várják a rajongók. A pálya egy ingyenes frissítés keretei közt érkezik, amely számos további újítást is hoz magával: a játékosok kiválaszthatják majd, hogy melyik szobában kezdjék a kört, érkeznek újfajta feladatok, és bevezetésre kerül egy accountrendszer is - hogy csak néhányat említsünk.
És hogy mindez mikor várható? Nos, az innerslothos srácok nem kerteltek tovább, elárulták, hogy a hónap végén, vagyis március 31-én landol a várva-várt frissítés. További jó hír, hogy a jövőbeli nagy kiegészítésekre valószínűleg nem kell majd ennyit várnunk, a stúdió ugyanis várhatóan új tagokkal bővíti a csapatát. Ez lehetővé teheti azt, hogy külön dedikált brigád dolgozhasson a játék mindennapi fenntartásán, illetve a későbbi tartalmi újítások hegesztésén.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.