Először a fejlesztők – név szerint Hunter C, szoftver fejlesztő és Joe Belousek, vezető producer – LinkedIn oldalán ütötte fel fejét a hír, miszerint többeknek el kellett hagyniuk a legendás kártyajáték csapatát.
„A Hearthstone-csapatban szervezeti változások történtek, minek eredményeként néhány munkakör megszűnt. Szeretnénk megköszönni ezeknek az alkalmazottaknak az általuk nyújtott munkát.” – nyilatkozta az Activison Blizzard Ethan Gach-nek, a Kotaku riporterének. Gach hozzáteszi, hogy forrásai szerint összesen 10 főnek szűnt meg a pozíciója a vállalatnál.
Az elbocsájtott alkalmazottak közül voltak, akik úgy nyilatkoztak, hogy meglepetésként érte őket a hír, hiszen a cég mantrája arról szólt, hogy milyen jól megy jelenleg a Hearthstone-nak, sőt nem is olyan rég egy új játékmódot is kiadtak, a Twistet.
Nem ez az első és valószínűleg nem is az utolsó „mészárlás” a cégnél. Pár hónapja az esport-divíziójukat csonkították meg rendesen, de pár hete a minőségért felelős igazgatótól is megváltak.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.