Az Activision Blizzard is közzétette az aktuális pénzügyi helyzetjelentését, és bár a cég teljesítménye nem lőtt ki látványosan, a koronavírus-centrikus, rendkívül jól sikerült tavalyi év után most sem panaszkodhat. A szeptember 30-cal véget ért negyedévben 6 százalékkal, 2,07 milliárd dollárra nőttek a bevételei, míg a nyeresége 5 százalékkal erősödött éves szinten - itt a számláló 639 millió dollárt mutatott.
Hiába a balhék, a Blizzardnak most is sokat köszönhetett a cég, a Diablo II: Resurrected érkezése legalábbis alaposan nyomott hagyott a számokon: a részleg forgalma 22 százalékot ugrott meg, és 478 millió dollárt tett ki. Szintén 22 százalékkal erősödött a mobiljátékos King is (652 millió dollár), amiből vastagon kivette a részét a vállalat zászlóvivője, a Candy Crush, amely önmagában hízott plusz 20 százalékot.
Az Activision Publishing teljesítménye azonban jócskán visszaesett: a 17 százalékos mínusz 641 millió dollárt jelentett. A kiadó szerint nem a mostani negyedévük volt rossz, hanem a tavalyi volt túl erős: akkor jelent meg a felújított Tony Hawk-kollekció, és a Warzone is bőven erősödőben volt még. Ami azt illeti, az aktív felhasználók gyarapodását tekintve ez a divízió győzött: az Actvision Blizzard összesen 390 millió aktív játékossal büszkélkedhet havonta, ebből az Activision Publishing hozott 119 milliót (7 százalékos növekedés), a Blizzard 26 milliót (13 százalékos visszaesés) és a King 255 milliót (2 százalékos csökkenés).
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.