A koronavírus alaposan betett a videojátékos eseményeknek (is), a Tokyo Game Show-t így 2020-ban online rendezvényként, tavaly pedig hibrid show-ként tartották meg. Az idei év lesz az első, ahol régi formájában térhet vissza, ezúttal ugyanis mind a szakmabeliek, mind pedig az egyszeri gamerek élőben látogathatják majd.
Ezt a Tokyo Game Show szervezője, a Computer Entertainment Supplier’s Association jelentette be. Az idei kiállítást szeptember 15-18. között tartják majd, ebből az első két nap kizárólag az iparági szereplőké és az újságíróké. Ahogy lenni szokott, a műsorszámokat ezúttal is japán nyelven, angol tolmács mellett ejtik meg, egyúttal pedig az online fícsöröket is megtartják a rendezők: most is lesz virtuális kiállítás, és demókat is próbálgathatunk majd otthonról.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.