A The Elder Scrolls Online-ban debütál a DLAA

  • Írta: szlav
  • 2021. szeptember 19.
  • Hardver
Link másolása
Az NVIDIA DLSS technológiája után hamarosan megérkezik a DLAA is, amely a gépi tanulás segítségével teheti szebbé a játékainkat. Az élsimítást célzó újdonságot először a The Elder Scrolls Online játékosai próbálhatják majd ki.

A The Elder Scrolls Online játékosai már javában készülhetnek az MMORPG következő frissítésére, a tartalmi újdonságok mellett azonban egy érdekes technikai vívmányt is hoz majd a 32-es sorszámú patch. A legutóbbi fejlesztői livestream keretei közt a stúdió tagjai a Deadlands új zónáját mutogatták az érdeklődőknek, a játék kreatív igazgatója, Rich Lambert azonban szót ejtett néhány olyan újdonságról is, amelynek az újabb NVIDIA-kártyákkal rendelkező PC-s játékosok örülhetnek.

Az online szerepjáték az új frissítéssel támogatja majd az NVIDIA Deep Learning Super Sampling opcióját, amely gépi tanulás segítségével skálázza fel az alacsonyabb képfelbontást, ezzel lényegesen javítva a játék teljesítményét. Ez azonban nem minden, ugyanis ezzel párhuzamosan náluk debütál majd az NVIDIA következő nagy vívmánya, a Deep Learning Anti-Aliasing (DLAA) is, amely hasonló elvet használva segíti az élsimítást. Ez a megoldás nem hoz látványos javulást a játék teljesítményét tekintve, ellenben gyönyörűen eltünteti a recésebb éleket. Természetesen ez a két opció kizárólag a PC-s játékostábor kiváltsága lesz, azon belül is azoké, akik újabb NVIDIA-kártyát (RTX 2000-es vagy 3000-es széria) rejtegetnek a fedél alatt.

4.
4.
#3: Túl fogod élni pont úgy, ahogy eddig is. Akárhogy is képzeli el ezt az ember, attól még csak egy élsimítás és ha pont ez nem is, akkor pár másik biztosan rendelkezésre fog állni a játékokban. Itt már tényleg csak arról beszélünk, hogy egy beállított felbontás mellett a nem vízszintes vagy függőleges peremek milyen megoldással lesznek kevésbé recések. Ha álló képen a hibát keresi valaki, akkor lehet róla beszélni, hogy melyik eljárás a jobb, de a játék hevében már tényleg a nulla felé konvergál élmény szempontjából az élsimítás fajtája miatti különbség.
3.
3.
Extol
Hát AMD-ként ebből kimaradok , de csak tulélem valahogy
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...