HWSW: Az elmúlt négy évtized legnagyobb dobására készül decemberben az Intel
- Írta: szlav
- 2023. szeptember 20.
A CPU és a GPU mellett többek között AI-gyorsítót (illetve Neural Processing Unitot, azaz NPU-t) integrál az Intel új generációs, kilensgépekhez szánt Meteor Lake processzora, melynek érkezése jó ideje napirenden van az amerikai processzorgyártó hosszú évek óta lényegében változatlan termékcsaládjának egyfajta utódjaként.
A cég a hét közepén bejelentette, hogy az első Meteor Lake rendszerprocesszorok december 14-én kerülhetnek a boltokba, illetve az OEM-ekhez az új névhasználati sémának megfelelően Core Ultra néven. A három fő komponensből összelegózott processzorok megalkotásával egy kifejezetten energiatakarékosan működő, ugyanakkor nagy teljesítményű, és AI-számításokban is helytálló kliensprocesszor létrehozása volt a célja az Intelnek.
Az "Intel 4" eljárással (valójában 7 nm-es gyártástechnológiával) készülő új chipek először a noteszgépek gyártói számára lesznek majd elérhetők, a 14. generációs asztali processzorok érkezéséről egyelőre nem közölt részleteket a gyártó.
A Meteor Lake processzorok az Intel szerint az elmúlt 40 év legnagyobb architekturális változását hozzák majd az x86-os termékvonalba... a további részletekért irány a HWSW!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.