A Pioneers of Pagonián az a Volker Wertich dolgozik, akinek az első The Settlerst is köszönhettük. A veterán fejlesztő februárban árulta el, hogy új városépítő stratégián dolgozik, ami nem tér el túlzottan a jól bejáratott recepttől. Itt is erőforrásokat kell gyűjtenünk, építkezhetünk, miközben településünk populációja lassan növekedésnek indul. Utána már elnézhetünk a szomszédos szigetekre is, ahol növelhetjük a befolyásunkat a nem mindig barátságos lakók legnagyobb kellemetlenségére.
A játék korai hozzáférése december 13-án indul a Valve rendszerében, de csak néhány végleges funkcióval, beleértve a véletlenszerűen generálódó térképeket, a több mint 40 különböző épülettípust, a 70-féle árút és gyártási láncot. A végleges verzió elkészítési ideje körülbelül további hat hónapot vesz igénybe. 2024 első negyedévében várható a kooperativ mód, a kibővített termelési kijelző, a bányászat lehetősége és a horgászkunyhó. Az anyag ára 30 euró lesz egyébként.
A Pioneers of Pagonia demója viszont már most elérhető a Steamen, amely három térképet tartalmaz, amit teljesen felfedezhetünk, miközben a játékosok több ezer lakosból álló virágzó közösséget építhetnek fel és irányíthatnak kedvükre.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.