Tekken 8 - két hölgy is bemutatkozik

  • Írta: pandaril
  • 2024. január 14.
  • Videó
Link másolása
Alisa esetében mondjuk ez erős túlzás, hisz leginkább egy két lábon járó fegyverről beszélhetünk, és a démoni erőt kordában tartani vágyó Zafina is több egy csinos pofinál.

Kevesebb mint két hét van már csak hátra a Bandai Namco bunyós játékának megjelenéséig, és még mindig kapjuk a különböző karaktereket bemutató rövid videókat. Ezúttal két női karakter, Alisa és Zafina kapta meg önálló bemutatkozását.

Alisa a sorozat hatodik részében mutatkozott be. Doctor Bosconovitch alkotásáról van szó, aki az androidot néhai lánya képére alkotta meg, viszont Alisa ezen felül egy igazi csatarobot is. Harcművészeti tudásán és fegyverein felül a fejét is használja – szó szerint:

Zafina szintén a hatodik részben szerepelt először, ő őrizte Azazel, a hatodik rész főellenségének sírhelyét. Most, hogy a démon ereje testébe van zárva, újra harcolnia kell, igaz, a játék történetét még nem ismerve nehéz megmondani, hogy mi lesz a nő motivációja.

A Tekken 8 demója már elérhető, de a teljes játék megjelenése is a küszöbön áll: január 26-tól lesz elérhető PC-n, Xbox Series X/S-n és PlayStation 5 is.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...